A bálozók háztűznézőbe mennek

Élhetetlen világot mutat be Miloš Forman alkotása. Egy értékválságban szenvedő, közönyössé váló világot.

2020. 04. 20. 10:24
Az alkotást a kommunista cenzorok betiltották és évekig dobozban maradt Fotó: Örökmozgó
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kevés film van mostanában az interneten, amelyiken az ember az elejétől a végéig nevet. Pedig hangosan kellene zokogni Miloš Forman 1967-es filmjén, a Tűz van, babám! címűn. Mégis nevetni kell, mert ilyen a cseh humor. Az alkotás maró gúnnyal mutatja be, mitől nem működött a kommunizmus. Hogy micsoda szakadék van a filmben a bált szervező tűzoltók és a bálozó fiatalok között. Jellemző a kommunizmus értékválságra, hogy ellopják a tombolaajándékok felét, majd amikor leoltják a villanyt, hogy mindenki rakja vissza, amit ellopott, akkor a másik felének is lába kél. Kicsit később le is vonják a tanulságot a tűzoltók, hogy aki vett tombolajegyet és nem lopott semmit, az vegye úgy, hogy nem nyert. A baj azokkal van, a tűzoltó elvtársak szerint, akik úgy loptak, hogy nem vettek tombolajegyet. De azért arra jutnak, hogy remé­nyeik szerint nincsen ilyen. – A kommunizmusban úgy nem lop senki tombolát, hogy ne venne tombolajegyet – hangzik el a filmben. Mondani sem kell, az alkotást a kommunista cenzorok azonnal betiltották, évekig dobozban maradt.

Élhetetlen világot mutat be Miloš Forman alkotása. Egy értékválságban szenvedő, közönyössé váló világot. Két jelenet mutat rá igazán, hogy mi a fő baj azonkívül, hogy mindent, ami mozdítható, ellopnak a kommunista világban. Az egyik a szépségverseny. Miután a protekcióval vagy szépségük okán beszervezett lányok döntő többsége úgy dönt, hogy inkább kihagyja a szereplést, nem megy fel a színpadra, a bálon kitör az anarchikus káosz, az emberek elkezdik a színpadra ráncigálni a lányokat, ha valamelyik az asztalba kapaszkodik, akkor viszik az asztalt is. Megszűnt a magánszféra, a cél szentesíti az eszközt.

Az alkotást a kommunista cenzorok betiltották és évekig dobozban maradt
Fotó: Örökmozgó

A másik, ami még ennél is groteszkebb és szívbemarkolóbb, amikor a bál közelében leég egy ház. Azt már addigra megtudják a nézők, hogy a tűzoltók semmihez sem értenek, de mindent ők csinálnak, ami szervezési munka a kisvárosban. Ők rendezik a bált is, és felvidul az arcuk, amikor meghallják a tüzet jelző szirénát. De a nézők akkor már egészen biztosak abban, hogy tüzet sem tudnak jól eloltani. Egy idős bácsi háza ezért porig ég. A bálozók szinte mindannyian kijönnek nézni a tüzet, a büfés is gyorsan megjelenik, és a bácsika tűzből kimentett asztalára kirakja a söröket, borokat, sőt még a szilvóriumot is, hogy a közönség tűznézés közben is tudjon helyben fogyasztani. Az idős embert egy székre ültetik, de mivel pizsamában van, és szól valaki, hogy meg fog fázni, közelebb viszik a saját háza tüzéhez. Hadd melegedjen szegény öregember. A háztűznézőbe összesereglett bálozók közül senkinek nem jut eszébe, hogy hozzon egy kabátot neki. A szolidaritás, ami a kommunizmus egyik legfontosabb alapköve lett volna, éppen hogy megszűnt a vallási értékek devalválásával. Az öregember hangosan imádkozni kezd a filmben, mert ha az emberekre nem lehet számítani, akkor már csak az Isten segíthet.

A cseh új hullám az 1962-es politikai oldódás időszakával kezdődött és páratlanul termékeny korszaka volt a cseh filmgyártásnak, egészen addig, amíg 1968-ban be nem vonultak a szovjet tankok. Viszont temérdek remekmű született ebben az alig hat évben, amelyek szinte mindegyikének a kisember a főszereplője. Az a kisember, akivel nem igazán tudnak mit kezdeni azok a szintén hasonló kisemberek, akiknek valamiféle hatalom került a kezükbe. Ahogy Bohumil Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok című kisregényéből 1966-ban Jiří Menzel által megfilmesített műben is elhangzik: „Az egyik a távírászlány fenekét stemplizgeti, a másik meg felvágja az ereit holmi nőügy miatt.” Ezek a kisemberek nem hajlandók változtatni az életükön a világokat átformálni akaró eszmék okán. Ha 1968 után már nem lehet bálozni, akkor is táncolnak. Ahogy Jaroslav Papoušek 1969-es Ecce Homo Homolka című filmjében. Ott az Örömóda hangjaira. De mi, mai nézők, tudjuk, erre a vigalomra azért még húsz évet kellett várni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.