Szánthó Miklós: Merjük kimondani, hogy Magyarország a világ közepe!

Magyarország arányosan a legtöbb Nobel-díjast adta a világnak, de mit kezdünk ma magyarként ezekkel a sikerekkel? Létezik-e valóban a híres „magyar észjárás”, és miért fontos, hogy kutatásaink szuverén alapokon álljanak? A Marslakók – Magyar tudósok és Nobel-díjasok című vándorkiállítás megnyitóján lapunk ezekről a kérdésekről beszélgetett Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ főigazgatójával, a projekt fővédnökével. Szóba került a háborús narratívák hatása, a digitális térben zajló ideológiai küzdelmek, és az is, hogyan próbálnak új politikai szereplők villámgyorsan pozíciót szerezni a közéletben.

– Van olyan személy a magyar tudományos vagy kulturális életből, aki önt különösen inspirálta? Akkor is, ha esetleg nem szerepel a kiállításon bemutatott életutak között?

– Nagyon sok mindenkit lehetne felsorolni, akár a Nobel-díjasaink közül, akár a kortársak sorából, én például Kapu Tibort is ide sorolnám. De ha egyetlen nevet kellene kiemelnem a magyar tudományos–kulturális életből, akkor számomra Herczeg Ferenc az, aki igazán inspiráló. Őt annak idején fel is terjesztették Nobel-díjra, de sajnos nem kapta meg. Mégis úgy gondolom, hogy Herczeg Ferenc az egyik legfantasztikusabb magyar író, aki páratlan módon tudott megszólalni a magyarság legnagyobb dilemmáiról és sorskérdéseiről. És ezt nemcsak tartalmilag, hanem nyelvileg is a legmagasabb szinten tette, olyan szépséggel és erővel használta a magyar nyelvet, amire rajta kívül csak nagyon kevesen voltak képesek.

– A Marslakók kiállítást a Magyar Brand Egyesület szervezte, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az Alapjogokért Központ támogatásával. Ön szerint szükség van szuverén kutatási hálózatra Magyarországon?

– Egyértelműen igen. Anélkül, hogy most mélyebb vitákba belemennénk: Magyarország még mindig örököse bizonyos, a kommunizmus idejéből megmaradt struktúráknak. Ezek zárványként élnek tovább egyes tudományterületeken, és sok esetben a mai napig meghatározzák a gondolkodást, a hozzáállást, sőt, a kutatási irányokat is. És legyünk őszinték: ezek nem a szuverenista vagy patrióta hozzáállást képviselik. Márpedig bárki bármit mond, a tudománynak is van ideológiája, akár humán-, akár természettudományról beszélünk. Ha pedig a kutatásokat nem a józan ész és a teremtés valósága és nem utolsósorban a nemzeti érdek vezérli, akkor előbb-utóbb idegen, őrült érdekeket szolgálnak. Elég csak a biológia és a genderideológia összeütközésére vagy „együttműködésére” gondolni. Ezért is van szükség olyan szuverén magyar kutatási hálózatra, amely képes levetkőzni a múltból itt ragadt béklyókat, és valóban magyar szempontok szerint gondolkodik és dolgozik.

Szánthó Miklós szerint a Szuverenitásvédelmi Digitális Polgári Körnek nemcsak politikai, de tudományos és kulturális kérdésekben is van feladata
Fotó: Alapjogokért Központ

– Ön alapította a Szuverenitásvédelmi Digitális Polgári Kört. A tudomány világa is egyre inkább az online térbe szorul, ahol nemcsak a tudás, de az álhírek és az áltudományos nézetek is gombamód szaporodnak. Ezek könnyen közösségeket rombolhatnak. Ön szerint van ezzel dolga a digitális polgári körnek?

– Abszolút. Sőt, szerintem az egész magyar jobboldali, patrióta közösségnek van ebben feladata, különösen ebben az úgynevezett „post-truth”, vagyis igazság utáni korszakban. A balliberális oldal megpróbálja normálisnak beállítani azt, hogy a vélemények is lehetnek tények, és hogy bárkinek a személyes identitása, amit épp magáénak érez, tudományos érvényű valóság. Ez a tipikus álhír, például hogy a férfi és női teremtett nemeken kívül létezne más biológiai nem. Mégis ezeket az állításokat tényként próbálják eladni, és sokszor sikerrel, különösen a globalista, woke-narratíva mentén. Pedig ez pont olyan, mintha valaki szavazással akarná eldönteni, van-e gravitáció vagy nincs. A természeti törvényeket nem lehet politikai trükkel átírni. Ezért van szükség tudatos védekezésre, és itt jön képbe a Szuverenitásvédelmi Digitális Polgári Kör is. Mert ezek, legyen szó a genderideológiáról, a migrációról vagy akár a háborús narratívákról, mind-mind a nemzeti szuverenitás szövetét kezdik ki. 

– Ezek szerint a digitális polgári körök nemcsak politikai, hanem kulturális és tudományos kérdésekben is állást foglalhatnak?

– Miért ne tehetnénk, mikor a másik oldalról „híres színészek” próbálják nekünk elmagyarázni, mi is a „jó élet”? Szerintem az is egy veszélyes tévképzet, hogy meg kell szüntetni a nemzetállamokat, és valami világ- vagy legalábbis európai föderációban kellene gondolkodnunk. Vagy az a narratíva is, hogy „európai érdek” Ukrajnát addig támogatni, amíg Oroszország térdre nem rogy. Ezek valójában ideológiai üzenetek, nem tények, és mind rombolják a nemzeti önrendelkezés szövetét.

– Azt említette, hogy a jobboldalnak egyre aktívabb jelenléte van a digitális térben. Milyen reakciókat vált ki ez a balliberális oldalból, és hogyan látja a közösségi média erőviszonyait ebben a küzdelemben?

– A balliberális oldal úgy viselkedik az online térben, mint egykor a hagyományos médiában: saját felségterületként tekint rá. Úgy vannak vele, hogy a közösségi média az ő kizárólagos hitbizományuk, és éppen ezért rendkívül frusztrálja őket, amikor a jobboldal is belép a játékba, de nem az ő szabályaik mentén szólal meg. Frusztráltak voltak a Megafon megalakulásakor, a jobboldali influenszerek megjelenésekor, a Harcosok Klubjánál, és most újra azok, mert a digitális polgári körök révén a jobboldal egyre erősebben jelen van az online térben is. Nem véletlen, hogy nevetségessé próbálják tenni ezt az eszközt, hiszen ami eddig az ő kizárólagos hangterük volt, most többosztatúvá válik. És ez kikezdi az egyoldalú véleménybuborékokat, melyeket eddig sikerrel fújtak hatalmasra. Ráadásul a közösségi médiában nagyon könnyen kialakul egy elhallgatási spirál, egy apró, de hangos trollhadsereg némaságra képes kényszeríteni a józan sokaságot – ebből kell kitörnünk. Ez az egyik legfontosabb célja a digitális polgári köröknek: összeszervezni a patriótákat a digitális térben, és lehetőséget adni arra, hogy ha kell, együtt lépjenek fel, legyen az egy közösségi platformon vagy akár a való élet.

– Maradjunk kicsit a politikánál: szinte hetente jelennek meg újabb és újabb közvélemény-kutatások arról, hogy „árad a Tisza”. Ön szerint ez tényleges politikai erősödés, vagy csak egy újabb internetes illúzió?

– Ez egy klasszikus optikai csalódás: nyár óta nem árad, inkább apad a Tisza Párt népszerűsége, ezt mutatja amúgy a Nézőpont legutóbbi mérése is. Ennek számos, közéleti eseményekkel jól magyarázható oka van: kiderült, hogy az ukrán titkosszolgálat sikeresen közeledett a magyar baloldalhoz, de elsősorban Magyar Péterékhez; a nyarat elvesztegették és el is vesztették, ráadásul hibát hibára halmoztak – gondoljunk csak a jelentős viharkárokat okozó időjárási anomália kapcsán tett felelőtlen és amatőr kijelentésekre a Tisza Párt vezetője részéről. Ráadásul az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt nyugat-európai pozíció – amelyet a Tisza teljes mértékben támogat – is gyengülni látszik, Donald Trump békestratégiája a magyar miniszterelnök háborúellenes tervének amerikanizált lépéseit követi. Ráadásul Magyar Péterék kiszivárgott adóemelési tervei sokak számára bizonyítják, hogy míg a Fidesz kormányzásával azok is jól járnak, akik nem oda szavaztak, a Tiszaáéval azok is rosszul járnának, akik oda szavaznak.

De a történelmi előzmények is egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy minimum kételkedve nézzünk a baloldali közvélemény-kutatók felméréseire. Nézzük meg az elmúlt 15–16 évet: ugyanez a forgatókönyv ismétlődik minden választás előtt. Volt már ilyen 2013-ban, 2017-ben, 2021-ben is. Minden alkalommal felépítettek egy új „hőst, aki nem hord köpenyt”, akibe a balliberális sajtó, a megmondóemberek és bizonyos közvélemény-kutatók beleprojektálták minden vágyukat, minden illúziójukat. Ugyanez történt Bajnai Gordonnal, Mesterházy Attilával, Vona Gáborral, Jakab Péterrel, legutóbb pedig Márki-Zay Péterrel. Fél-egy évvel a választás előtt hirtelen megjelentek a mérések, miszerint 7, 10 vagy akár 15 százalékos előnyben vannak. Csakhogy ez nem közvélemény-kutatás volt, hanem közvélemény-formálás. A politikatudomány ezt úgy nevezi: „várakozásmenedzsment”, vagyis mesterségesen generálnak reményt a saját oldaluk számára, hogy mozgósítsák a táborukat. Csakhogy ez eddig még egyszer sem vált be. Most is ugyanezt a színjátékot játsszák újra. Egy újabb politikai lufi, amit ugyan fel lehet fújni, de előbb-utóbb ki fog pukkadni. Mert attól, hogy Magyar Péter hangos, és előszeretettel pózol a közösségi médiában, egyre inkább kiviláglik: ő csak egy közepes minőségű politikai importáru.

Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója (Fotó: Alapjogokért Központ)