A Maastrichti Szerződés aláírása 1992. február 7-én jelentős mérföldkő volt az európai integráció történetében. A szerződés nemcsak az Európai Unió (EU) alapjait fektette le, hanem három pillérre épülő struktúráját is megteremtette. Az Európai Közösségek, a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a bel- és igazságügyi együttműködés hármas rendszere új kereteket biztosított az uniós tagállamok közötti együttműködéshez.
Az első pillér, az Európai Közösségek, a gazdasági együttműködésre összpontosít. Ennek keretében a tagállamok közötti kereskedelmi akadályok lebontása, a közös piac létrehozása és a versenyfeltételek harmonizálása valósult meg. A közös piacon belül a szabad mozgás elve érvényesül, amely lehetővé teszi az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkavállalók szabad áramlását.
A második pillér a közös kül- és biztonságpolitika, amelynek célja, hogy az EU tagállamai egységesen lépjenek fel külpolitikai kérdésekben. Ez a politika lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy közösen határozzák meg külpolitikai irányvonalukat, és reagáljanak a globális kihívásokra, mint például a terrorizmus vagy a humanitárius válságok.
A harmadik pillér a bel- és igazságügyi együttműködés, amely a bűnüldözés, a menekültügy és a bevándorlás területén kívánja elősegíteni az együttműködést. Ezen keresztül az EU célja, hogy közös jogi kereteket alakítson ki, amelyek erősítik a tagállamok közötti biztonságot és jogérvényesítést.
Az 1993. november 1-jén hatályba lépett Maastrichti Szerződés egyik legfontosabb újítása a monetáris unió létrehozása volt. A szerződés rögzítette az euró bevezetésének alapelveit, amely egy közös valutát jelentett az EU tagállamai számára. Az eurót számlapénzként 1999. január 1-jén vezették be, a készpénzforgalomban 2002. január 1-jétől jelent meg.
A szerződés másik fontos újítása a szubszidiaritás elvének bevezetése volt, amely alapvetően átalakította az Európai Unió működését és a tagállamok közötti hatáskörmegosztást. Az elv lényege, hogy a döntéseket a lehető legközelebb kell hozni a polgárokhoz, azaz azokat a legalsóbb szinten kell meghozni, ahol ez lehetséges. Ez a megközelítés nemcsak a demokratikus legitimációt erősíti, hanem elősegíti a helyi és regionális szintű problémák hatékonyabb kezelését is.
A szubszidiaritás elve kéz a kézben jár a hatáskörök átruházásának elvével. Számomra ez az EU legfontosabb szabálya, mert meghatározza, hogy ki mit csinál, ki a kompetens, a tagállamok vagy az Európai Unió
– mondta el lapunknak Rodrigo Ballester, a Mathias Corvinus Collegium Európai Tanulmányok Műhely vezetője.
A hatáskör-átruházás elve meghatározza az EU hatáskörét, és egyértelműen és világosan emlékeztet arra, hogy „az unió csak a tagállamok által ráruházott hatáskörök keretein belül jár el [...]. A Szerződésekben az unióra nem ruházott hatáskörök a tagállamoknál maradnak” – idézte a szakértő.
A szubszidiaritás elve egy második szakaszban lép közbe, miután az EU hatásköreinek meghatározása megtörtént. Az uniós hatáskörökön belül pedig a kérdés az, hogy ki a legalkalmasabb a cselekvésre, az unió vagy a tagállam? A szerződés egyértelmű: „Az unió csak akkor és annyiban jár el, amennyiben a javasolt intézkedés céljait a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani”. Tehát az unió nem az első választás, csak akkor avatkozik be, ha az egyértelműen hozzáadott értéket képvisel
– magyarázta Rodrigo Ballester.
Ez a két alapelv tehát alapvető fontosságú, mert ezek határozzák meg, hogy ki és milyen területen avatkozik be, ami a legfontosabb kérdés, amelyre az EU-nak választ kell adnia. A probléma az, hogy bármennyire is kritikusak ezek az elvek, a Maastrichti Szerződés óta senki sem törődik velük – mutatott rá a szakértő.
Elméletileg minden uniós jogszabálytervezet és jogszabály elfogadása előtt alapos ellenőrzést kellene végezni, és az Európai Bíróságnak tisztességes ellenőrként kellene eljárnia, hogy ellenőrizze, az EU nem lépte-e túl a mandátumát.
A valóságban ennek az ellenkezője történik. Mint mondtam, ezeket az elveket nem veszik komolyan, és ez nagyon nyilvánvalóvá vált Maastricht és a reform által hozott diszkrét, de hatékony föderalizálás után. A szokásos ügymenet a következő: a bizottság az EU hatáskörén túlmutató jogszabályokat javasol, a tanács és a parlament boldogan elfogadja, és végül az Európai Bíróság megerősíti azokat. Jegyezzük meg, hogy ez nem újdonság, több nemzeti alkotmánybíróság, különösen a német, már ötven éve, jóval Maastricht előtt hangosan panaszkodott erre a visszaélésre! Az EU hatáskörei körüli vita majdnem olyan régi, mint maga az EU, és mindeddig nem sikerült megoldást találni rá. Épp ellenkezőleg, mára már kész tény lett, hogy az EU könnyedén túllépi a hatáskörét, és… mindegy!
– emeli ki Rodrigo Ballester.
Az elmúlt években folytatódott ez a modus operandi, azzal a különbséggel, hogy az Európai Parlament ennek a rejtett föderalista menetrendnek a lelkes támogatójává vált, a tagállamok egyre engedékenyebben adják fel szuverenitásukat, a bizottság még több olyan jogszabályt és jogsértést javasol, amelyeknek semmi közük az EU megbízatásához, a bíróság pedig még inkább igyekszik megerősíteni mindezeket az európai értékek nevében – sorolta a szakértő.
A legjobb példa erre a nemrégiben elfogadott uniós médiaszabadságról szóló törvény: van-e az EU-nak bármilyen hatásköre a médiaszabadság érvényesítésére? Egy centiméter sem, de a 114. cikkre hivatkozva, amely csak a belső piacról szól, elfogadott egy nagyon tolakodó jogszabályt azzal az egyetlen indokkal, hogy a média szabadsága elengedhetetlen a belső piac számára. Tényleg? Ebben az esetben, ha az EU azt állítja, hogy minden egyes nemzeti hatáskör érinti a belső piacot, akkor minden hatáskörrel rendelkezik
– hívta fel a figyelmet Rodrigo Ballester.
Ugyanezt az érvelést találjuk az „európai értékek” átláthatatlan és általános fogalmával, és a Magyarországgal szembeni jogsértések kiváló példái ennek a visszaélésnek. Van-e az EU-nak hatásköre a gyermekek szexuális nevelésében? Természetesen nincs, de az európai értékek nevében eljárást indít Magyarország ellen, és milliárdos uniós pénzeket von el. Egy másik példa: a magyar nemzeti szuverenitási törvény elleni eljárás a „demokrácia elvére” hivatkozik: nos, ki adott felhatalmazást Brüsszelnek a demokrácia érvényesítésére? Senki, de az európai értékek nevében csak kitalált egy olyan hatáskört, amit soha senki nem adott nekik. Technokrata puccs? Bizonyos mértékig igen
– vélekedett a szakértő.
Borítókép: Uniós zászlók az Európai Bizottság székháza előtt (Fotó: NurPhoto via AFP)
