Habár a szerda éjféli határidőt maximálisan kihasználták, és az utolsó pillanatig alkudoztak, végül megegyeztek az új izraeli egységkormányról, ezzel minden jel szerint leváltják a több mint 13 esztendeje kormányzó Benjamin Netanjahut. A miniszterelnöki pozíciót rotációs alapon két évig a jobboldali Jobbra (Jamina) vezére, Naftali Bennett töltheti be, őt a centrista Van Jövő (Jes Atíd) elnöke, Jaír Lapid követheti majd – de ha az egység meg is bomlik, a két politikussal a jövőben is számolni kell. Könnyen lehet tehát, hogy Szijjátó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy ideig az egyik utolsó külföldi vendége volt a trónról letaszított kormányfőnek. A kérdés, hogy az Izrael mellett mindig kiálló Magyarország mit várhatna egy új vezetéstől?
– Nem gondolom, hogy kedvezőtlen változást hozna egy Bennett-kormány a magyar–izraeli kapcsolatokban, mivel a szoros együttműködés mindkét ország alapvető nemzeti érdekeit szolgálja a diplomáciai, gazdasági, tudományos és számos további területeken. Az új izraeli kormánykoalíció mottója, hogy a részt vevő pártok azon dolgoznak, ami közös nemzeti érdek, és nem érintik azokat a kérdéseket, amik megosztják őket – értékelte lapunknak a várható izraeli külpolitikát Csepregi Zsolt. Az Antall József Tudásközpont nemzetközi igazgatóhelyettese hozzátette: Naftali Bennettnek nem ismert magyar kötődése, de pragmatikus, nemzeti érzelmű, üzletember-hátterű politikusként minden bizonnyal értékelné a lehetőséget, amit Magyarország, illetve a fejlődő, egyre fajsúlyosabb közép-európai térség nyújt.

Fotó: GIL COHEN-MAGEN / AFP
Rámutatott, hogy Jaír Lapid pedig magyar származású, édesapja Budapesten élte túl a vészkorszakot, így igen mély és összetett a kapcsolata Magyarországgal, amiről a magyar Országházban 2013-ban beszédet is mondott.
– Izraelben az idősebb Lapid a magyar ajkú közösség fontos pillére, egyben korszakalkotó centrista politikus volt
– emlékeztetett. – A pragmatikus együttműködési területek, kiegészülve Jaír Lapid magyar kötődésével, a két ország együttműködésének új csúcsát hozhatják el. Nyilván ehhez az szükséges, hogy a leendő kormányfő érzékenységeit a magyar diplomáciai és politikai kommunikáció szem előtt tartsa – emelte ki. Hozzátette, hogy a tervezett egységkormány másik két pártelnöke is magyar származású, Beni Ganz védelmi miniszter, továbbá Merav Michaeli, a Munkapárt vezetője, leendő közlekedésügyi miniszter. Mindkettejüket szoros viszony fűzi Magyarországhoz.