XIV. Leó váltotta Ferenc pápát a trónon
2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa, akit a bíborosok 2013 márciusában választottak meg az első latin-amerikaiként. Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires-i bíboros érsek az egészségi okokból lemondott XVI. Benedek pápát követte.
76 évesen mindössze két évvel volt fiatalabb Benedeknél, amikor megválasztották, megcáfolva azokat a várakozásokat, hogy a bíborosok egy fiatalabb jelöltet választanak a katolikus egyház élére, amely számos kihívással szembesül.
2025. május 8-án választották meg XIV. Leó pápát, Robert Francis Prevost érseket, aki az első amerikai pápa lett.
A Vatikán geopolitikai súlya meghatározó
A Vatikán politikai és geopolitikai jelentősége meghatározó, azonban folyamatosan formálják azt az aktuális pápa nézetei. Az elmúlt tizenkét évben Ferenc pápa, mint az első latin-amerikai pápa és a modern kor első nem európai pápája új megközelítést hozott a Vatikán geopolitikai nézeteibe. A legtöbb elemző szerint jelentősen átalakította a Szentszék globális kapcsolatait, amely hatással volt az egyház belső viszonyrendszerére, a más vallásokkal és a kereszténység más ágazataival való kapcsolatokra, valamint szinte az egész világra, hiszen Ferenc pápa szavainak és tetteinek globális politikai és geopolitikai súlya megkérdőjelezhetetlen volt.
Ferenc pápa öröksége: sokszínűség és többközpontúság
Ferenc pápa a perifériákra összpontosított, részben azért, hogy új életre keltsék az európai katolicizmust. Az argentin „nép teológiájából” ihletett elképzelése, miszerint a népi mozgalmak a társadalmi igazságosság és az individualizmus, az embertelen kapitalizmus és az éghajlatváltozás elleni küzdelem eszközei, a modern egyház számára hajtóerőként jelent meg, és erőteljes politikai következményekkel járt.
A katolicizmus decentralizálása Ferenc kinevezéseiben is megnyilvánult.
Ha összehasonlítjuk a 2013-as és a 2025-ös konklávé választói körét, látható, hogy a szavazati joggal rendelkező kardinálisok többsége már nem Európából származik, az olasz kardinálisok száma csaknem felére csökkent, míg a déli kontinensekről (Latin-Amerika, Afrika, Ázsia és Óceánia) származó kardinálisok száma 30 százalékról 46 százalékra nőtt.
Ez a változás szükséges volt, tekintve, hogy a világ katolikusainak több mint 60 százaléka jelenleg ezeken a kontinenseken él.
Az elmúlt évek során egyre nagyobb hatalmat kaptak a regionális püspöki konferenciák, és ez egyre nagyobb kihívást jelentett Róma számára az egyház hatékony irányítása és összetartása szempontjából.
A vallások közötti kapcsolatok tekintetében Ferenc pápára a vallások közötti párbeszéd pápájaként fognak emlékezni, aki „hidak építése falak helyett” mottója szerint az ősi megosztottságok áthidalására törekedett.
Ebben az összefüggésben két esemény emelkedik ki. Az első az Abu-Dzabiban tartott találkozó az Al-Azhar nagyimámjával és a „Dokumentum az emberi testvériségről a világbékéért és az együttélésért” közös aláírása 2019. február 4-én. Ez része volt Ferenc pápa barátságos hozzáállásának az egyéb ábrahámi vallásokhoz, amelynek célja a veszélyben lévő keresztény kisebbségek védelmének erősítése is volt egyes muszlim többségű országokban.
Ez az iszlámmal szemben meglehetősen pozitív hozzáállás, valamint Ferenc migránsokkal szembeni nyitott magatartása azonban gyanút keltett nemcsak az egyház egyes konzervatív szárnyai körében, hanem az európai és amerikai jobboldali vezetők és kormányok körében is.
Míg argentin püspöki korszaka óta baráti kapcsolatokat ápolt a zsidó közösségekkel, a 2023. október 7-i támadások utáni álláspontja és a gázai palesztinok helyzetével kapcsolatos figyelme aggodalmat, sőt időnként haragot váltott ki Izraelben és egyes nyugati zsidó közösségekben.
Ferenc pápa korszakának második kiemelkedő vallásközi eseménye a 2016-os történelmi találkozó volt Kirill orosz ortodox pátriárkával, amely áthidalta az ezeréves szakadékot a két felekezet között.
Ebben az esetben is, különösen figyelembe véve, hogy a találkozóra Kubában került sor, a vallásközi párbeszéd keveredett a geopolitikai stratégiával.
Az iszlámmal való kapcsolatokhoz hasonlóan a keresztény ortodox világgal való kapcsolatok javulását is eszköznek tekintették a keresztény kisebbségek védelmének elősegítésére olyan országokban, mint Szíria, amelyek akkoriban Oroszország befolyása alatt álltak.
Ferenc pápa megpróbálta kihasználni javuló kapcsolatait Kirill-lel és az orosz ortodox egyházzal, hogy közvetítőként lépjen fel az orosz inváziót követő ukrajnai válságban, de sikertelenül, mivel mindkét kísérletét, hogy újra találkozzon Kirill-lel és Moszkvába látogasson, megakadályozták.
Ferenc pápa stratégiája, amely Latin-Amerika és más déli régiók társadalmi igazságosságának és népi mozgalmainak előmozdításán keresztül történő megerősítésére irányult, mély politikai gyökerekkel rendelkezett, tekintve, hogy különösen Dél-Amerikában ez szoros kapcsolatot jelentett olyan ellentmondásos baloldali vezetőkkel, mint Bolívia elnöke, Evo Morales.
Általánosságban elmondható, hogy az amerikai és európai konzervatív körökben Ferencet antikapitalista, Nyugat- és Amerika-ellenes vallási vezetőnek tartották.
Latin-Amerikában pedig ez a nézet tovább mélyítette a szakadékot a katolikusok és az evangélikus protestánsok között, akik többségükben jobboldali vezetőket, például Brazília Bolsonaro elnökét támogatták.
Ferenc pápa olyan kérdéseket támogatott, amelyeket a baloldali programok alapvető elemeinek tartottak, mint például a társadalmi igazságosság és a klímaváltozás. Ugyanakkor bevándorláspárti és iszlámbarát hozzáállását a jobboldal és a konzervatívok a nyugati keresztény identitás elárulásának tekintették.
A pápa, ezen döntései miatt, szinte egyhangú kritika célpontjává vált.
Ferenc pápaságának végén a katolikus egyház sokszínűbbé és több központúvá vált, ami lehet erőforrás és kihívás is Bergoglio utódjának, XIV. Leó pápának. Politikai szempontból öröksége a katolikus egyházat társadalmi igazságosságot támogató erőként ábrázolja, amely szorosabb kapcsolatokat ápol a feltörekvő hatalmakkal, és hevesen száll szembe az identitásalapú populista vezetőkkel, különösen Nyugaton. Ezen álláspontjának következtében Ferenc stratégiáinak geopolitikai hatásai vegyesnek tűnnek. Egyrészt sikerült javítania a katolikus egyház világszerte kialakult képét a közelmúltbeli botrányok után, és nagyon hatékonyan alakította át a modern egyház arculatát, amelynek középpontjába a társadalmi problémák és a környezetvédelem került. Másrészt lépései politikai vitákat váltottak ki több világhatalommal, és vegyes eredményeket hoztak az egyházat fenyegető veszélyekkel, például a nyugati szekularizációval és az „globális délen” folyó agresszív evangélikus térítéssel szemben.
Borítókép: A Szent Péter-bazilika tornya a Vatikánban (Fotó: AFP)