A Magyar-Lengyel Szabadság Intézet új jelentésének Jogállamiság Tusk Lengyelországában című keddi, budapesti bemutatóján Zbigniew Ziobro arról beszélt: Donald Tusk a választási ígéretei közül csak nagyon keveset valósított meg, és ehhez hasonló történhet Magyarországon is, ha a globalisták jelöltje, Magyar Péter pártja nyerne az országgyűlési választáson. Magyar Pétert „felkenik a brüsszeliek, hogy megvalósítsa Donald Tusk tervét, amire ő hivatkozik is”. Ez semmi jót nem hoz majd, és Magyarország nagyon gyorsan meggyőződhet arról, hogy az ígéretek nem valósulnak meg, ahogy ez történt Lengyelországban is – jelentette ki.

Fotó: MTI
A Magyarországon politikai menedékjogban részesített ellenzéki politikus azt mondta, hogy Donald Tusk kormánya Brüsszel érdekeit választotta jogi és gazdasági szempontból is. Példaként említette az áram és a gáz árának nagyon jelentős megemelkedését Lengyelországban. Jelezte, attól tart, hogy ugyanezt a modellt valósítanák meg Magyarországon is. Attól tart, hogy ugyanezt a modellt valósítanák meg Magyarországon is, ha
a brüsszeliek által [...] felkent jelölt nyerne Magyarországon gyönyörű jelszavak alatt.
Ezeket Tusknak is megírták Brüsszelből, most ugyanezt készítik elő Magyarországon Magyar Péter számára – fogalmazott Zbigniew Ziobro. Hangsúlyozta: ha olyan kormány alakul, amely a külső érdekeket előbbre helyezi a nemzeti érdekekkel szemben, akkor az történik, mint Lengyelországban.
A politikus a hazáját egy laboratóriumhoz hasonlította, ahol megalázó kísérletet végez a brüsszeli elit és az Európai Bizottság Donald Tusknak és a kormányának köszönhetően.
Megjegyezte, hogy a gazdasági mellett az egészségügyi helyzet is sokat romlott. Zbigniew Ziobro szerint drámai következményei vannak annak, hogy a brüsszelpárti lengyel kormány eladta magát a globalista ötleteknek. A lengyel nemzet érdekei árán valósítja meg a brüsszeli döntéseket – mondta.
A politikus arra szólította fel a magyar embereket, hogy figyeljék meg, mi történik Lengyelországban, vonják le a megfelelő következtetéseket. A PR-nak ne dőljenek be, nézzék meg von der Leyen embere, Donald Tusk tevékenységét, és meg tudnak győződni arról, hogy nem érdemes ebbe az irányba menni – fogalmazott. Zbigniew Ziobro kiemelte:
érdemes egy olyan vezetőt választani, akinek ereje van, képes a nemzet érdekeit képviselni. Ilyen Orbán Viktor miniszterelnök, aki meg tudja szerezni a magyaroknak, ami nekik a legelőnyösebb, legfontosabb
– érvelt. A politikus a lengyel politikai helyzetről szólva kifejtette: az európai elitek a valós döntéseket át akarják tenni Brüsszelbe a tagállamokból, egy új globalista államszövetséget szeretnének felépíteni az Európai Unió romjain. Ahhoz hogy ezt a tervet megvalósítsák, egy kísérlet kezdődött Lengyelországban azzal, hogy megindult a lengyel jogrendszer tönkretétele. Példaként említette azt, hogy az Európai Unió Bírósága úgy döntött: az alapszerződés felsőbbrendűbb, mint a tagállamok alkotmánya. Ezt azzal állapította meg, hogy a tagállamok alkotmánybíróságainak nincs joga értékelni és vizsgálni az európai jogot – mondta, majd hozzátette: ez Lengyelországra vonatkozott, de ez igazából az unió összes tagállamára vonatkozik majd. Zbigniew Ziobro kiemelte: ez a bírósági határozat teljesen jogtalan.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!