Egy tévedés és Olga tekintete

„Bocsáss meg, nagymama, én sokkal többet éltem, mint te. Szívtál már ópiumot?” — írja Csáth Géza a Hamvazószerda című bábjátékban. Ez az idézet került a Petőfi Irodalmi Múzeum Csáth — A varázsló halála című kiállításán a családi fotóalbum képeivel dekorált folyosóra. „Nohát, aki azt szív, egy nap alatt tíz esztendőt él. Én jelenleg húszezer éves vagyok. Emellett te még csak nyolcvan évet éltél. Roppant fiatal vagy, kedves nagymama” — folytatja a Hamvazószerdában az Utolsó vendég, és ez a gondolatmenet köszön vissza az Ópium című novellában is.

A pszichoanalízis és az álomfejtés is foglalkoztatta az ambiciózus orvost Fotó: Havran Zoltán

A pszichoanalízis és az álomfejtés is foglalkoztatta az ambiciózus orvost
Fotó: Havran Zoltán

Az írói életmű és a morfinista orvos hagyatéka szétválaszthatatlan, tízéves kora óta írt naplófolyama irodalmi értékén túl megrázó esettanulmány, akár egy végzetesen kisiklott emberkísérlet krónikájaként is értelmezhető. „Közös elhatározással lettünk öngyilkosok” – olvashatjuk Jónás Olga kézírását. Brenner József doktor 1919. július 14-én kényszerítette feleségét, hogy ezt papírra vesse. Nyolc nappal később megszökött a bajai kórházból, és három revolvergolyóval megölte a nőt, majd nagy adag morfiumot vett be, felvágta az ereit, de nem halt meg. A kórházból vádaskodó búcsúleveleket írt, ismét megszökött, hogy korábbi munkahelyén, a Moravcsik Klinikán kezeltesse magát. A demarkációs vonalnál feltartóztatták a szerb határőrök, 1919. szeptember 11-én az őrszobán a nála lévő nagy adag pantoponnal megölte magát.

Árván maradt kislányuk fotóin mindkettejük arcvonása visszaköszön. A tárlaton láthatók dédunokájuk, Czér Fanni grafikus Csáth-novellák által inspirált műalkotásai is.

Molnár Eszter Edina kurátor, aki a naplók sajtó alá rendezésében is részt vett, úgy véli, nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy Csáth esetében a terhelt gyermekkor mellett volt-e egy létező pszichiátriai kórkép, amire ráerősített a morfinizmus, vagy csupán a drogok indították el benne ezt a bomlást.

– Hiába tudjuk, hova torkollt ez az élet, a gyermekkori naplókat lapozva óhatatlanul felmerül az olvasóban, milyen csodálatos gyerek volt, milyen büszke lehetett rá a családja – mondta a kurátor. Mint rámutatott, 1910. április 17-én egyik klinikai kollégája, Kuthy Dezső tévesen tbc-vel diagnosztizálta, és a naplók tanúsága szerint másnap hajnalban nyúlt először morfiumhoz, amely orvos lévén addig is ott volt az asztalán. Tehát a hipochondriája és a halálfélelem miatti szorongás vezette el a rendszeres szerhasználathoz.

Bőven lehetne szépséges-borzadályos részleteket idézni mind a tárlaton közzétett anyagból, mind a sajtó alá rendezett naplókból, de sokkal hátborzongatóbb azzal szembesülni, hogy a tragédia óta már eltelt száz év. Óhatatlanul felötlik az emberben, hogy egy évszázad alatt megtanultunk-e kezdeni valamit a függőség folyamatainak ilyen fokú feltárásával, ezzel a fajta lemeztelenedéssel és a függőséggel magával?

Ma kihez fordulhatnak segítségért a Jónás Olgák? Száz év alatt megtanultuk-e megvédeni a gyerekeinket megannyi csábítástól, mely végzetes függést okoz? Botorság azzal áltatni magunkat, hogy ha esti mesét olvasunk vagy társasjátékozunk a gyerekeinkkel, ők majd nem akarnak húszezer évig élni, és nem hullhatnak darabokra az életüket felaprózó küzdelmeikben.