Oroszországnak legalább háromszor több katonája és eszköze van a fronton, mint Ukrajnának – közölte Olekszandr Szirszkij tábornok, az ukrán hadsereg főparancsnoka. Azt tehát már az ukránok is beismerik, hogy rosszul állnak a fronton.

Fotó: HANDOUT / General Staff of the Armed Force
Jelenleg az ellenség háromszor több élőerővel és erőforrással rendelkezik, a front főbb szektoraiban akár négyszer-hatszor többel is – magyarázta egy Facebook-bejegyzésben, amelyben az augusztusi helyzetet értékelte.
„Az ellenség a kúszó előrenyomulás taktikáját alkalmazza, kis gyalogsági csoportokkal, amelyek megpróbálnak beszivárogni a falvakba, kihasználva a pozíciók közötti teret, és elkerülve a közvetlen harcot” – mondta Szirszkij.
Augusztus közepén Oroszország ezzel a taktikával áttörést ért el a kelet-donyecki Dobropillja helyőrségi város környékén, rövid idő alatt 10 kilométert előrenyomulva, mielőtt néhány nappal később az ukrán hadsereg megállította volna.
„Stabilizálnunk kellett a helyzetet a legveszélyesebb területeken […] az elvesztett területek visszahódításával, városaink védelmével az ellenséges rakéták és drónok ellen, valamint mélyen Oroszország belsejébe történő csapásokkal” – mondta. Szerinte az ukrán erők 58 négyzetkilométernyi területet és több települést is visszaszereztek.
Azt mondta, augusztus az ukrán hadsereg számára „a nagy próbatételek hónapja” volt. A tábornok négy irányt nevezett „legveszélyesebbnek”: a pokrovszki, a dobropilljai (oroszul Dobropolje), a novopavlivkai (Novopavlovka) és a krasznolimanszki irányt.
A főparancsnok arról is beszámolt, hogy az ukrán hadsereg befejezi az átállást a hadtestszerkezetre. „Befejezzük az átállást a hadtestrendszerre, a hadtestek megkapják hatáskörüket, átveszik a csapatokat és a felelősségi területeket” – magyarázta.
A főparancsnok február 3-án jelentette be a hadtestszerkezetre való áttérés megkezdését. Eddig a hadseregben dandárszerkezet működött.
Borítókép: Olekszandr Szirszkij (Fotó: AFP)