Nem Orbán miatt indítottuk el a 7. cikkelyt, hanem a rendszer hiányosságai miatt
– mondta Strik.
Magyar Péter többek között megígérte, hogy helyreállítja a jogállamiságot, tiszteletben tartja az uniós törvényeket és küzd a korrupció ellen – sorolta.
Ezek alapvető ígéretek. A választók által adott széleskörű felhatalmazás lehetővé teszi számára, hogy teljesítse ígéreteit. De ez egy összetett művelet, amely időt és szoros együttműködést igényel az EU-val
– fogalmazott a politikus.
Hangsúlyozta: bár a demokrácia győzelmét ünneplik Magyarországon, az Európai Uniónak tanulnia kell az elmúlt időszakból, mivel túl sokáig tartott, mire az uniós intézmények hatékonyan felléptek.
Elmondta, hogy az elmúlt években „foglyul ejtett állami rendszer” működött, amelyet a kormány a Fidesz előnyére épített ki.
Strik szerint ugyanakkor ez nem tudta elnyomni a választók demokratikus akaratát, a Tisza Párt elsöprő győzelme az autokratikus rendszer elutasítását jelzi a magyar társadalom részéről.
Kiemelte: 16 év után a magyar választók egyértelműen a jogállamiság helyreállítása, az Európa-párti irány és az alapvető jogok mellett döntöttek. Úgy fogalmazott, hogy az a rendszer, amelyet Orbán Viktor épített ki, „még egy mélyen beágyazott választási autokrácia esetében is megdönthető”.




















