időjárás 4°C Aida , Karolina 2023. február 2.
logo

A 300 éve született Münchhausen báró világutazónak számított

Juhász Kristóf
2020.05.11. 15:09

1720-ban, 300 éve a mai napon született Hieronymus Karl Friedrich von Münchhausen báró és katonatiszt, aki az alsó-szászországi Bodenwerder-ből (ahol a városháza épülete a Münchhausen-család egykori kastélya) 18 évesen eljutott az orosz cári udvarba, és részt vett a törökök és a svédek elleni háborúkban is, vagyis a kor mércéjével világutazónak számított. Hogy a legyőzhetetlen, minden kalandot túlélő, pikareszk Münchhausen báró mikor született, azt soha nem fogjuk megtudni, de a katonatiszt Münchhausen feltehetően valamelyik lakomán, győzelmi vacsorán, vagy két csata és menetelés között, a tábortűz mellett adomázva alakította ki saját halhatatlan változatát, ami aztán szépen felöltötte a mindenkori pikareszk hősök vidám képét.

Az élő Münchhausen jelen tudásunk szerint semmilyen irodalmi hírnévre nem vágyott, csak szerette magát társaságban jól érezni a korban, mikor (ahogy a történelem nagy részében is) a legtöbb ember számára az egymásnak mesélt történetek jelentették a szórakozást, és minél többet utazott valaki, annál több esélye volt hihetetlen történeteket átélni, kiszínezni, kitalálni. Ám a figura, a toposz túlnőtt harcias és nyilván jó kedélyű szülőatyján, hozzácsapódott néhány jóval régebbi vándoranekdota is, a történeteket földolgozó és kiadó két író, Rudolf Raspe és Gottfried August Bürger pedig sosem zaklatta fölöslegesen a Münchhausen-családot holmi jogdíj-felosztás kérdésével. A gyermekkorom maradékát őrző könyvespolcon, ahogy nyilván sokaknak, a Bürger-féle Münchhausen kalandjai áll, Homoródy József fordításában, Gustave Doré fametszeteivel illusztrálva, de természetesen diafilmek és rajzfilmek formájában is átélhettük a fantasztikus történeteket – ha ugyan át tudtuk élni. Hisz a mai embernek (és gyermeknek) nem csak az a fantasztikus, hogy a derék báró puskapor híján a rátámadó medve torkába dobja a tartalék kovakövet, amit az lenyel, aztán hátat fordít, hogy hősünk a másik kovakövet a fenekébe dughassa, s a két kovakő így szikrát vetve a medve belsejében szétdurrantsa szerencsétlent. A többségnek az alaphelyzet is nehezen átélhető, bár egy székelyföldi utazással, illetve egy előltöltős, hagyományőrző fegyverbemutatón való részvétellel bárki belekóstolhat a medvével, vagy a kovás puskával való találkozás feledhetetlen hangulatába. Mai gondolkodásunk szerint a Münchhausen történetek e típusa, a vadászkaland, afféle túlélőtörténet-paródiának is fölfogható. Kedvencem szintén medvés: a báró télen egy fára menekül a mackó elől, kése leesik a hóba, és itt adjuk is át neki a szót:

„Tudjuk ugye, hogy szorongatott helyzetben az ember mindig fölös mennyiségű vizet választ ki. Ezzel céloztam meg a késem nyelét. A rettenetes hideg következtében a vízsugár nyomban ráfagyott, s így késem nyele csakhamar úgy meghosszabbodott, hogy felért hozzám. Megragadtam a megnőtt nyelet, s minden nehézség nélkül, de annál nagyobb elővigyázattal húztam fel magamhoz a kést.”

A 1700-as években az állatvédelem ismeretlen fogalom volt, ember és állat minden erkölcsi kétely nélkül nyuvasztotta ki egymást, bárónk útjait is beleiknél kifordított farkasok, egy lövéssel leterített fácántömegek, kapurostéllyal kettévágott (majd babérlevéllel szerencsére újra összefont), nemes paripák, oroszlán torkába fullasztott krokodilok, és horgonyra akadt, levágott fejű bálnák szegélyezik. Egy mai vegánnak maga a rémálom, mértéktartó embernek szélsőségesen groteszk. A műfaj kedvelőinek épp ezért szerethető.

A műfaj bonyolult: anekdota, tréfás történet, hazugságmese, vagy pikareszk, mint a Thyl Ulenspiegel (a belga nemzeti eposzt, a vallásháborúk korának kalandos és kegyetlen, regénnyé formált anekdotafüzérét egy időben a Münchhausen… le is hagyta olvasottságban), a Lúdas Matyi, a Svejk, a Háry János, vagy a kortárs irodalomból Pataki Tamás Murokffyja. De iderángathatjuk szakállánál fogva a leleményes Odüsszeuszt is, akit a sci-fi felől nézve Münchhausen lepipált holdbéli utazásaival, ám a misztika felől nézve Odüsszeusz továbbra is verhetetlen az alvilágba tett látogatásával – a báró kalandjainak világa inkább a kor természettudományos, mint metafizikai érdeklődését tükrözi.

A Münchhausen-történetek első olvasásra teljesen súlytalanok egy Ulenspiegel-hez, vagy egy Lúdas Matyihoz képest, ahol az igazságos bosszú vágya, a szabadságért való küzdelem az erkölcsi háttér. Persze a báró kalandjai nem álltak össze regénnyé, formájuk (talán) úgy maradt, ahogy ő maga (is) elmesélte. Ezért a bárónak nincs életrajza, gyerekkora, fejlődése, már az első oldalon tökéletesen vív, lovagol, lő célba, és beszél minden nyelven, vagyis elpusztíthatatlan, allegorikus alak. Kalandjainak látszólag nemes célja sincs, csak úgy kedélyesen ellődörög a világ körül. Ám ha a sok börleszk-szerű, abszurd nagyotmondás mögé nézünk, az emberiség elemi erejű vágyát látjuk a látható világ megismerésére és megértésére, miután a láthatatlannal épp kezdtük elveszteni a kapcsolatot, de ég és víz leigázásáról még csak álmodoztunk.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.