Már évtizedekkel ezelőtt figyelmeztettek a bevándorlás veszélyeire

A bevándorlás nem 2015-ben kezdődött Európában. Az alábbiakban áttekintjük, mikor vált a kontinens kibocsátóból befogadóvá, illetve mikor vált először problémává a migráció.

Illusztráció (Forrás: NurPhoto via AFP)

A vendégmunkás rendszer összeomlása

Az olajárrobbanás és az azt követő gazdasági válság következtében ez a rendszer összeomlott. A vendégmunkások előtt gyakorlatilag bezárult az európai országok kapuja, sőt, a kormányok azt szerették volna, ha a már ott lévők is hazatérnek. Csakhogy egy demokratikus ország nem toloncolhatott ki erőszakkal ilyen embertömeget, azok pedig, akik az elmúlt időszakban már felépítették az életüket a fogadó országban, nem akartak hazatérni. Bár a kormányok további vendégmunkásokat nem fogadtak, a már ott lévőknek engedélyezték a családegyesítést.

A migrációval kapcsolatos problémák megjelenésének ideje országonként eltérő.

Általánosságban a hetvenes években már voltak dilemmák az olajválság és a gazdaság nehézségei miatt, de a francia kulturális viták (például a fejkendő ügyek) azért inkább a nyolcvanas évekre datálódnak

– mutatott rá Soós Eszter Petronella.

Eközben a migráció célországainak köre is bővült, Olaszország, sőt az Európai Közösséghez való csatlakozás után Görögország, Portugália és Spanyolország is vonzóvá vált.

A nyolcvanas évek közepétől az ezredfordulóig terjedő időszak a politikai változások időszaka volt Európában. Sokan, akik korábban vendégmunkásként érkeztek volna, egyre inkább menedékkérőként igyekeztek bejutni a kontinensre, már 1980-ban 108 ezer török állampolgár adott be menedékkérelmet Németországban.

1989 és 1998 között az Európai Közösség országaiban négymillió menedékkérelmet adtak be, azonban ezek 43 százaléka más európai országokból érkező személyektől származott. Az ázsiai menedékkérők aránya 35 százalék volt, az afrikaiaké pedig mindössze 19 százalék.

Mivel az érintett kormányok elkezdtek szigorítani, ezzel párhuzamosan megemelkedett az illegálisan érkezők száma is. Közülük voltak, akik egyénileg vágtak neki az útnak, mások azonban embercsempészek segítségét vették igénybe.

Migráció az ezredfordulón

Hogy hányan érkezhettek ebben az időszakban illegálisan, azt nehéz számszerűsíteni. Azonban valamennyi viszonyítási alapot adnak azok az úgynevezett amnesztiaprogramok, amelyekkel egyes országok állampolgárságot adtak a bizonyos feltételeknek megfelelő illegális migránsoknak. Olaszországban 1998-ban egy ilyen programra 350 ezer jelentkezőt regisztráltak.

Ez a mennyiségű ember megegyezik az ország nyolcadik legnagyobb városának, Firenzének mai lakosságszámával.

Spanyolországban egy 2000-ben meghirdetett hasonló program 245 ezer embert érintett. A szakemberek szerint a dél-európai országokban már ekkor is nagyobb volt az illegális migránsok száma, sokan tranzitországoknak tekintették őket a nyugat-európai országok felé.

Az ezredfordulón az Európában élő külföldön születettek 47 százaléka más európai országból származott, 27 százalék Afrikából, 10 százalék az amerikai kontinensről, 14 százalék pedig Ázsiából érkezett. Ezek azonban összesített adatok, országonként meglehetősen nagyon voltak a különbségek. Gyarmati múltjukból adódóan Franciaországban 32 százalék volt az Algériából és Marokkóból származók aránya, Hollandiában az Indonéziából és Suriname-ból érkezők 26 százalékot képviseltek, Nagy-Britanniában az indiai szubkontinensen születettek adták a külföldiek 20 százalékát, Portugáliában pedig a külföldön születettek csaknem fele, 49 százaléka Angolából és Mozambikból érkezett.

Az ezredfordulón már sok helyütt a családegyesítés vált a bevándorlás legfőbb forrásává. 1999-ben Dániában például az egy évnél hosszabb időre kiadott letelepedési engedélyek 66 százalékát ilyen célból adták ki. A munkavállalási célú migráció, valamint a menedékkérők és menekültek jóval kisebb arányt képviseltek.

A tudósok már ekkoriban látták, hogy mindez hova vezet.

A tanulság egyértelmű: a munkaerő-migráció csupán egy komplex migrációs folyamat első szakasza, amely szinte elkerülhetetlenül állandó letelepedéshez vezet. Egy demokratikus állam számára, amely nem alkalmazhat brutális tömeges kiutasítási intézkedéseket, ez a folyamat visszafordíthatatlan. Más szavakkal: ne kezdjünk el tömegesen külföldi munkaerőt toborozni, ha nem vagyunk hajlandók felkészülni az állandó letelepedés következményeire

– írta egy 1990-es (!) tanulmányában Stephen Castles ausztrál szociológus, a migráció témájának úttörő kutatója.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: AFP)