Sanzonos, nosztalgikus, revüs atmoszféra

Filmtörténeti klasszikusokra, illetve filmes alapzsánerekre dalt írni hálás dolog: a hivatkozási alapokat szinte mindenki ismeri, a zenei utalások, hangulatok, atmoszférák mindenkinek otthonosak lesznek. Kováts Kriszta Jászai Mari-díjas énekesnő, színésznő a számos díjjal bíró László Attila dzsesszgitárossal és zeneszerzővel, illetve Fábri Péter költő-író-dalszövegíróval (ő magyarította például a jól ismert Anconai szerelmesek olasz slágereit) Zenemozi címen adott ki remek lemezt.

Kováts Kriszta már megint vagy még mindig a csúcson van, érett hangjában dalról dalra minden erőlködés nélkül ott van az országút mellett stoppoló, kalandvágyó csitri, a végzet megbabonázó asszonya vagy a régi mozik régi hősein merengő, kiégett revütáncosnő.

Legfőbb társa a dalok többségében maga a gazdag hangszerelés vagy egy-egy ízléssel kiemelt szólóhangszer, mint A néma nők zongorája és klarinétja – utóbbi olyan szépen van összefésülve az elektromos gitárral, hogy a stúdiómunkát árgus fülekkel figyelő hozzáértők sem találhatnak rajta fogást.

Jó választás volt Kováts Kriszta mellé Farkas Gábriel énekes, festő, színész is, hiszen ha valakik, hát ők ketten hitelesen jelenítik meg azt a sanzonos, revüs, börleszkes, füstös fekete-fehér, nosztalgikus, csipetnyi hajnali dekadenciával fűszerezett atmoszférát, ami az egész lemez lényege.

Egyik kedvencem a lendületes Road movie: tökéletes az összhang a két énekes között, Foki Veronika vokáljával pedig tovább gazdagodik az atmoszféra, de ugyanígy első osztályúak Takács Donát lépegetős-bólogatós basszusfutamai vagy Schneider Zoltán álomszerű gitármenetei.

Érdekes, hogy az utolsó tételben, a szintén gyorsabb James Bondban is gond nélkül fölzárkózik Farkas Gábriel Kováts Kriszta mellé, viszont a Garas Dezsőnek ajánlott, A mosodás című kedves bohóckodásban, a szintén jópofa, prózában elővezetett Woody Allen-idézetekkel még játékosabbá tett Csúnya kisfiúk és gyönyörű nőkben vagy a lírai, elvágyódó Ingrid Bergmanban valahogy fojtottabb a hangja, elhalványul az énekesnőé mellett.

Nyilván nem Farkas adottságaival, teljesítményének egyenletességével van gond, hanem ezúttal a máskülönben első osztályú keverés nem hozta szintbe a két szólistát. De mivel a lemez egésze, vagyis mind a 12 dal remek ízléssel, hibátlanul van összerakva, az összhatás elhomályosítja ezt az egy apróságot.

Aki pedig hozzám hasonlóan szereti a dalszövegekben a kancsal rímeket és más szemérmetlen asszonáncokat, az nyilván szintén kéjes borzongást érez majd másik nagy kedvencem, a Vadnyugat soraitól: „Egy vadnyugati bosszú / és mindig győz a jó / bár néha kicsit hosszú / és néha sok a ló / Távolba nyúlik a préri / trappol a ló / üget egy marcona férfi / oldalra lő / Távolba nyúlik a vágta / Gregory Peck / na ezt most jól eltalálta / micsoda pech.

Kováts Kriszta: Zenemozi. Gryllus Kiadó, Budapest, 2019.