A Vatikán a kereszténység egyik legszentebb helye. Aprócska pont a közép-olaszországi, kiterjedt pápai államokhoz képest, amelyeket az olasz egység megteremtése során, a 19. század közepén hódítottak meg. A pápák ekkor „vatikáni foglyokká” váltak, és nem voltak hajlandók elhagyni az Apostoli Palota határait 1929-ig, amikor Olaszország kormánya megkötötte a Lateráni Szerződést, amely létrehozta a mai miniállamot. Az államba a világ minden tájáról érkeznek zarándokok, hogy különböző szertartásokon vegyenek részt a Szent Péter téren.
Vatikán területe mindössze 0,44 km². Népessége mindössze 453 lakosnyi, átlagéletkora pedig 82 év. A területén elfogadott nyelvek között a latin, az olasz és az angol is szerepel. A kis állam központjában áll a Szent Péter-bazilika, kettős oszlopsorral és a kör alakú előtérrel, amelyet paloták és kertek vesznek körül. A bazilika, amelyet Szent Péter apostol sírja fölé emeltek, a világ legnagyobb vallási építménye, Bramante, Raffaello, Michelangelo, Bernini és Maderno munkájának gyümölcse.
A Vatikáni Múzeumok és Művészeti Galériák a pápák felbecsülhetetlen értékű műkincseit őrzik. Az első római pápák első tagja, Szent Péter apostol sírjának helyszíne, és ezért fő zarándokhely. A Vatikán közvetlenül és kézzelfoghatóan kapcsolódik a kereszténység történetéhez. Ezenkívül a reneszánsz és a barokk művészet példamutató alkotása. A 16. századtól kezdve tartós hatást gyakorolt a művészetek fejlődésére.
A városfalakkal körülvett Vatikánváros Bernini Szent Péter-oszlopcsarnokán keresztül nyílik a város felé.
A városállam határain belül olyan remekművek és élő intézmények találhatók, amelyek tanúskodnak arról, hogy ez a hely az emberiség történelmében egyedülálló folytonossággal töltött be döntő szerepet.
A kereszténység központja
A kereszténység központja, a Szent Péter-bazilika Konstantin által történő alapítása (4. század) óta, majd később a pápák állandó székhelyeként a Vatikán egyszerre a katolikusok legfontosabb szent városa, a római világ fontos régészeti lelőhelye és a keresztények és nem keresztények számára egyaránt jelentős hely.
Híres történelme magyarázza a kivételes értékű építészeti és művészeti együttes kialakulását. A Szent Péter-bazilika alatt, amelyet a reneszánsz legkiválóbb építészei irányításával a 16. században építettek újjá, láthatóak a Konstantin által alapított első bazilika maradványai, valamint Caligula és Nero cirkuszának romjai és egy 1. századi római nekropolisz, ahol Szent Péter sírja található.
II. Julius pápa támogatásával 1506-ban rendkívüli művészeti korszak vette kezdetét, amelynek eredményeként Raphael Stanze című műve és Michelangelo freskói díszítik a Sixtus-kápolnát, valamint 1626-ban elkészült az új bazilika.
A Vatikáni Palota több bővítés és átalakítás eredménye, amelynek során a középkortól kezdve a pápák egymást licitálták túl a pompában. III. Miklós (1277–1280) eredeti épületét a 15., 16. és 17. században bővítették: a reneszánsz és a barokk művészet története itt találta meg ikonikus modelljeit.
1475-ben IV. Sixtus alapította a Vatikáni Könyvtárat, amely az első nyilvános könyvtár Európában. A kéziratok, könyvek, nyomtatványok, rajzok, érmék és dekoratív művészeti tárgyak gyűjteménye az évszázadok során folyamatosan gyarapodott, és ma az emberi kultúra felbecsülhetetlen értékű tárházává vált.
A 18. század közepétől a pápák a reneszánsz korból származó magángyűjtemények bővítésére is figyelmet fordítottak, amely végül a Vatikáni Múzeumok létrejöttét is megalapozta.
Új épületeket emeltek kifejezetten a klasszikus szobrok elhelyezésére, mint például a Pio-Clementine Múzeum, amely mérföldkő az európai kultúra történetében.
A 19. és 20. században új és sokszínű gyűjtemények és épületek létesültek, összhangban a pápai mecénáskodás hagyományával.
Évszázados fejlődés, világhírű műkincsek
A Vatikán fejlődése, épülése évszázadokra nyúlik vissza. Az állam és annak központi tere egyedülálló mesterműve a térmodellezésnek, integrálva az emberiség leghíresebb alkotásait: nemcsak a világhírű szent építészeti ikon, a Szent Péter-bazilika, hanem a Fra Angelico által díszített V. Miklós kápolnája, a Borgia-lakosztály Pinturicchio freskóival, a Raffaello és tanítványai által festett Stanze, a Sixtus-kápolna, amelynek falfestményeit Perugino, Botticelli és más festők kezdték el és a 16. században fejezték be a mennyezet freskóival. Emellett itt található Michelangelo monumentális Utolsó ítélet című festménye is.
A Vatikán mély hatást gyakorolt a 16. századtól kezdődő művészet fejlődésére.
Európán belül és kívül egyaránt bőségesen másolták és utánozták a vatikáni épületeket, a festményeket (Raphael és Michelangelo freskói) és a múzeumok régiségeit.
Vatikán: a világörökség része
A világörökségi helyszín határai egybeesnek Vatikánváros teljes területével. A polgári és egyházi épületek, amelyek évszázadok óta használatban vannak, változatlanul őrizték meg vallási, kulturális, intézményi és diplomáciai funkcióikat – áll az UNESCO összefoglalójában.
A helyszín megfelel az eredetiségre vonatkozó követelményeknek, mivel jellemzőinek nagy része még mindig megőrizte eredeti formáját, betölti eredeti funkcióját és hitelesen közvetíti eredeti szellemi és kulturális értékeit. A helyszín legjelentősebb műemlékein rendszeresen végeznek restaurálási munkákat, hogy biztosítsák az örökség megőrzését és erősítsék annak értékek kifejezésére való képességét.
A vatikáni ingatlanokat a kulturális örökség védelméről szóló törvény (355. sz., 2001. július 25.) és a Szent Szék örökségért felelős különböző intézményei által kiadott számos eljárási szabályzat védi.
Vatikán történelme: a 6. századtól napjainkig
A Vatikán történelme egybeforr a pápaság történelmével, hiszen a megválasztott pápák nemcsak az egyház, hanem az állam vezetői is.
i. e. 509–27 A „Vatikán” név már a Római Köztársaság idején is létezett, az Ager Vaticanusra, a Tiberis nyugati partján, Rómával szemben fekvő mocsaras területre utalva.
40–60 A Szent Péter téren álló vatikáni obeliszk az utolsó látható maradvány Nero cirkuszából. Az obeliszket Caligula császár hozta Egyiptomból, eredetileg a cirkusz közepén állt. A cirkusz 64-ben, egy nagy római tűzvész után számos keresztény kivégzésének helyszínévé vált, köztük hagyomány szerint Szent Pétert is itt végezték ki. Az obeliszket 1586-ban Sixtus V. helyezte át jelenlegi helyére.
313 – A milánói ediktum elismerte a katolikus egyház jogi státuszát.
320–360 körül - Megkezdődött a Konstantin-bazilika, vagyis a régi Szent Péter-bazilika építése Nero cirkuszának és Szent Péter sírjának hagyományos helyén.
476 A Nyugatrómai Birodalom bukása után a pápák világi hatalma Közép-Olaszországban növekedni kezdett.
756–1870 Létrejöttek a pápai államok, amelyek az olasz félszigeten található, a pápa közvetlen fennhatósága alá tartozó területek voltak. Az állam eredete a kereszténység olaszországi térnyerésében és ezzel együtt a keresztény egyház növekvő befolyásában keresendő.
800 III. Leó pápa római császárrá koronázta Nagy Károlyt. A Bizánci Birodalom hanyatlásával Olaszországban a pápaság ténylegesen szuverén hatalmat szerez. Számos keresztény uralkodó, köztük a frank királyok, Nagy Károly és Pepin, a Rövid, további területeket adományoznak az egyháznak.
1054 Ebben az évben történt meg a római katolikus és a keleti ortodox egyház szakadása, amelyet több egyházi nézeteltérés és teológiai vita előzött meg a görög keleti és a latin nyugati egyház között.
A reneszánsz idején a pápai területek kiterjedtek, és a pápák az egyházfők mellett Olaszország legfontosabb világi uralkodóivá váltak. Csúcspontján a Pápai Államok Olaszország középső részének nagy részét, Rómát is beleértve, magába foglalta.
1506–1626 Új Szent Péter-bazilika épült az elöregedett régi helyére, amely az olasz reneszánsz és barokk építészet egyik leghíresebb alkotásává vált.
1545–1563 A tridenti zsinatot Észak-Olaszországban tartották, amely a protestáns reformáció hatására fontos nyilatkozatokat és pontosításokat tett közzé a katolikus egyház tanításairól. A zsinatot a katolikus ellenreformáció megtestesülésének tekintik.
1555 Az augsburgi béke véglegessé tette a kereszténység jogi megosztottságát a Német-római Birodalomban, lehetővé téve az uralkodóknak, hogy államuk hivatalos vallásaként a lutheri vagy a katolikus hitvallást válasszák.
1648 A vesztfáliai béke véget vetett a harmincéves háborúnak (1618–1648). Ez nagyjából jelzi a vallási háborúk hosszú időszakának végét Európában, mivel elismeri a Szent Római Birodalom három különálló keresztény hagyományát: a római katolikus, a lutheri és a kálvini.
1861 A Pápai Államok területének nagy részét az újonnan egyesült Olasz Királyság hódítja meg. Csak Lazio, Rómával együtt marad a pápa ellenőrzése alatt.
1870 Az olasz csapatok elfoglalják Rómát. Olaszország felajánlja, hogy a területen városállamot hoz létre a katolikus egyház számára, de IX. Piusz pápa és utódai ezt elutasítják, és magukat az új olasz állam foglyainak nevezik.
1929 XI. Piusz pápa és Benito Mussolini aláírta a Lateráni Egyezményt, amely létrehozza Vatikán Városállamot, a Szentszék szuverén területét.
1939–45 A második világháború alatt a Vatikán XII. Piusz vezetésével semlegességi politikát folytatott.
1962 XXIII. János összehívta a második vatikáni zsinatot. A zsinat a liturgia átfogó reformját, valamint az egyház és a világ, más keresztény egyházak, nem keresztény vallások közötti kapcsolatok, valamint a vallásszabadság új megközelítését vizsgálta.
1978 I. János Pál mindössze 33 napig uralkodott.
Halála után, ugyanabban az évben II. János Pál lépett a pápai trónra. Ő volt az első nem olasz pápa a 16. századi VI. Adorján óta. Sokan a kelet-európai kommunizmus bukása kapcsán kulcsfigurának tartják, mivel lengyel szülőföldjén békés forradalmat indított.
2005 Meghalt II. János Pál pápa, majd XIV. Benedeket választotta pápává a konklávé
2013 XVI. Benedek egészségi okokból lemondott, és ezzel ő lett az első modern kori pápa, aki megvált tisztségétől. Ferenc pápa az első jezsuita pápa lett.
Svájci gárda védi a Vatikánt és a pápát
A svájci katonákból álló testület, amit gyakran a világ legkisebb hadseregének neveznek, a pápa biztonságáért felel. Ők adják a pápa személyes kíséretét többek között apostoli utazásain, valamint a Vatikánváros és a Castel Gandolfo pápai rezidencia őrzői is a gárda tagjai. Emellett a Kardinálisok Szent Kollégiumát is védik, amikor nincs pápa, azaz a sede vacant („üres szék”) időszakban, például a pápa halála és utódjának megválasztása közötti átmeneti időben. A svájci gárdistákat a Vatikánváros rendőrségének nevezik, azonban ez nem pontos megnevezés, mivel a nemzetállam biztonságáért egy különálló rendőrség felel, a Szent Péter tér pedig az olasz csendőrség joghatósága alá tartozik. A svájci gárda, vagyis a svájci fegyveres erők független őrsége a római katolikus egyház alkalmazásában van, és a pápa vezetése alatt áll.
XIV. Leó váltotta Ferenc pápát a trónon
2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa, akit a bíborosok 2013 márciusában választottak meg az első latin-amerikaiként. Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires-i bíboros érsek az egészségi okokból lemondott XVI. Benedek pápát követte.
76 évesen mindössze két évvel volt fiatalabb Benedeknél, amikor megválasztották, megcáfolva azokat a várakozásokat, hogy a bíborosok egy fiatalabb jelöltet választanak a katolikus egyház élére, amely számos kihívással szembesül.
2025. május 8-án választották meg XIV. Leó pápát, Robert Francis Prevost érseket, aki az első amerikai pápa lett.
A Vatikán geopolitikai súlya meghatározó
A Vatikán politikai és geopolitikai jelentősége meghatározó, azonban folyamatosan formálják azt az aktuális pápa nézetei. Az elmúlt tizenkét évben Ferenc pápa, mint az első latin-amerikai pápa és a modern kor első nem európai pápája új megközelítést hozott a Vatikán geopolitikai nézeteibe. A legtöbb elemző szerint jelentősen átalakította a Szentszék globális kapcsolatait, amely hatással volt az egyház belső viszonyrendszerére, a más vallásokkal és a kereszténység más ágazataival való kapcsolatokra, valamint szinte az egész világra, hiszen Ferenc pápa szavainak és tetteinek globális politikai és geopolitikai súlya megkérdőjelezhetetlen volt.
Ferenc pápa öröksége: sokszínűség és többközpontúság
Ferenc pápa a perifériákra összpontosított, részben azért, hogy új életre keltsék az európai katolicizmust. Az argentin „nép teológiájából” ihletett elképzelése, miszerint a népi mozgalmak a társadalmi igazságosság és az individualizmus, az embertelen kapitalizmus és az éghajlatváltozás elleni küzdelem eszközei, a modern egyház számára hajtóerőként jelent meg, és erőteljes politikai következményekkel járt.
A katolicizmus decentralizálása Ferenc kinevezéseiben is megnyilvánult.
Ha összehasonlítjuk a 2013-as és a 2025-ös konklávé választói körét, látható, hogy a szavazati joggal rendelkező kardinálisok többsége már nem Európából származik, az olasz kardinálisok száma csaknem felére csökkent, míg a déli kontinensekről (Latin-Amerika, Afrika, Ázsia és Óceánia) származó kardinálisok száma 30 százalékról 46 százalékra nőtt.
Ez a változás szükséges volt, tekintve, hogy a világ katolikusainak több mint 60 százaléka jelenleg ezeken a kontinenseken él.
Az elmúlt évek során egyre nagyobb hatalmat kaptak a regionális püspöki konferenciák, és ez egyre nagyobb kihívást jelentett Róma számára az egyház hatékony irányítása és összetartása szempontjából.
A vallások közötti kapcsolatok tekintetében Ferenc pápára a vallások közötti párbeszéd pápájaként fognak emlékezni, aki „hidak építése falak helyett” mottója szerint az ősi megosztottságok áthidalására törekedett.
Ebben az összefüggésben két esemény emelkedik ki. Az első az Abu-Dzabiban tartott találkozó az Al-Azhar nagyimámjával és a „Dokumentum az emberi testvériségről a világbékéért és az együttélésért” közös aláírása 2019. február 4-én. Ez része volt Ferenc pápa barátságos hozzáállásának az egyéb ábrahámi vallásokhoz, amelynek célja a veszélyben lévő keresztény kisebbségek védelmének erősítése is volt egyes muszlim többségű országokban.
Ez az iszlámmal szemben meglehetősen pozitív hozzáállás, valamint Ferenc migránsokkal szembeni nyitott magatartása azonban gyanút keltett nemcsak az egyház egyes konzervatív szárnyai körében, hanem az európai és amerikai jobboldali vezetők és kormányok körében is.
Míg argentin püspöki korszaka óta baráti kapcsolatokat ápolt a zsidó közösségekkel, a 2023. október 7-i támadások utáni álláspontja és a gázai palesztinok helyzetével kapcsolatos figyelme aggodalmat, sőt időnként haragot váltott ki Izraelben és egyes nyugati zsidó közösségekben.
Ferenc pápa korszakának második kiemelkedő vallásközi eseménye a 2016-os történelmi találkozó volt Kirill orosz ortodox pátriárkával, amely áthidalta az ezeréves szakadékot a két felekezet között.
Ebben az esetben is, különösen figyelembe véve, hogy a találkozóra Kubában került sor, a vallásközi párbeszéd keveredett a geopolitikai stratégiával.
Az iszlámmal való kapcsolatokhoz hasonlóan a keresztény ortodox világgal való kapcsolatok javulását is eszköznek tekintették a keresztény kisebbségek védelmének elősegítésére olyan országokban, mint Szíria, amelyek akkoriban Oroszország befolyása alatt álltak.
Ferenc pápa megpróbálta kihasználni javuló kapcsolatait Kirill-lel és az orosz ortodox egyházzal, hogy közvetítőként lépjen fel az orosz inváziót követő ukrajnai válságban, de sikertelenül, mivel mindkét kísérletét, hogy újra találkozzon Kirill-lel és Moszkvába látogasson, megakadályozták.
Ferenc pápa stratégiája, amely Latin-Amerika és más déli régiók társadalmi igazságosságának és népi mozgalmainak előmozdításán keresztül történő megerősítésére irányult, mély politikai gyökerekkel rendelkezett, tekintve, hogy különösen Dél-Amerikában ez szoros kapcsolatot jelentett olyan ellentmondásos baloldali vezetőkkel, mint Bolívia elnöke, Evo Morales.
Általánosságban elmondható, hogy az amerikai és európai konzervatív körökben Ferencet antikapitalista, Nyugat- és Amerika-ellenes vallási vezetőnek tartották.
Latin-Amerikában pedig ez a nézet tovább mélyítette a szakadékot a katolikusok és az evangélikus protestánsok között, akik többségükben jobboldali vezetőket, például Brazília Bolsonaro elnökét támogatták.
Ferenc pápa olyan kérdéseket támogatott, amelyeket a baloldali programok alapvető elemeinek tartottak, mint például a társadalmi igazságosság és a klímaváltozás. Ugyanakkor bevándorláspárti és iszlámbarát hozzáállását a jobboldal és a konzervatívok a nyugati keresztény identitás elárulásának tekintették.
A pápa, ezen döntései miatt, szinte egyhangú kritika célpontjává vált.
Ferenc pápaságának végén a katolikus egyház sokszínűbbé és több központúvá vált, ami lehet erőforrás és kihívás is Bergoglio utódjának, XIV. Leó pápának. Politikai szempontból öröksége a katolikus egyházat társadalmi igazságosságot támogató erőként ábrázolja, amely szorosabb kapcsolatokat ápol a feltörekvő hatalmakkal, és hevesen száll szembe az identitásalapú populista vezetőkkel, különösen Nyugaton. Ezen álláspontjának következtében Ferenc stratégiáinak geopolitikai hatásai vegyesnek tűnnek. Egyrészt sikerült javítania a katolikus egyház világszerte kialakult képét a közelmúltbeli botrányok után, és nagyon hatékonyan alakította át a modern egyház arculatát, amelynek középpontjába a társadalmi problémák és a környezetvédelem került. Másrészt lépései politikai vitákat váltottak ki több világhatalommal, és vegyes eredményeket hoztak az egyházat fenyegető veszélyekkel, például a nyugati szekularizációval és az „globális délen” folyó agresszív evangélikus térítéssel szemben.
Borítókép: A Szent Péter-bazilika tornya a Vatikánban (Fotó: AFP)
