Az jár jól, aki egyedül alszik

Házasságok egy jelenetből – mondhatnánk a Kecskeméti Katona József Színház Ruszt József Stúdiószínházának előadásáról, amelyben Ingmar Bergman legtöbbet játszott darabját, a Jelenetek egy házasságból címűt mutatták be. Réczei Tamás rendezése ugyanis egyrészt fordítva, hátulról előre mutatja be a színdarabot, és teljesen más következtetésre jut, mint Bergman.

Az idős páros: Danyi Judit és Pál Attila Fotó: Kecskeméti Katona József Színház

Míg Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjében azon volt a hangsúly, hogy egyedi történetet látunk, amely nem feltétlenül általánosítható, de nagyon fontos, mindenkire vonatkozó igazságokat tartalmaz, a színdarabban azon van a hangsúly, hogy ez egy általános történet, ami sok emberrel megeshet. Egészen pontosan tehát házasságok jeleneteit láthatta a néző egy egészen új és átszerkesztett színműben, amelynek így, ebben a formában már nem sok köze maradt az eredeti Bergman-műhöz, sőt a mostani színházi rendezésnek éppen ellenkező a mondanivalója, mint a filmnek.

Réczei Tamás rendezése páratlanul ötletes és igencsak kreatív, temérdek újdonsággal lepi meg a nézőt. A színdarab még el sem kezdődik, de a nézőt már elgondolkodtatják Kis Borbála díszletei. Például hogy miért van ennyi franciaágy a színpadon, mert az igaz, hogy az ember egy igazi ágyrajáró, és az is igaz, hogy sok mindent a libidó alapján döntünk el, de mégis miért van ekkora szerepe az ágynak, amikor a filmben nem volt? Réczei Tamás ebben is újított: míg Bergman a lélek problémái­ra fókuszált, közel ötven évvel később eljutottunk oda, hogy most már a testé a főszerep.

Ezért is nagyon találó Kis Borbála díszlete, a 21. századi ember ugyanis már fontosabbnak tartja a testét érintő ügyeket, mint a lelki problémáit. Réczei rendezése azért addig nem megy el, hogy ignorálja a lelki bajokat, akkor ugyanis törölni kellene Bergman nevét a szerzők közül, de az tény, hogy nem a lelki gondok állnak a középpontban, hanem például a családon belüli erőszak témája, vagyis a válási papírok aláírása során, a férfi megalázása után elcsattanó pofon. Míg Bergmannál komoly párkapcsolati problémák kibeszéléséről volt szó, Réczeinél – az eltolódó hangsúlyok miatt – már áldozatról beszélünk, azt láthatjuk, hogyan lesz egy nő áldozat egy kapcsolatban.

Réczei az eredeti műhöz képest megduplázza a főszereplőket: lesz egy fiatal és egy idős Marianne, valamint lesz egy fiatal és egy idős Johan. Az idős szereplők történetét, amely a válással kezdődik, megfordítja a rendező, időben visszafelé játsszák el, míg a fiatalok történetének időrendjéhez nem nyúl. Az idős Marianne szerepében Danyi Judit feledhetetlen játékot nyújt, sokkal ércesebb és cinikusabb, mint Liv Ullman, aki Bergmannál egy alapvetően kedves nőt alakított. Bergmannál Johan karakteres értelmiségi figuraként jelent meg Erland Josephson szerepé­ben, Réczeinél az idős Johant alakító Pál Attila sokkal inkább hisztérikus és egyáltalán nem játssza az értelmiségit. Réti Nóra már-már erején felül igyekszik a fiatal Marianne életre keltésében, ám a sok erős bergmani mondathoz egyszerűen még éretlen, a fiatal Johan Farkas Ádám alakításában viszont éppen megfelelően bizonytalan önmagát illetően.

Réczei tehát a feje tetejére állította a színdarabot, aminek a következménye az lett, hogy teljesen megváltozott a mondanivalója. Bergman eredeti műve arról szólt, hogy egy megcsalás és válás minden szereplő életét tönkreteszi, semmi sem lesz jobb utána, ha a házasság megmaradásán dolgoztak volna, mindenki boldogabb lenne, tehát a nézőben a film megtekintését követően a családi összetartozást erősítette.

„Én szeretlek a magam tökéletlen és meglehetősen önző módján. Olykor azt hiszem, hogy te is szeretsz a magad nagyszájú és veszekedős módján. Egész egyszerűen azt hiszem, hogy szeretjük egymást. Földhözragadtan és tökéletlenül. Te magasra helyezed a mércét, de látod, milyen egyszerű. Az éjszaka közepén egy sötét házban valahol a világban mégiscsak itt ülök és átkarollak, te pedig szorosan hozzám bújsz” – mondja a film végén Johan Marianne-nak, amikor több külön töltött év után összejönnek újra a hétvégi házukban. Mindez reményt adott azoknak a nézőknek, akik úgy érezték, hogy válságba jutott a házasságuk, hiszen láthatták, hogy nem a válás a megfelelő út.

Az idős páros: Danyi Judit és Pál Attila
Fotó: Kecskeméti Katona József Színház

Réczei filmszerű megoldásokkal élő, ezáltal igencsak dinamikus és kétségkívül érdekes rendezése viszont sokkal inkább arról szól, hogy a párkapcsolatok nagy része reménytelen, hogy férfi és nő csak úgy tud együtt élni, ha feladja önmagát, akkor viszont megkeseredetté és cinikussá válik. Míg Bergmannál a kulcsmondat az, hogy „olyanok voltunk, mint két elkényeztetett kisgyerek, akik elvesztegették minden kincsüket”, addig Réczei azt vizsgálja, meddig képes elmenni egy férfi és egy nő egymás sanyargatásában. A Jelenetek egy házasságból Bergmannál a párkapcsolati szeretetről szól, amely túlél minden árulást, megcsalást és különköltözést, viszont Réczei Tamás házassági jelenetei a válásról szólnak.

Kritikusként inkább az eredeti filmes feldolgozásra szavazok, mert hiába a temérdek ötlet, az izgalmas rendezés, a nem kevés, még függőlegesen is álló franciaágy, ha azt mondja a darab: jobb egyedül aludni. Mert kérdés, a művészi szabadság megengedi-e, hogy a feje tetejére állítsuk a bergmani mondanivalót, vagy ilyen esetben szerencsésebb lenne egy másik, az új mondanivalóhoz jobban igazodó színdarabhoz nyúlni? Mert Berg­man megmutatja a poklot is, de csak azért, hogy ne jussunk oda.