A valóban elesetteken segítenek

Három éve tört ki az orosz–ukrán háború. Az Ökumenikus Segélyszervezet az első pillanattól segíti a háború rémségeit átélő és az azok elől menekülő ukránokat mind Ukrajnában, mind Magyarországon. Az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójával, Lehel Lászlóval beszélgettünk az elmúlt három év tapasztalatairól, a segélyszervezet munkájáról és a jövőbeni kilátásokról.

Lehel László

– Három éve tart a háború, a segélyszervezet azóta segíti az ukránokat. Mi ma a legnagyobb kihívás a segítségnyújtásban?

– Két dolgot is említenék legnagyobb kihívásként. Az egyik az a szörnyű állapot, hogy három éve tart a háború, és a világ vezető politikai rétege nem jutott el oda, hogy diplomáciai megoldást találjon. Ez egy nyomasztó dolog egy segélyszervezetnek is. Az ember első hallásra azt gondolná, hogy tulajdonképpen az a küldetése, a feladata egy segélyszervezetnek, hogy segítse a bajbajutottakat. Ez igaz is, csak mi is szeretnénk egy reménysugarat látni, hogy ennek az őrületnek vége lesz. A másik kihívás pedig az, hogy nagyon erősen csökkentek a támogatások. Úgy látom, hogy mindannyian belefáradtunk ebbe a háborúba, így sokkal kevesebb a támogatás is. Radikálisan csökkent az, amit az emberek arra szánnak, hogy segítsük az ukránokat. Ezt a két kihívást emelném ki, de természetesen a napi feladatainkban is vannak jelentős próbatételek, hiszen egy országos kitelepülésről van szó. 

– Egész Ukrajnában jelen vannak? Hogyan tudják koordinálni ezt az óriási munkát?

– Alapvetően Budapesten van a központunk, Ukrajnában pedig négy helyszínről irányítjuk a tevékenységünket: Beregszász, Lemberg, Kijev és Dnyipro városában vannak irodáink. Ez azt jelenti, hogy magyar munkatársak vannak kint a helyszínen, és ukrán helyi munkatársakat veszünk fel, akik a projektek végrehajtásán dolgoznak. Huszonhárom megyében hajtottunk végre különböző segélyakciókat, úgyhogy ez önmagában véve is egy óriási feladat, és nagyon jelentős adminisztrációs terhet ró ránk, hiszen minden donor szeretné tisztán és világosan látni, hogy mire megy a pénz, hogyan költjük el és milyen projekteket hajtunk végre. Megdöbbentő számokat tudok mondani. 

Három év alatt több mint 832 ezer embernek segítettünk, és ezek tényleges, valós számok. Mintegy húszmilliárd forintot költöttünk el. Ebből hatmilliárd forint kormányzati segítségnyújtás, amelynek a feladatait mi vállaltuk magunkra. 

A Hungary Helps programnak Kijev megyében látszik nagyon erőteljesen az eredménye, ennek köszönhetően valósulhatott meg az, hogy óvodát, konténeróvodát, egészségközpontot és multifunkcionális épületet építettünk. Egy konténer-mentőállomást is létrehoztunk, teljesen újjáépítünk egy több ezer négyzetméteres iskolaépületet, amely megsérült a háborúban. 

Konténeróvodát, egészségközpontot, multifunkcionális épületet és egy konténer-mentőállomást is épített a segélyszervezet
(Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet)

Ezek nagyon jelentős projektek és nagy figyelmet is keltettek az ukrán hatóságok részéről. Természetesen a kihívásnak egy része, hogy ezeket a napi feladatokat korrektül és jól szervezetten hajtsuk végre. És ahhoz, hogy ez így történjék, természetesen kapcsolatban kell lenni a helyi hatóságokkal, egyeztetni kell velük a legfelső szinttől a legalsóbb szintig. Így tényleg olyan magyar projektek valósulnak meg, amelyek közmegelégedést jelentenek, és sok örömöt a helyi lakosságnak. Beregszászon van egy adminisztratív központunk, ott szigorú ellenőrzésen megy át minden, onnantól kezdve, hogy hogyan fizetjük a számlákat, ellenőrizzük az utalásokat, folyamatosan monitorozni kell mindent. De itt készítjük elő a különböző projekteket is, hiszen legyen szó akár egy menekültszálló ellátásáról különféle higiéniai eszközökkel, vagy éppen egy javításról, alapvetően mindent elő kell készíteni. Ahogy azt is, ha természetbeni segélyeket viszünk valahova. Főleg a háború első szakaszában jelentős mennyiséget szállítottunk, a több ezer tonna segélyáru megfelelő előkészítése, fogadása és szétosztása is döntő dolog. 

– A természetbeni segítségnyújtáson, élelmiszer- és higiéniai csomagokon kívül milyen projektjeik voltak, vannak? Milyen formában tudnak javítani a háború miatt szenvedők helyzetén?

– Olyan projektjeink is voltak, amelyek során kisebb ukrán szervezeteket segítettünk néhány ezer dollárral, hogy ők a saját környezetükben élő belső menekülteket tudják támogatni. Itt 176 szervezetet vontunk be, akik 130 ezer embert értek el, tehát egy nagyon kiterjedt együttműködést tudtunk kialakítani. Összességében huszonhárom megyében segítettünk, hiszen a belső menekültek fokozatosan indultak el az ország nyugati részébe, így lépésről lépésre tudtuk őket követni és segíteni. Hogyha már a projekteknél tartunk, akkor egy nagyon érdekes kezdeményezés volt a készpénztámogatás, amire elsősorban belső menekültek jelentkezhettek. Itt maguk az emberek dönthetik el azt, hogy mire költik azt a szolid támogatást, amit tőlünk havonta kapnak. Ezt kizárólag azokon a helyeken alkalmazzuk, ahol el lehet költeni a pénzt, tehát ahol hozzá lehet jutni az élelmiszerhez, gyógyszerekhez vagy higiéniai cikkekhez. Ez is egy sikeres tevékenysége a munkánknak. 

Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

De kiemelném azt is, hogy közel 300 menekültszállónak a támogatását regisztráltuk eddig, ahol érdemben segítettük azokat, akik elmenekültek a közvetlen frontvonalról, és olyan szállásokon helyezték el őket, amelyek nagyon kritikus állapotban voltak. Ott mi nagyon hathatósan tudtunk beavatkozni. Kevés olyan nemzetközi szervezetet látunk, amely Ukrajnában ennyire kiterjedt módon, az egész országban segítette a belső menekülteket.

– Most, a negyedik évébe lépve mire fókuszálnak? Változott ez valamit az elmúlt időszakban?

– A fókuszban továbbra is három dolog van nagyon erősen. Az egyik, hogy azokban a térségekben, ahol lehetséges, bekapcsolódunk az újjáépítésbe. Ezt nagyon alaposan mérlegelni kell. Azért választottuk Kijev megyét, mert ott látszott, hogy hosszú távon van értelme az újjáépítésnek. A többi térségben majd akkor kezd ez igazán aktuálissá válni, ha azt látjuk, hogy békekötés lesz, megszűnik a háború. Akkor lehet kellő erőket fordítani majd arra, hogy az újjáépítésben valamilyen módon részt vegyünk. Nyilvánvalóan nem a nagy újjáépítésben, mert azokra az építőipari cégek fognak majd jelentkezni, hanem a kisebb, családokat és menekülteket segítő felújításokban például. 

A másik része, hogy még mindig több menekültszállót támogatunk. Természetesen csak azokon a szállásokon segítünk, ahol látjuk azt, hogy más szervezet nincsen jelen, illetőleg ahol a helyi kormányzóságok is nagyon kérik tőlünk, hogy maradjunk és segítsünk. 

A harmadik súlypont pedig a frontvonal közelében lévőknek az ellátása. 

Sajnos sokan – több ezren, több tízezren – vannak, akik ott élnek a frontvonal közelében, és nem akarják az otthonukat elhagyni, kitartanak az utolsó pillanatokig. 

Náluk sokkal inkább a humanitárius segítségnyújtás merül fel, ami azt jelenti, hogy élelmiszerrel, higiéniai termékekkel vagy tüzelővel látjuk el őket. Olyan is felmerült már, hogy valakit ablakcserével segítettünk, mert úgy láttuk, hogy van értelme kicserélni a törött ablakokat, és nem kell végleg elhagynia otthonát. 

Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Tehát ez a három súlypontja van jelenleg is a munkánknak. Ez végigkíséri a tevékenységünket, talán a humanitárius segítségnyújtás – az élelmiszer- és higiéniás csomagok – része csökkent az elmúlt három év alatt, a súlypont pedig elmozdult az ideiglenesen elhelyezett belső menekültek megsegítése irányába, illetőleg elmozdultunk már a részleges újjáépítés irányába is. Az általános hangulat Ukrajnán belül is változóban van. A kezdet kezdetén, az első évben az ember azt érezte minden alkalommal, hogy – ha szabad így mondani – az utolsó vérig  harcolni fognak, harcolni akarnak. Most már inkább olyan a hangulat, hogy meg kellene állni, és békére, tárgyalásokra volna szükség, mert nagyon sokan haltak meg, sok a veszteség, sok család gyászol. Fáradtságot látni, és azt, hogy az emberek ki  szeretnének jönni ebből a helyzetből.

– Úgy tudom, a traumák feldolgozásában is segítik a háború elől menekülőket, mentális támogatást is nyújtanak.

– Valóban. Ennek van egy módszertana, ezt igyekeztük az ukránoknak átadni különböző képzéseken keresztül, és aztán ők maguk tudják ezt továbbvinni. Illetőleg ennek a segítségnyújtásnak azért van egy magyarországi vonzata is, amiről azért érdemes szót váltani. 

– Hiszen rengeteg ukrán menekülttel van kapcsolatban Magyarországon is a segélyszervezet. Hogyan, miben tudnak nekik segíteni?

– A Baross utca és Szentkirályi utca sarkán van az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központunk Budapesten, ahol jelentős munkát végzünk, hiszen ott fogadjuk azokat a Magyarországra érkezett menekülteket, akik támogatást igényelnek. A támogatás sokféle lehet, higiéniai eszközökkel segítjük őket, vagy szálláskeresésben, egészségi ellátásban, az oktatáshoz vagy munkaerőpiachoz való hozzáférésben, adminisztratív, jogi eljárásokban, vagy éppen a pszichológiai nehézségek kezelésében. Közösségépítő rendezvényeket szervezünk rendszeresen. 

Van egy közösségi terünk, vannak ukránul beszélő munkatársaink, akik részben a művészet, részben a zene használatával vagy bevonásával segítik a gyerekeket az átélt traumák feldolgozásában. 

Alapvetően a magyarországi munkánknak is van egy rendszere, olyan egyházi vagy egyházi hátterű szervezeteket segítettünk szerte az országban, amelyek befogadtak menekülteket, vagy menekülttámogató tevékenységük kifejtéséhez a mi segítségünkre is szükségük volt. Ez megtörtént. Emellett, ahogy említettem, egy nagyon fontos feladatunk és vállalásunk, hogy ezt a támogató központot folyamatosan nyitva tartjuk.

– Hogyan látja a jövőt, a segélyszervezet elkövetkező feladatait?

– A biztató mindenképpen az lehet ebben a helyzetben, hogyha le tudnak ülni a felek, megállapodás és békekötés születik. Ez az egyetlen kiút ebből a helyzetből, másikat nem látok. De látok most biztató jeleket a világban, hogy ez megtörténhet. És akkor valóban arra lehetne fordítani már az energiákat, hogy az emberek sorsát rendezzük, ne egy menekültszállót támogassunk, hanem a visszaintegrálódásukat a társadalomba. Hiszen óriási trauma, amin Ukrajna átmegy, óriási emberveszteség, nem beszélve azokról, akik elhagyták az országot, és talán egy részük nem is fog visszatérni. 

Az egyetlen reménysugár az, ha békekötés történik és megszűnik a háború. 

És köszönetet kell mondanunk Magyarország lakóinak és polgárainak, akik segítették és segítik a munkánkat, vagy éppen a hazai és nemzetközi cégeknek, amelyek mellénk álltak és lehetővé tették, hogy ezt a hatalmas munkát elvégezzük, és bizalmat tudjunk építeni magunk körül. Hiszen látják és láthatták azt, hogy milyen precízen végezzük ezt a feladatot. Nélkülük ez nem ment volna. A mai napig is nyitott a támogatási lehetőség, a legegyszerűbb a segélyszervezet honlapján, a Segélyszervezet.hu oldalon rákeresni. Ott megvan minden információ, hogy miként tudják a munkánkat segíteni, mert azt gondolom, hogy még egy ideig szükség lesz arra, hogy segítsük azokat az embereket, akik nyomorúságos körülmények között élnek. 

Hiába látjuk a nagy, drága, ukrán rendszámos autókat Magyarországon, itt nem róluk van szó, hanem azokról, akik egy nejlonszatyorral ülnek a vonatra, többnapos utazás után megérkeznek Ukrajna nyugati részébe, és menekültszállásra kényszerülnek, csakhogy már végre egy kis nyugalom legyen körülöttük. Őket céloztuk eddig is, és ezután is, azokat az egyszerű embereket, akik tényleg a legnagyobb elszenvedői ennek a háborúnak. 

Mi őket segítjük. 

Borítókép: Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója (Fotó: Ökumenikus Segyélyszervezet)