Putyin kész a tárgyalásokra
Putyin egy másik interjúban arról beszélt, hogy Oroszország továbbra is készen áll az Ukrajnáról szóló tárgyalásokra az Egyesült Államokkal.
Mindig is mondtuk, és ezt még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy készen állunk ezekre tárgyalásokra az ukrán problematikáról
– fogalmazott az orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak Donald Trump azon kinyilvánított szándékát kommentálva, hogy az ukrajnai rendezésről tárgyalásokat kezdjen Oroszországgal.
Jobb lenne, ha találkoznánk, és a mai realitások alapján nyugodtan átbeszélnénk mindazokat a területeket, amelyekben mind az Egyesült Államok, mind Oroszország érdekelt. Készek vagyunk erre, de ismétlem, ez elsősorban a jelenlegi amerikai kormányzat döntéseitől és választásától függ
– mondta Putyin.
Donald Trump hivatalba lépése után a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy
amennyiben nincs egyezség hamarosan, nincs más választásom, mint nagymértékű adókat, vámokat és szankciókat bevezetni bármire, amit Oroszország az Egyesült Államoknak értékesít.
Hozzátette, hogy az intézkedés érvényes lenne további „különböző részt vevő országokra” is.
Itt az idő az egyezségre. Nem szabad további életeket elveszíteni
– olvasható az üzenetben, amelyben azt is kifejtette, hogy meg kell állítani a háborút, mert csak rosszabbá válik a helyzet.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök 2025. január 24-én (Fotó: Ramil Sitdikov/AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!