– Kétezer négyzetméteren 800-850 műtárgyat lehetett látni eddig a múzeum Üllői úti épületében, ám a megnyitás után a kiállítótér négyszeresére, nyolcezer négyzetméterre bővül, terveink szerint akár tízezer műtárgyat láthatnak majd a látogatók – mondta lapunknak Cselovszki Zoltán főigazgató. – Az Iparművészeti Múzeumban található a világ második legjelentősebb gyűjteménye, ezért is fontos, hogy a nagyközönség is minél többet lásson belőle.
Kérdésünkre, hogyan lett ennyire jelentős gyűjteménye a múzeumnak, Cselovszki Zoltán elmondta, hogy hosszú időn keresztül nagyon gondos szakmai munka, tudatos gyűjtés zajlott a múzeumban. A főigazgató arról is szólt, büszkék arra, hogy több mint ötszázezer műtárgyat szállítottak át az Üllői úti épületből a Jászberényi úti raktárakba úgy, hogy egyetlen sérülés sem történt.
Kiemelte: a jövőben is tendencia lesz, hogy felújított műtárgyakat az eredeti közegükben állítson ki a múzeum, tehát például kastélyokban. Mint mondta, már eddig is harminchárom különböző kiállítóhelyen vannak jelen a múzeum műtárgyai.
– Persze a felújítás után az Iparművészeti Múzeumban is lesz olyan kiállítás, amikor visszaépítünk egy teljes enteriőrt, ami sokkal élményszerűbb, mintha kétszáz széket állítanánk ki – tette hozzá a főigazgató.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!