Az antiszemita cselekmények elől évről évre egyre több zsidó menekül el a nyugat-európai államokból. Izrael mintegy húszezer bevándorlót fogadott be tavaly, akik főként Oroszországból, Ukrajnából, Franciaországból és az Egyesült Államokból érkeztek, a Zsidó Ügynökség tavalyi becslései szerint idén pedig mintegy ötvenezer bevándorlóra számítanak. Veszprémy László, a Migrációkutató Intézet szakértője lapunk megkeresésére elmondta: a nyugati sajtóban és a politikai közbeszédben is régóta téma, hogy a zsidó közösségek biztonsági helyzetére rossz hatással van a muszlim–arab bevándorlás.

Iránban börtönbe zártak egy német turistát
A vád szerint a férfi katonai és nukleáris létesítmények helyszíneit és koordinátáit rögzítette, majd továbbította azokat.