Többszörös magyar vétó a bevándorlás miatt

Az EU-tagállamok migrációval kapcsolatos szuverén döntésének tiszteletben tartását kérte Magyarország abban a dokumentumban, amelynek szövege ellen a Politico című brüsszeli hírportál értesülése szerint hazánk korábban vétót emelt.

2019. 02. 19. 8:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió és Svájc kapcsolataira vonatkozó európai tanácsi határozatot a Politico szerint Magyarország az EU-tagállamok nagykövetei­nek múlt szerdai tanácskozásán megvétózta.

Az ­uniós–svájci kapcsolatok méltatásán túl ugyanis a határozatnak a bevándorlással kapcsolatos része állítólag nem nyerte el Budapest tetszését. „A Tanács elégedettséggel ismeri el az EU és Svájc közötti együttműködést a nemzetközi migráció terén, beleértve a mozgások kezelését, a menekültek áthelyezését és a kérdés globális szintű kormányzásának kialakítását” – olvasható a Magyarország által kifogásolt szövegrészben.

Bár a Politico szerint a dokumentum éppenséggel a migrációs vonalak lezárásában való együttműködést szorgalmazza Svájccal, diplomáciai forrásokból úgy értesültünk, hazánknak a menekültek elosztására és az ENSZ globális migrációs csomagjára való hivatkozással volt problémája.

Fotó: Reuters

Magyarország ugyanis kérvényezte: a határozat tartalmazza hazánk észrevételét, amely leszögezi, hogy a migrációban való EU–svájci együttműködés „nem lehet hatással a tagállamok migrációra vonatkozó nemzeti döntéseire és politikájára”.

A hírportál által megszólaltatott, név nélkül nyilatkozó nagykövetek állítólag értetlenkedve álltak Budapest vétója előtt, ám a magyar kormánynak a bevándorláshoz és az ENSZ migrációs csomagjához való hozzáállása ismeretében ez nem lehetett meglepő.

Hazánk éppen a napokban vétózta meg az uniós tagállamok és az Arab Ligához tartozó országok külügyminiszterei brüsszeli tanácskozásának azon zárónyilatkozatát, amelyben hivatkozási alapként szerepel az ENSZ globális migrációs csomagja.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a csomagot – amely a magyar álláspont szerint a migrációt pozitív jelenségnek állítja be – Magyarország mellett másik nyolc ország nem szavazta meg, ezért nem jelenthet hivatkozási alapot az EU számára.

Az EU–svájci megállapodással kapcsolatos szöveg mellett a Magyarország és Lengyelország ellen megindított uniós jogállamisági eljárás is napirendre kerül az EU-külügyminiszterek mai tanácskozásán. Különböző hírforrások szerint azonban az EU-tagállamok egyelőre nem kívánnak Budapest és Varsó megbüntetésével foglalkozni.

Egyrészt meg akarják várni a májusi európai parlamenti választásokat, másrészt az Európai Bíróság tárgyalását, amelyet hazánk keresete alapján folytatnak majd le.

Magyarország azért nyújtott be keresetet, mert az Európai Parlament által hazánkkal szemben megindított jogállamisági eljárást a Sargentini-jelentésre alapozták, amelynek hazánk álláspontja szerint az EP-ben nem volt meg a szükséges kétharmados többsége, a tartózkodások ugyanis leadott szavazatként értékelendők.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.