A Volt egyszer egy vadnyugat viszont nem amerikai, hanem olasz, más néven: spagettiwestern. A filmtörténetben az amerikai westernnek az 50-es évek végére bealkonyult, ám szinte azonnal, a 60-as évek elejétől megjelent a mozikban az olasz párja. Sikerének legfőbb titka, hogy az amerikai westernfilmek sokszor idealizált világa helyett egy sokkal realisztikusabb valóságot mutat be. A másik jelentős különbség, hogy ezek a filmek sokkal keserűbbek és erőszakosabbak, több bennük a vér, a negatív szereplőknek pedig sokszor szadista jellemvonásai vannak, amelyek később, egy másik filmműfajban, az amerikai akciófilmekben köszönnek majd vissza.
Ilyen negatív szereplő a Henry Fonda által alakított Frank is, egy kíméletlen és kegyetlen gyilkos, akit végig fekete ruhában látunk. A jófiút, Harmonikát, aki bátyja kivégzését jött megbosszulni, Charles Bronson alakítja, akin rajta is marad ez a szerep, gondoljunk csak a későbbi Bosszúvágy-filmekre. Őt végig fehérben látjuk az egyszerűség kedvéért. Minden western csúcspontja a párbaj. A Volt egyszer egy vadnyugat párbajjelenetét kockáról kockára lenne érdemes elemezni, de a lényege, ahogy szorul a hurok, úgy szűkül a képkivágás is, egészen addig, hogy Charles Bronsonnak már csak a két szemét látjuk.
Ám ekkor még nem dördül lövés, hanem – egészen hátborzongató módon a végtelenségig fokozva a feszültséget – egy viszonylag hosszú emlékjelenetbe kezdünk, amiből kiderül, mi a baj Frankkel.
Van még egy fontos szereplő, egy nő, Claudia Cardinale alakítja. Ő kevésbé realisztikus a filmben, sokkal inkább romantikus figura, a zenéje is romantikus, szép és szomorú, hömpölygő érzelmekkel teli. Megölnek a filmben mindenkit, akit szeret, Frank megerőszakolja és még a vagyonát is elvennék, ha a jófiú, Harmonika, meg nem védené. Az egykori prostituáltból így lesz polgárleány, dolgos és szerény, teszi, amit kell, felépíti a fiúkkal a várost, mert nem tudta megtörni annyira az élet, hogy elfelejtene mosolyogni. – Eredj, vigyél egy kis vizet a fiúknak is – mondja a film végén Cheyenne (Jason Robards briliáns alakításában), aki nem jó igazán, nem rossz eléggé, de nagyon vicces. És miközben Claudia Cardinalét látjuk, hozzáteszi: „Nem is képzeled, micsoda boldogság egy férfinak, ha lát egy ilyen nőt. Csak hogy nézheti.” Ebben a boldogságban mindannyian részesülhetünk ezekben az ínséges időkben is, ugyanis a filmtörténet egyik legjobb alkotása megtalálható a világhálón.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!