Az iraki menedékkérő a bűncselekmény elkövetése előtt diagnosztizált skizofrénia miatt ugyanis nem büntethető. Ráadásul a támadás idején kitoloncolási parancs volt érvényben ellene.
Az ügyészség most a Göttingeni Tartományi Bírósághoz fordulva úgynevezett megelőző letartóztatást indítványozott, amelynek értelmében Muhammadet egy erre a célra kijelölt, moringeni védett pszichiátriai intézményben tartják majd fogva.
Az eset ismét felszínre hozta azokat a problémákat, amelyeket az illegális migráció hozott magával, és amelyek kezelésére minden jel szerint nincs a német jogrend felkészülve. A lány halála sokként érte a közösséget, ahogy az ügyészség indítványa is, hiszen ennek fényében nehéz nem úgy értelmezni a történteket, mint hogy a bíróság nem vonta felelősségre a tinédzser gyilkosát.
A másik kérdés, amit sokan boncolgatnak az ügy kapcsán, az az, hogy ha a férfi diagnosztizált skizofrén volt, akkor miért nem tettek semmit a német hatóságok azért, hogy a magára és a környezetére is veszélyes férfit megfelelő kezelésben részesítsék.
Borítókép: Egy tárgyalóterem Németországban (Fotó: AFP/Daniel Vogl)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!