A Maastrichti Szerződés aláírása 1992. február 7-én jelentős mérföldkő volt az európai integráció történetében. A szerződés nemcsak az Európai Unió (EU) alapjait fektette le, hanem három pillérre épülő struktúráját is megteremtette. Az Európai Közösségek, a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a bel- és igazságügyi együttműködés hármas rendszere új kereteket biztosított az uniós tagállamok közötti együttműködéshez.

Az első pillér, az Európai Közösségek, a gazdasági együttműködésre összpontosít. Ennek keretében a tagállamok közötti kereskedelmi akadályok lebontása, a közös piac létrehozása és a versenyfeltételek harmonizálása valósult meg. A közös piacon belül a szabad mozgás elve érvényesül, amely lehetővé teszi az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkavállalók szabad áramlását.
A második pillér a közös kül- és biztonságpolitika, amelynek célja, hogy az EU tagállamai egységesen lépjenek fel külpolitikai kérdésekben. Ez a politika lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy közösen határozzák meg külpolitikai irányvonalukat, és reagáljanak a globális kihívásokra, mint például a terrorizmus vagy a humanitárius válságok.
A harmadik pillér a bel- és igazságügyi együttműködés, amely a bűnüldözés, a menekültügy és a bevándorlás területén kívánja elősegíteni az együttműködést. Ezen keresztül az EU célja, hogy közös jogi kereteket alakítson ki, amelyek erősítik a tagállamok közötti biztonságot és jogérvényesítést.
Az 1993. november 1-jén hatályba lépett Maastrichti Szerződés egyik legfontosabb újítása a monetáris unió létrehozása volt. A szerződés rögzítette az euró bevezetésének alapelveit, amely egy közös valutát jelentett az EU tagállamai számára. Az eurót számlapénzként 1999. január 1-jén vezették be, a készpénzforgalomban 2002. január 1-jétől jelent meg.
A szerződés másik fontos újítása a szubszidiaritás elvének bevezetése volt, amely alapvetően átalakította az Európai Unió működését és a tagállamok közötti hatáskörmegosztást. Az elv lényege, hogy a döntéseket a lehető legközelebb kell hozni a polgárokhoz, azaz azokat a legalsóbb szinten kell meghozni, ahol ez lehetséges. Ez a megközelítés nemcsak a demokratikus legitimációt erősíti, hanem elősegíti a helyi és regionális szintű problémák hatékonyabb kezelését is.
A szubszidiaritás elve kéz a kézben jár a hatáskörök átruházásának elvével. Számomra ez az EU legfontosabb szabálya, mert meghatározza, hogy ki mit csinál, ki a kompetens, a tagállamok vagy az Európai Unió
– mondta el lapunknak Rodrigo Ballester, a Mathias Corvinus Collegium Európai Tanulmányok Műhely vezetője.