Ekkor lesz a lengyel elnökválasztás első fordulója
A választási időpont meghirdetése után a házelnök jövő szerdán rendeli el formálisan az elnökválasztást, ezzel hivatalosan is megkezdődik majd a választási kampány.
Egy texasi iskola új és nemsemleges szabályokat dolgozott ki a kötelező ruházatra és külső megjelenésre vonatkozóan. Ezt azért tartották fontosnak, mert az iskola tavaly decemberben az amerikai lapok címoldalaira került, amikor eltiltotta egyik diákját az iskola látogatásától, aki látványosan fejezte ki homoszexualitását. A diák ugyanis feltűnően kilakkozott körmökkel járt órára. A tanintézmény új szabályzata szerint az iskolában nem tesznek különbséget fiú és lány diák között, a szabályok ezentúl mindenkire egyformán érvényesek lesznek, és bárki járhat kilakkozott körmökkel és kisminkelve órára.
Forrás: nbcnews.com
Jelenleg kétezer koporsó vár végső helyének kijelölésére Rómában. Súlyos lelki teher a hozzátartozóknak, hogy nem helyezhetik végső nyugalomra szeretteiket. Halomba összegyűjtve, egy tárolóhelységben várakoznak ezresével a koporsók.
A fővárosiak Virginia Raggi polgármesterhez fordultak, aki azonban kivonta magát a felelősség alól. A tarthatatlan helyzet elkerüléséért a szomszédos tartományok hamvasztókemencéit is igénybe vették.
A helyzet a megnövekedett elhalálozások száma miatt és a temetkezési vállalat személyzetén végigsöprő koronavírus-fertőzés következtében állt be.
Források: roma.repubblica.it, iltempo.it
Újabb vita robbant ki a brit közösségi média oldalakon a rendszerszintű rasszizmussal kapcsolatban, miután a nemzetközösség háborús áldozatainak sírjait kezelő bizottság nyilvánosan bocsánatot kért azért, hogy Nagy-Britannia nem emlékezett meg megfelelően arról a 350 ezer fekete és ázsiai katonáról, akik az országért harcoltak az első világháborúban.
A bizottság közleménye szerint ennek oka a szigetországban jellemző „átható rasszizmus” és „a még mindig jelenlévő birodalmi magatartás”, amely miatt az első világháborúban elesett több százezer színes bőrű katona nincs név szerint megemlítve az emlékműveken és az emlékiratokban.
A brit közösségi média oldalakon heves vita alakult ki ezzel kapcsolatban. Az egyik oldal az elfeledett katonákat a rendszerszintű rasszizmus újabb bizonyítékaként emlegetik, míg a másik oldalon állók éppen az ellenkezőjét firtatják, szerintük a több mint száz évvel ezelőtt eltemetett katonák ügyét nem lehet egy mai témához, azaz a rendszerszintű rasszizmushoz kapcsolni.
Forrás: rt.com
A római Lazzaro Spallanzani fertőzésekre szakosodott kórház vakcinája a kísérleti fázis harmadik szakaszába érkezett, mely várhatóan nyáron zárul le. Addig is elkezdődhet a gyártás. A főváros közeli Castel Romano székhelyén, valamint a térség kisebb gyógyszergyártóinak közreműködésével indulhat az előállítás, évente 50-100 millió dózis olaszországi gyártását tervezik.
Egyelőre nincsenek hivatalos információk az olasz Draghi-kormány, valamint az európai intézmények vakcináról hozott döntéseiről.
Forrás: money.it
A választási időpont meghirdetése után a házelnök jövő szerdán rendeli el formálisan az elnökválasztást, ezzel hivatalosan is megkezdődik majd a választási kampány.
Többen meghaltak és tízezrek otthona semmisült meg.
Újra terítéken a brüsszeli korrupciós botrány.
Franciaországban először mutatták ki az új Mpox-változat fertőzését.
A nagykövet, aki ellenünk hangolta Amerikát - videó
A német sajtó leborul a magyar futballista előtt, akit sztárnak is neveznek
Itt a bizonyíték: L.L. Junior már túl is lépett Dárdai Blankán, Dominikával vigasztalódik
A Magyar Péter-BNO-kód
Így készül a francia krumplipüré, ilyen finomat még nem ettél
Németország odáig jutott, hogy Romániából vásárol gázt
Beleverte az orvos fejét az ajtóba a nagymama, mert azt hitte, megműtötték az unokáját
Betörtek a szurkolók a sajtószektorba a magyar-szerb kézimeccs előtt
Pressman hazaútja elé
Botrány: Biden elárulta hazáját, egy szovjet KGB-s ügynöknek szivárogtatott
„A Ferrari helyében már szerződést bontottam volna Hamiltonnal”
Márki-Zay Péter újra Lázár Jánost gyalázta
A választási időpont meghirdetése után a házelnök jövő szerdán rendeli el formálisan az elnökválasztást, ezzel hivatalosan is megkezdődik majd a választási kampány.
Többen meghaltak és tízezrek otthona semmisült meg.
Újra terítéken a brüsszeli korrupciós botrány.
Franciaországban először mutatták ki az új Mpox-változat fertőzését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.