A brit belpolitikai feszültségeket tovább szítja, hogy a kormány a migránsok elhelyezését is egyre vitathatóbb módszerekkel oldja meg. Mahmood védelmébe vette azt a döntést, miszerint az éj leple alatt költöztették be az első csoport migránst a sussexi Crowborough katonai kiképzőtáborába. A miniszter szerint erre a „közrend fenntartása” miatt volt szükség – magyarán azért, hogy elkerüljék a helyi lakosok tiltakozását.
A kormány a polgárok biztonsági aggodalmai ellenére sem tett le a tervéről, hogy összesen 540 egyedülálló férfi migránst szállásolnak el a létesítményben.
Chris Philp, az ellenzéki konzervatívok árnyék-belügyminisztere „szánalmas beismerésnek” nevezte a kormányzati adatokat. Szerinte a jelenlegi rendszerben annak az esélye, hogy egy illegális bevándorlót ténylegesen eltávolítsanak, gyakorlatilag a nullával egyenlő. Philp rámutatott a lényegre, amit a konzervatív sajtó már régóta hangoztat: az egyetlen valódi megoldás az Emberi Jogok Európai Egyezményéből (ECHR) való kilépés és az azonnali deportálás lenne. Ehhez azonban a jelenlegi baloldali vezetés túl gyenge és ideológiailag elkötelezett a nyitott határok mellett.
Borítókép: Migránsok egy kis csónakban a brit partok felé tartva (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!