Dr. Brenner József (1887–1919) Csáth Géza néven már ismert író volt, amikor orvosi pályáját megkezdhette, és bár gyermekkorától erősen jelen volt az életében a természettudományos érdeklődés, igazából amolyan kényszerpálya volt ez. Ahogy unokatestvére, Kosztolányi Dezső nevezte, „hármasművész”-ként indult, nemcsak figyelemre méltó zenekritikákat írt, hanem zenét is szerzett, festett, írt, ám a sikertelen zeneakadémiai felvételi után az orvosi egyetemre iratkozott.
A Csáth Géza halálának századik évfordulójára rendezett emlékkiállítás a műpázsittal, művirágokkal, tükrökkel és a novellákból kiemelt mondatokkal ékesített, zöldbe borított nyitányát követő terme ezt a hármasművészetet engedi látni. Innen lépünk át a fehér csempével burkolt orvosi rendelőbe, melyben a gyógyszeres szekrényt és a fiókokat nyitogatva láthatunk bele, mi foglalkoztatta ezt az ambiciózus, de morfinista orvost: pszichoanalízis, álomfejtés, szexuális neurózisok, a függés mechanizmusainak nyomon követése.
Az egyik gyógyszeres üveg címkéjén ez olvasható: „Gondolj, József, szegény Olga kétségbeesésére és rettegő, esdő tekintetére.” Brenner József a néhány hónapig tartó katonaorvosi frontszolgálatot követően vidéken szerzett körorvosi állást, ahova felesége, Jónás Olga is követte. A következő, legnagyobb terem már a világháború árnyékában kibontakozó drámát foglalja össze: a bomlásnak indult lélek kálváriája a széttört tükröt, a darabokra esett élet szilánkjait hordja elénk. A rendezett naplófüzetek helyét egyre inkább töredékes és legtöbbször datálatlan naplószerű feljegyzések veszik át különféle fecniken vagy halottkémi jelentések nyomtatványain. Egyik orvosi rendelőkönyvében például így kezdődik a zaklatott írással rögzített feljegyzés: „Senkim sincs!!! Feleségem – ellenségem.”
Molnár Eszter Edina és Sidó Anna kurátorok Szajbély Mihály tudományos szakértővel együttműködésben egy rétegeit tekintve igen összetett kiállítást tárnak elénk. Nem az információátadás dominál, sokkal inkább egy sajátos világot tettek itt érzékelhetővé: színek, hangulatok, hangok, meghökkentő asszociációk sora visz közelebb egy olyan ember hagyatékához, aki már-már rigorózus pontossággal igyekezett feljegyezni, hogy a lélek mélységei és magasságai egyaránt milyen nyugtalanító messzeségbe nyúlnak. És mindehhez az irodalmi művekből és a naplókból kiragadott mondatok jelentik azokat a kapaszkodókat, amelyeket követve a látogató maga is a tériszony egyfajta belső valóságát tapasztalhatja meg.