Már hozzá is láttak Oroszországban az új típusú koronavírus okozta Covid–19 betegség elleni oltóanyag gyártásához – írta szombaton az orosz RT hírportál az egészségügyi minisztérium közleményére hivatkozva.
A világ első – orosz – műholdja, a Szputnyik–1 után a Szputnyik V nevet viselő oltóanyag bejegyzését a hét elején jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, hazáját a vakcinaverseny győztesévé kiáltva ki.
Mint ahogy azt a Magyar Nemzet is megírta, a nemzetközi tudósközösség kétkedéssel fogadta Moszkva bejelentését, számos nyugati kutató érvelése szerint legalábbis megkérdőjelezhető a vakcina megbízhatósága, az ugyanis eddig nem jutott el a klinikai vizsgálatok harmadik, tömeges tesztelést előíró fázisáig.
Az orosz egészségügyi tárca szerint a Covid–19-cel szembeni immunitás az oltást követően akár két évig is fennmaradhat, a készítmény 2021. január 1-jétől kerül forgalomba. Valentyina Koszenko, a Roszdravnadzor, az állami egészségügyi felügyelet igazgatója korábban mindenkit igyekezett megnyugtatni: több száz önkéntest oltottak be a készítménnyel, és semmilyen káros hatást nem tapasztaltak. Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő kutatóintézet vezetője az Interfax hírügynökségnek ugyanakkor azt mondta: súlyos krónikus betegségben és allergiában szenvedőknek nem javasolt a vakcina.
Az RT azt írja, az orosz vakcina két összetevőből áll, amelyeket egy háromhetes intervallumban kell beinjektálni annak érdekében, hogy a szervezetben előidézze a koronavírus ellen védő megfelelő immunválaszt. Az oltóanyag egyébként egy adenovírus-DNS-en alapuló vektorvakcina, amelybe beépítették a SARS-CoV–2 koronavírus egyik génjét.
Az első megrendelések már be is futottak Oroszországhoz: Moszkva állítása szerint a vakcina bejelentését követően húsz, elsősorban latin-amerikai, közel-keleti és távol-keleti nemzet már több mint egymilliárd adag oltóanyagra adta le a rendelését.