A harmadik ok, amivel a történelmi zsánerfilm határait feszegeti a rendező, hogy nagyon lelassítja a filmet. Tegyük hozzá, az üldözéses kalandfilmet. És mindezt úgy képes megtenni, ami egyébként a korabeli modern művészfilmre jellemző filmkészítési mód volt, hogy a néző egy pillanatig sem érzi az alkotást vontatottnak. Ezzel pedig eléri, hogy a lovak és az emberek tájjal és ellenséges katonákkal vívott küzdelme az egész magyarság történelmének szimbólumává válik, a rendre megszálló sötét erők elleni állandó szabadságharcot láthatjuk a jelenetek sorában. Sára Sándor a modern film nyelvén már nemcsak ’48-ról beszél nekünk, nemcsak ’56-ra asszociálhatunk, hanem a teljes magyar történelem legküzdelmesebb csatáira is.
Ráadásul a haza iránti aggodalom keveredik a huszárok lelkében a honvággyal, a család iránt érzett szeretettel, és a film cselekményének haladásával egyre erősödik az a reménytelen elkeseredés, hogy talán soha nem látják viszont azokat az életben, akiket a legjobban szeretnek. Mert Sára Sándor filmjében nemcsak a haza iránti aggodalom vezérli egyre elkeseredettebb cselekedetek sorára a magyar huszárokat, hanem a szeretteik ölelése iránti leküzdhetetlen vágy is.
Épp ezért nem nőhet úgy föl magyar fiatal, hogy legalább egyszer nem látja a 80 huszárt. Fenn van a neten, új mozifilmek hiányában eljött most a klasszikusok ideje. Biztosak lehetünk abban, hogy a film befejező jelenetét minden kölyök lájkolni fogja képzeletben. A filmet pedig megosztja majd, ha máskor nem, akkor, amikor ő is valami fontosat akar elmondani a jövőben saját gyermekeinek a magyar nemzetről, a magyar haza iránti szeretetről.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!