Amikor az ügyész rendezi a filmet

A rendszerváltás 30. évfordulója okán a visszatekintésé lesz a főszerep a 14. Román Filmhéten. A Budapesti Román Kulturális Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében megvalósuló, vasárnapig tartó rendezvényen a román új hullám kiemelkedő alkotásai mellett két rendkívüli dokumentumfilm – köztük Nicolae Ceauşescu önéletrajza –, valamint a tavaly elhunyt Lucian Pintilie két klasszikus, egykor betiltott alkotása segít megérteni a Ceauşescu-diktatúra természetrajzát. A filmhetet holnap egy premier előtti vetítés, Corneliu Porumboiu Cannes-ban bemutatott krimivígjátéka, A hegyek szigete nyitja.

2019. 11. 18. 12:09
A helyszíni szemle csak 1990 után kerülhetett a közönség el Forrás: ICR
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok különlegességet tartogat a 14. Román Filmhét, de mind közül kitűnik a román film- és színházművészet egyik legkiválóbb alkotójának, a tavaly elhunyt Lucian Pintiliének a Ceaușescu Romániájában betiltott két alkotása, amelyeket csak 1990 után láthatott a közönség. Az egyik Caragiale Farsangjából 1981-ben forgatott Miért húzzák a harangokat? című film, amely az akkori román társadalomnak állított tükröt. Az alkotás Federico Fellini szertelenségét idézi, a feslett kispolgári világ intrikákkal és frivolitásokkal teli világáról szól. A középpontban a szerelem témája áll, a burleszkbe illő események sorát pedig egy levél indítja el, amelyből kiderül, hogy mindenki másba szerelmes, mint akinek épp a szeretője.

Pintilie másik, a kommunista diktatúrában betiltott alkotása, az 1968-as A helyszíni szemle is igencsak figyelemreméltó. Ebben a filmbéli filmforgatást nem egy filmrendező, hanem egy ügyész vezeti. Két fiatal ugyanis, akik érettségijüket ünnepelték, részegen beverték a csendesen csordogáló patak melletti kocsmateraszon a kocsmáros fejét, és lerombolták a kunyhóját. Büntetésképpen a helyszínre visszatérve újra el kell játsza­niuk a történteket, amelyből dokumentumfilm készül. Az abszurd forgatás célja, hogy bemutassák a mértéktelen alkoholfogyasztás következményeit. A fiúkat pedig a minél pontosabb színészi alakításra azzal motiválják, hogy megígérik nekik, ha tetszik a bírónak, amit lát, akkor szabadok lesznek.

A helyszíni szemle csak 1990 után kerülhetett a közönség el
Fotó: ICR

A filmhét közönsége különleges dokumentumfilmekkel is találkozhat az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az egyik Andrei Ujică rendezése, a monumentális, archív anyagokra épülő, Nicolae Ceaușescu önéletrajza című, 2010-ben készült film, amely bravúrosan összeállított leleplező montázs a diktátorról. A másik pedig a mozgókép erejéről szól, ebben Ilinca Călugăreanu bemutatja, hogy egész iparág épült arra Romániában az 1980-as években, hogy a nyugati filmeket feketén szinkronizálják vagy alámondják, és a VHS-kópiá­kat a feketepiacon terítsék – a 2015-ös film címe Chuck Norris a kommunizmus ellen.

Látható lesz még a kétezres évek legsikeresebb román rendezőjének néhány munkája, többek között Cristian Mungiu, Cristi Puiu, Corneliu Porumboiu és Radu Muntean filmjei, amelyek élenjártak a félmúlt történeteinek feltárásában, hétköznapi élettapasztalatok, problémák megfogalmazásában. De vetítik a román új hullám nyitófilmjeként számontartott Zseton és beton című, 2001-es mozit is, Cristi Puiu első játékfilmjét.

A filmhét nyitóeseménye a román új hullám meghatározó, abszurdra különösen fogékony rendezőjének, Corneliu Porumboiunak az új krimikomé­diája, A hegyek szigete, amely idén ­Cannes-ban mutatkozott be. A rendező az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi típusú, ám hamisítatlanul kelet-európai környezetbe ágyazott átejtős történettel lepte meg a közönséget.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.