A tárcaíró az egyenlőség okán kapott vizet

Komolyan gondolkodóba esett, hogy most mi legyen.

21341897 - closeup on housewife pouring water into glass from water filter pitcher

Mikor a tárcaíró fiatal kortárs művészek kiállításán járt, fülledt meleg volt az idő. Miután megnézte a tárlatot, beszélgetett az alkotókkal, elindult a büféasztalhoz, hogy jégkockákkal teli vizet töltsön magának egy átlátszó üvegkancsóból. Egy fiatal művésznővel egy időben értek oda, és szinte egyszerre nyúltak a kancsóért, de a tárcaíró hirtelen visszahúzta a kezét. – Ki volt itt előbb? – kérdezte a művésznő. – Az mindegy – mondta a tárcaíró, majd hozzátette, hogy mindig a hölgyeké az elsőbbség. A tárcaíró nem tulajdonított ennek a mondatnak túl nagy jelentőséget, gondolta, hogy tölt a művésznő, aztán ő is, mert már olyan szomjas volt, mintha sivatagból jött volna. Erre azt látja a tárcaíró, hogy a fiatal művésznő elkezd habozni. Komolyan gondolkodóba esett, hogy most mi legyen.

A tárcaíró azt nem tudta, hogy éppen mire gondol a várakozás közben a fiatal művésznő, ő viszont a jégkockákkal teli kancsóra gondolt, majd egy zubogó hegyi patak friss és kristálytiszta vizére, aztán már a Niagara-vízesés is felderengett, amikor azt látta, hogy a fiatal művésznő megfogja a kancsó fülét. A tárcaíró ekkor azt gondolta, hogy az élet szép. Sőt remélte, hogy a művésznőt is örömmel tölti el a gondolat, hogy kezében tartja a fülledt nyáréjszakán a jégkockákkal teli vizeskancsó fülét, ami kétségtelenül már-már olyan, mintha inna az ember.

Ekkor, szinte krimibe illő fordulatként, mert a tárcaíró már mindenre gondolt, de erre nem mert, a művésznő töltött magának egy pohár vizet. Aztán mélyen a tárcaíró szemébe nézett, akinek már a szeme is vizesedni kezdett a szomjúságtól, és töltött neki is. Ebben a pillanatban a tárcaíró visszanyerte hitét abban, hogy azért alapvetően helyén vannak a dolgok a világban. A férfi ugyanis lovagias, udvarias, igyekszik tenyerén hordozni a nőt. Előreengedi a bejáratnál, segít levenni a kabátját a színházi ruhatárnál, ha pedig egyszerre érkezik egy nővel a büféasztalhoz, nem kérdés, hogy ki ihat előbb vizet. De mivel a nő gondoskodó, kedves lény, a férfit megjutalmazza ezért. Vagy úgy, ahogy esetünkben, hogy tölt a férfinak is a jégkockákkal teli vízből, vagy úgy, hogy csillogó szemmel rámosolyog a férfira, akit ettől elönt a boldogság.

A tárcaíró tehát megélte a boldogság pillanatát akkor, amikor töltöttek neki a jégkockákkal teli vizeskancsóból. Krúdy Gyula korában a történetet innen már nem is kellene folytatni, vagy egy másik történet venné kezdetét, ám modern korunkban ekkor jön a dramaturgiai fordulat. A művésznő odahajolt ugyanis a tárcaíróhoz, és a fülébe súgta, hogy az egyenlőség miatt. – Mindig elfelejtem, hogy már egyenlőség van mindenben – válaszolt pikírt módon a tárcaíró, mert felbosszantotta a művésznő megjegyzése. – Azt soha nem szabad elfelejteni – vágott vissza a fiatal művésznő, majd elsietett. A tárcaíró pedig megihatta végre a jeges vizet, amelyet nem az ősi női gondoskodás miatt töltöttek neki, hanem az egyenlőség okán. Napokkal később is arra gondolt a tárcaíró, milyen jó, hogy férfinak született, és emiatt nem teszi fölöslegesen bonyolulttá az életét.