Azbej Tristan az MTI-nek telefonon nyilatkozva hozzátette:
Jozef Síkelának, az Európai Bizottság új, nemzetközi partnerségekért felelős biztosának első beszédéből kiderült, hogy jó évtizedes késéssel ugyan, de az EU fejlesztéspolitikájában is az az üdvözlendő fordulópont körvonalazódik, hogy a migráció megelőzése célként jelenhet meg a jövőben.
Hozzátette: sajnálatos, hogy ezt nem tették uniós politikává már 2014-ben, ahelyett, hogy az EU Magyarországot kritizálta a migráció megállításáért és azért, hogy a Hungary Helps programon keresztül a migrációt megelőzendő, támogató programokat indított.
Az ülésen áttekintették az olyan válságövezetekben való európai szerepvállalást, mint az ukrajnai, a szíriai és a Száhel-övezet, valamint az EU-nak a fejlődő világgal kapcsolatos Global Gateway elnevezésű stratégiáját és a tagállamok Team Europe című kezdeményezését.
Azbej Tristan az ülésen kiemelte, hogy Magyarország a szíriai lakosságot 24 millió dollár értékű segélyben részesítette az elmúlt hét évben, ami az Aszad-rendszert sújtó szankciók miatt csak az egyházi szervezetek közreműködésével valósulhatott meg. Hozzátette, a mai Szíria már biztonságos az elmenekült emberek visszafogadásához, de ennek előfeltétele, hogy az új vezetésnek garanciát kell vállalnia a vallási kisebbségek, köztük a keresztények vallási és emberi jogainak tiszteletben tartására.
Ukrajnában továbbra is az azonnali fegyvernyugvást sürgeti Magyarország, amely történetének legnagyobb humanitárius segélyakcióját végrehajtva nemcsak helyben segített, hanem csaknem kétmillió ukrán háborús menekültet engedett be és részesített segítségben
– mondta. Az afrikai Száhel-övezet lakóit pedig Európa biztonsága érdekében nem szabad magukra hagyni, amit Magyarország a két évvel ezelőtt indított csádi szerepvállalásával próbál elősegíteni – tette hozzá. Az államtitkár elmondta:
óvatos bizakodásra ad okot, hogy a magyar álláspont elutasítottsága csökkent; de egyes tagállamok továbbra is a nemrég megbukott amerikai kormányt másolva, az LMBTQ-ideológia terjesztésére használnák fel az EU fejlesztéspolitikáját az Európán kívüli térben.
Pozitív ellenpéldaként említette ugyanakkor, hogy a tanácsülés margóján az olasz külügyminiszterhelyettessel folytatott tárgyalása után már körvonalazódik az az olasz–magyar együttműködés, amely együttes erővel segítené a közel-keleti keresztényeket a közeljövőben.
Örvendetesnek nevezte azt is, hogy tavaly Ausztria ügyvivő kormánya volt az, amely magyar mintára és Magyarországgal együttműködve indított ilyen segélyprogramot; továbbá azt, hogy Ciprus kormánya külön tisztviselőt nevezett ki a közel-keleti és azon belül a szíriai keresztények megsegítésére.
A magyar álláspont szerint az EU fejlesztéspolitikáját a tagállami érdekeknek megfelelően kell alakítani, a fejlesztéseket a helybe vitt segítséggel kell megvalósítani és így megelőzni a migrációt; a fejlesztéspolitikát pedig a hitelvű szervezetekkel, köztük a válságövezetekben élő keresztény közösségekkel való együttműködésre kell építeni, így elősegítve az eltérő hátterű közösségek békés egymás mellett élését – mondta.
Borítókép: Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára. (Fotó: MTI/Purger Tamás)