Fotó: Havran Zoltán
– Arra is figyeltem, hogy a különböző műfajok – plasztika, szobrászat, videós, számítógépes munkák, klasszikus grafikák, festmények – egyaránt arányosan bemutatkozhassanak. A jelenkorról kívántam metszetet adni – magyarázta, majd ekképpen részletezte: a képzőművészet folyamatosan változik a technika fejlődésével, kedvező esetben az alkotó az újdonságokat művészi eszköztárának részévé képes tenni, és nyelvezetként működtetni, miközben a hagyományos alkotói eljárások lassan kiszorulni látszanak a képzőművészet tárházából.
– A Képzőművészeti Egyetemen hallgatóinknak a mai napig lehetőségük van a hagyományos technikák elsajátítására, mint például a litográfia, a rézkarc, olajfestés vászonra, vagy a klasszikus szobrászati anyagokkal való munka. Meg kell találni a kellő egyensúlyt – figyelmeztetett az egyetemi docens, majd így folytatta: – Érdekes számomra a társadalom és a képzőművészek viszonya, hogyan tud egymással kommunikálni a befogadó, vagy éppen az elutasító közeg és az alkotó, egyáltalán történik-e kommunikáció?
– A képzőművész szakmán belül hallhatóan zajlik kommunikáció – vetettem fel. – Erre a kommunikációra a megosztottság jellemző, elég csupán a Műcsarnokot is üzemeltető, a Magyar Művészeti Akadémiát a magát haladó oldalnak nevezők részéről ért támadásokra utalni.
– Mindenkit meghívtam, akiről úgy gondoltam, helye van a kiállításon. Többségük örömmel elfogadta, de akadtak, akik nem kívántak részt venni a Nemzeti Szalonon. Nem éltem prekoncepcióval, vajon kik lesznek azok, akik biztosan elutasítanak. A művészi kvalitás, a szakma presztízse fontosabb a világnézeti differenciák méregetésénél. A művészetnek komoly szerepe lehetne abban, hogy összehúzza a társadalomban lévő nagy repedéseket – jelentette ki Szurcsik József.
(A beszélgetésről készült videóriport megtekinthető online felületünkön.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!