A találkozót követően Keir Starmer brit miniszterelnök hangsúlyozta: a szándéknyilatkozat aláírása jogi alapot teremt a brit és francia haderők ukrajnai tevékenységéhez, valamint katonai infrastruktúra létrehozásához Ukrajnában. Emmanuel Macron francia elnök szerint a nyilatkozat megfelel Donald Trump elvárásainak is, miszerint Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért, mind a katonai jelenlét, mind a védelmi költségvetések növelésével. Friedrich Merz német kancellár jelezte, hogy Németország a közeljövőben csatlakozhat a francia–brit kezdeményezéshez.
A párizsi találkozón a résztvevők külön köszönetet mondtak Jared Kushnernek és Steve Witkoffnak, akik először vettek részt a hajlandók koalíciója csúcstalálkozóján. A csúcstalálkozó után Kushnert arról kérdezték, hogy Washington katonai segítséget nyújtana-e, ha a békét biztosító szövetséges erőket támadás érné. Válaszában hangsúlyozta: az Egyesült Államok rendkívül határozottan kiáll a biztonsági garanciák mellett, és az elnök betartja a vállalásait. Kushner kiemelte, hogy az Ukrajnának szánt biztonsági garanciák célja, hogy valódi biztosítékokat teremtsenek a jövőbeni kelet-európai konfliktusok megelőzésére.
Az aláírt megállapodás ugyanakkor veszélybe sodorhatja az orosz–ukrán tűzszünettel kapcsolatos terveket, mivel Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban egyértelműen elutasította külföldi csapatok ukrajnai állomásoztatását a háború lezárása után.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!