A politikus hétfőn tűnt el, miután elhagyta a választási bizottság épületét, hogy több választókerületben a szavazatok újraszámlálását vagy a voksolás megismétlését követelje. Ezt követően még az ellenzéki jelölt bizalmasainak sem volt híre Cihanouszkajáról, stábja korábban a sajtónak nyilatkozva elmondta: megpróbálják elérni, hogy újraszámlálják a leadott voksokat azokban a szavazókörzetekben, ahol problémák merültek fel. Egyúttal szeretnének tárgyalni a hatóságokkal a hatalom békés átadásáról, de ha kell, készek hosszú távra az utcákra vonulni, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.
Pár órával később Olga Kovalkova, Cihanouszkaja egyik kampányképviselője a Tut.by hírügynökségnek elmondta: az ellenzéki elnökjelölt külföldre távozását a fehérorosz hatóságok bonyolították le. Kovalkova azt mondta, hogy a politikusnak, aki a korábban őrizetbe vett stábfőnökével, Marija Morozzal együtt utazott el, „nem volt más választása”, de „csapatának egy része továbbra is túsz marad”.
Maga Cihanuouszkaja a YouTube-on videoüzenetet tett közzé, amelyben arról beszélt, hogy „önként” hozta meg „nagyon nehéz” döntését, amit azonban konkrétan nem indokolt meg. – Tudom, hogy sokan megértenek, sokan elítélnek és sokan meggyűlölnek. De tudják, ne adja Isten, hogy bárki ilyen választás elé kerüljön, mint én – mondta a szemmel láthatóan erősen felzaklatott állapotban lévő asszony.
– Ezért, emberek, arra kérem önöket, hogy vigyázzanak magukra. Egyetlen élet sem ér annyit, mint ami most történik – tette hozzá a jelölt, aki elismerte hogy „gyenge nő” maradt, holott úgy gondolta, hogy a kampány megedzette. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség pedig arról írt, hogy az ellenzéki vezető egy későbbi videóüzenetében arra kérte honfitársait, hogy tartsák tiszteletben a törvényt, ne szálljanak szembe a rendőrséggel, és ne tegyék kockára életüket. Hívei közül többen arra gyanakszanak, hogy a politikus kényszer hatására cselekedett.
Hétfőn Valerij Vakulcsik, a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság (KGB) vezetője bejelentette, hogy 120 fős egységet rendelt ki az egyesült ellenzéki kampánystáb védelmére, mert úgy értesültek a testülettől és egy elfogott üzenetből is, hogy merénylet készül Cihanouszkaja ellen.