Hatalomátmentés felsőfokon – Az Interkoncert átalakulása I. rész

Egy új fejezet kezdeteként Orosz László, az addigi pártállami vállalat, a Nemzetközi Koncert Igazgatóság (NKI) igazgatója 1990-ben a Budapest Kongresszusi Központban sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Interkoncert Budapest Művészeti Részvénytársaság elnevezéssel a profi művészmenedzselésre zárt körű részvénytársaságot hoztak létre. Hatalomátmentés felsőfokon.

Húszmillió forint plusz kapcsolati tőke

Az újdonsült részvénytársaság húszmillió forintos alaptőkével rendelkezett, ám hogy ezt honnan szedték össze, illetve mennyi volt ebben a feltőkésített szellemi apport, az a múlt jótékony homályába vész. Mindenesetre a vállalkozásba beszálltak a zenészek és a szakma által csak Interkoncertnek nevezett cég dolgozói, valamint többen a velük korábban kapcsolatban álló művészek közül. Orosz László innentől kezdve nemcsak az NKI igazgatója, hanem a részvénytársaság elnöke is lett, Nyikos István pedig az ügyvezető igazgató posztot töltötte be. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint az rt.-t impresszáriók és 34 közismert művészegyéniség alapította, akik a színvonalas produkciók kiközvetítésére vállalkoztak. Nem titkoltan a pártállami szervezet több mint harmincéves tapasztalatára, ennélfogva komoly kapcsolati tőkéjére hagyatkoztak, melynek során a világ hatvan országában mintegy hatszáz ügynökséggel alakult ki kapcsolatuk.

Ugyancsak az addigi nem kevés tapasztalatukat kamatoztatva továbbra is igyekeztek közzétenni művészlistájukat a legjelentősebb nemzetközi szakkiadványokban, valamint új profilként díszlet- és jelmeztervezésre és gyártására is vállalkoztak. Mintegy fiókszervezetként, biztos, ami biztos alapon létrehozták az Interkoncert Nemzetközi Művészcsere Alapítványt is, amelynek keretében a tehetséges, de kevésbé ismert fiatal művészeket támogatták. Utóbbi kezdeményezésükhöz nagyon magas szintű legitimációt is találtak: az alapítvány kuratóriumának elnökévé a világhírű karmestert, a magyar származású Solti Györgyöt választották, aki akkoriban a Chicagói Szimfonikusokat is vezényelte.

Engedélyért tíz százalék

Pedig az NKI nem mindig bánt kesztyűs kézzel az általa kiközvetített pop-rock zenészekkel, élet-halál ura volt annak eldöntésében, hogy kiket engednek külföldre játszani, természetesen a pártközpontból jövő intenciókat, közvetlen telefonos vagy írásos utasításokat mindenkoron pontosan betartva. Az Interkoncert a Kádár-rendszerben monopolszervezetként működött, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy mind a külföldi zenekarok magyarországi felléptetése, mind a magyar muzsikusok külföldre való kiajánlása kizárólag az Interkoncert impresszálása és engedélyezése folytán volt lehetséges. A mai szóval élve menedzseri munka – ezt nevezték a Kádár-rendszerben impresszálásnak, a menedzser, menedzselés kifejezéseket még a szóhasználat szintjén is tiltották – tehát alapvetően pártállami eszközökkel szigorúan ellenőrzött, intézményes keretek között folyt az Interkoncertben, s a Kádár-rendszer folyamán ebben csak a nyolcvanas évek második felében mutatkozott némi enyhülés.

Hozzá kell tennünk azonban, hogy számos esetben az Interkoncert mindössze annyit tett a magyar zenészek impresszálása érdekében, hogy rányomta a pecsétjét a kiutazási engedélyre, miközben érdemben semmi köze nem volt a szervezéshez, de így is beszedték a jogszabályban meghatározott tízszázalékos közvetítői díjat a zenészek fellépti díja után. Az ilyen helyzetek mindennaposak voltak a hazai populáris zenei közegben, mivel számos alkalommal közvetlenül magukat a muzsikusokat keresték meg a külföldi impresszáriók, s a két fél tárgyalások után megegyezett egymással a szervezés részleteiben. Ezután már csak a külföldi partner meghívólevelét kellett bemutatni a pártállami monopolcégnél, ahol saját hatáskörükben eldöntötték, hogy engedélyezik-e a kiutazást vagy sem.

Sokszor előfordult persze az is, hogy a külföldi koncertszervezők az Interkoncerttel kerültek kapcsolatba egy-egy zenészt vagy együttest kikérendő Magyarországról, ám a kommunista apparatcsikok nem mindig továbbították a felkérést a címzetteknek, vagy éppen nem azoknak a zenészeknek küldték tovább, akiket megilletett. Ilyen hajmeresztő történetekről szinte minden korabeli muzsikus be tud számolni – elegendő, ha csak Kovács Kati, Korda György vagy az Omega együttes nevét említjük –, még akkor is, ha elviekben bizonyos szempontból a támogatott kategóriába estek. Ez arra vezethető vissza, hogy az egyes könnyűzenei intézmények között sokszor nem volt meg az összhang a művészek, illetve produkcióik megítélésében.

Nem vész el, csak átalakul

Az Interkoncert még 1990-es átalakulása előtt, 1988 elején elvesztette monopóliumát, azonban ez nem jelentette azt, hogy egy csapásra megszaporodtak volna a magánkézben lévő menedzserirodák. Az erősebb kutya elve alapján kis ideig még az Interkoncert bírt a legnagyobb piaci részesedéssel, kihasználva helyzeti előnyét. Ezért aztán nem meglepő módon az NKI utolsó pártállami, a Művelődési Minisztérium által vezetett revíziója 1989. január 16-án megállapította a szervezet jó működését, kiegyensúlyozott gazdálkodását, önfinanszírozó képességét. Nem csoda, hiszen még mindig nekik volt a legtöbb háttér-információjuk, ismerősük, ráadásul anyagi fedezetük a zenei szférában. Mintha mi sem történt volna, a centralizált művészközvetítéssel elégedettek voltak a tárca ellenőrei, amit a jövőben hasonlóképpen terveztek folytatni, annyi módosítással, hogy 1988-tól egyéb kisebb vállalatok is kaphattak impresszálási jogokat.

De az igazán zsíros falatok ettől még az Interkoncertnek jutottak 1988-ban és 1989-ben is. Az újonnan jelentkező konkurenciával szemben tehát az NKI lépéselőnyben volt, nemcsak a több évtizedes tapasztalatok és a kapcsolati tőke felhalmozása miatt, hanem egyebek mellett azért is, mert még a gyengülő pártállami viszonyok közepette is mellette állt a média. Ez abban is lemérhető volt, hogy a könnyűzenei élet eseményeit taglaló Hungarian Music News című lapot az Interkoncert tartotta fenn, amit ekkoriban évi három-négy alkalommal négy-négy oldalon, nyolcezer példányban adtak ki a külföldi partnereknek. Orosz László – röviddel a vállalat átalakulása előtt mi mást is tehetett volna – tudomásul vette a jelentést. Akkor már biztos információi lehettek arról, hogy a pártállam végső bukása után sem kell tartania semmitől, és lesz biztos megélhetése, immáron mint újsütetű rt.-elnök. Ahogy mondani szokás, az emberanyag nem vész el, csak átalakul.

(Folytatjuk)