A Holdvilág-árok titkait kutatják

A kétezres évek elején létrehozott Holdvilágárok Alapítvány minden ellenkező híresztelés ellenére nem Attila vagy Árpád végső nyughelyét kívánja meglelni, a cél a Pilis régészeti emlékeinek, eddig feltáratlan leleteinek felszínre hozatala. Szörényi Levente, aki családi indíttatásból vágott bele a kutatásokba, a mai napig eltökélt, és elégedett az eddig elért eredménnyel.

A Kossuth-díjas zenészt gyerekkora óta érdeklik a különleges helyszín régészeti emlékei Fotó: Sima Gábor

Szállóige lett abból, amikor egy rádiós műsorvezető kérdésére, vajon mit is keresnek az egykori római kőbánya visszatemetett helyszínén, azt találta válaszolni: – Összefüggéseket! Amelyeket az évek során feltárt régészeti tárgyak – cserépdarabok, szerszámok, állatáldozati csontok – igazolnak. Sashegyi egyébként a háború előtti kutatásaiban emberi maradványokat is felfedezett. A frissen feltárt leleteket gondos vizsgálatnak vetik alá, majd a szentendrei múzeum raktárába kerül, s a kutatás eredményétől függően kiállításon mutatják be a látogatóknak.

A Kossuth-díjas zenészt gyerekkora óta érdeklik a különleges helyszín régészeti emlékei
Fotó: Sima Gábor

Szörényi Levente útmutatásával, a keskeny szurdokban óvatosan lépkedve megérkezünk a Nagy-sziklafalhoz; előtte a vízesés felé a több méter mélységű kutatóárok húzódik, az előbbi sajnos már csak korábbi fényképeken lát­ható. – Még a munkálatok kezdetén találtunk egy sziklafalrészt, amelyben a rómaiak által falba ütött, sziklarepesztéshez használt, vasból készült ékek nyomai láthatók. Az utolsónál maga a szerszám is benne maradt – mutatja. Úgy tűnik, mintha munka közben hirtelen elhagyták volna a helyszínt – vélekedik. Ez arra az időszakra tehető, amikor Atilla hunjai betörtek Pannóniába. Mint minden ilyen jellegű vállalkozásnak, akadnak irigyei is, de a tábort időnként meglátogató fiatal régészek, történészek szemében már ott a téma iránti érdeklődés és kíváncsiság, vajon mire jutunk az idők során. A múzeum, de a Pilisi Parkerdő is kezdettől fogva a hivatalos engedélyek kiadásával segíti a tevékenységüket.

Szinte rituális hagyománnyá vált, hogy az Illés Kluboschok Baráti Körének kemény magja rendszeresen meglátogatja Szörényi Leventét a táborban. – 2005-ben kezdődött, azóta minden évben véghez visszük ezt az életkorunk előrehaladtával egyre megerőltetőbb túrát – veszi át a szót Gittinger Tibor, aki gyermekkora óta elkötelezett Illés-rajongó. Lemezekből, relikviákból, tárgyakból egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik, de a zenekar történetével kapcsolatos bármilyen információ kapcsán is megkerülhetetlen. Nála is a gyermekkortól kezdődően datálódik a Holdvilág-árok-túra, sőt élénken él emlékeiben az akkoriban még működő turistaház piros kockás abroszos miliő­je is. – Érdekes, hogy Levente életművéből nemcsupán az Illés, a Fonográf, valamint a sikeres rockoperák komponálása fogta meg az embereket, de régészeti tevékenysége is komoly érdeklődést váltott ki a rajongókból. Ezért is tartják fontosnak, hogy némelyek idős koruk dacára megmásszák a hegyet – fejti ki a klubvezető, s azt is elárulja, hogy 2005-ben nyílt először lehetőség a „kluboschok” csoportos helyszíni látogatására. Arról nem beszélve, hogy a bensőséges hangulatú, kötetlen, sörrel, borral, pálinkával, valamint házias falatokkal felturbózott piknik – amelyet inkább baráti összejövetelnek lehetne nevezni – a vidám anekdotáknak köszönhetően az ikonikus zenészhez is közelebb hozta az egyszerű rajongót.

– Olykor még a kényelmes beállítottságú, otthonülő Szörényi Szabolcsot is sikerült kimozdítani, illetve felcsalni a Holdvilág-árokba – büszkélkedik a klubvezető, hozzátéve, hogy Levente testvére egy alkalommal még csákányt is fogott a kezébe. Olyan is előfordult, hogy a látogatók csoportja, a „Nagy csapat” Szörényi Leventét saját dalával köszöntve vonult be a táborba. – Idén sajnos szünetelt a nagytábor – sajnálkozik Gittinger Tibor, de reménykedik, jövőre minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Szörényi Levente is bizakodó, hiszen az elért eredmények okot adnak erre. Mint például a betemetett római kori oltárkő, amelyet még a kutatásuk kezdetekor egy darabban sikerült napvilágra hozni. De bizonyíték az egykori vízesés melletti, lefelé vezető rámpa is. Ugyan minek építették, és hogyan kerültek a mélybe a kézzel faragott sziklakövek? – teszi fel a kérdést Szörényi. Majd határozottan kijelenti: mindezek alapján nem az a kérdés, hogy folytatom-e a munkát, hanem az eltökélés, hogy most már nem szabad abbahagyni! Annál is inkább, hogy Örs fiam a szentendrei múzeumban dolgozik, és örömmel nyugtázom, hogy ehhez a vállalkozáshoz is megvan az affinitása. Ezzel együtt remélem, a Jóisten megadja nekem azt az örömöt, hogy tiszta tudattal, egészséggel és eredménnyel fejezhessem be azt, amit elkezdtem.