Külön említést érdemel az a szakmai alázat és emberi szerénység, amely árad ezekből a regényekből: a tökéletesen megalkotott világot a szerző a saját (tudniillik a teremtett világ) törvényei szerint írja tovább, szorgalommal, professzionálisan, izgalmasan és magas irodalmi nyelven, és soha egy pillanatra sem enged a kísértésnek, hogy valami posztmodern csavarral, összekacsintással jelezze az olvasónak, hogy ő kívül áll, ő viszonyul; és mégis a szabadjára engedett fegyelem és a belső regényvilág immanenciája megteremti azokat a fordulatokat, amelyek a legvérmesebb elvárásokkal közeledő olvasót is lebilincselik: hogy például ismét Jókaira vagy Gozsdu Elekre utaljak itt.
Nagyon régen tudtam ennyire tiszta szívvel ajánlani regényt, mint Hász Róbert új könyvét, és ha jól látom, egész kis rajongótábora van már Fábián Marcellnek meg a köréje rajzolt századfordulós vidéki Magyarországot megmutató világnak, ami remélhetőleg arra indítja a szerzőt, hogy trilógiává bővítse az eddig megjelent, önmagában is tökéletesen élvezetes két könyvet.
Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál. Kortárs Kiadó, Budapest, 2019.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!