Hatalomátmentés felsőfokon – Az Interkoncert átalakulása I. rész

A harminc évvel ezelőtti rendszerváltozás során felgyorsult események a kulturális életet is fenekestől borították fel, bár a változásoknak ezen a területen már nagyon sok előjele és kézzel fogható eredménye volt az ezt megelőző néhány évben is. Ebbe a kategóriába tartozik a Nemzetközi Koncert Igazgatóság (NKI) gyökeres átalakulása is.

Engedélyért tíz százalék

Pedig az NKI nem mindig bánt kesztyűs kézzel az általa kiközvetített pop-rock zenészekkel, élet-halál ura volt annak eldöntésében, hogy kiket engednek külföldre játszani, természetesen a pártközpontból jövő intenciókat, közvetlen telefonos vagy írásos utasításokat mindenkoron pontosan betartva. Az Interkoncert a Kádár-rendszerben monopolszervezetként működött, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy mind a külföldi zenekarok magyarországi felléptetése, mind a magyar muzsikusok külföldre való kiajánlása kizárólag az Interkoncert impresszálása és engedélyezése folytán volt lehetséges. A mai szóval élve menedzseri munka – ezt nevezték a Kádár-rendszerben impresszálásnak, a menedzser, menedzselés kifejezéseket még a szóhasználat szintjén is tiltották – tehát alapvetően pártállami eszközökkel szigorúan ellenőrzött, intézményes keretek között folyt az Interkoncertben, s a Kádár-rendszer folyamán ebben csak a nyolcvanas évek második felében mutatkozott némi enyhülés.

Hozzá kell tennünk azonban, hogy számos esetben az Interkoncert mindössze annyit tett a magyar zenészek impresszálása érdekében, hogy rányomta a pecsétjét a kiutazási engedélyre, miközben érdemben semmi köze nem volt a szervezéshez, de így is beszedték a jogszabályban meghatározott tízszázalékos közvetítői díjat a zenészek fellépti díja után. Az ilyen helyzetek mindennaposak voltak a hazai populáris zenei közegben, mivel számos alkalommal közvetlenül magukat a muzsikusokat keresték meg a külföldi impresszáriók, s a két fél tárgyalások után megegyezett egymással a szervezés részleteiben. Ezután már csak a külföldi partner meghívólevelét kellett bemutatni a pártállami monopolcégnél, ahol saját hatáskörükben eldöntötték, hogy engedélyezik-e a kiutazást vagy sem.

Sokszor előfordult persze az is, hogy a külföldi koncertszervezők az Interkoncerttel kerültek kapcsolatba egy-egy zenészt vagy együttest kikérendő Magyarországról, ám a kommunista apparatcsikok nem mindig továbbították a felkérést a címzetteknek, vagy éppen nem azoknak a zenészeknek küldték tovább, akiket megilletett. Ilyen hajmeresztő történetekről szinte minden korabeli muzsikus be tud számolni – elegendő, ha csak Kovács Kati, Korda György vagy az Omega együttes nevét említjük –, még akkor is, ha elviekben bizonyos szempontból a támogatott kategóriába estek. Ez arra vezethető vissza, hogy az egyes könnyűzenei intézmények között sokszor nem volt meg az összhang a művészek, illetve produkcióik megítélésében.

Nem vész el, csak átalakul

Az Interkoncert még 1990-es átalakulása előtt, 1988 elején elvesztette monopóliumát, azonban ez nem jelentette azt, hogy egy csapásra megszaporodtak volna a magánkézben lévő menedzserirodák. Az erősebb kutya elve alapján kis ideig még az Interkoncert bírt a legnagyobb piaci részesedéssel, kihasználva helyzeti előnyét. Ezért aztán nem meglepő módon az NKI utolsó pártállami, a Művelődési Minisztérium által vezetett revíziója 1989. január 16-án megállapította a szervezet jó működését, kiegyensúlyozott gazdálkodását, önfinanszírozó képességét. Nem csoda, hiszen még mindig nekik volt a legtöbb háttér-információjuk, ismerősük, ráadásul anyagi fedezetük a zenei szférában. Mintha mi sem történt volna, a centralizált művészközvetítéssel elégedettek voltak a tárca ellenőrei, amit a jövőben hasonlóképpen terveztek folytatni, annyi módosítással, hogy 1988-tól egyéb kisebb vállalatok is kaphattak impresszálási jogokat.

De az igazán zsíros falatok ettől még az Interkoncertnek jutottak 1988-ban és 1989-ben is. Az újonnan jelentkező konkurenciával szemben tehát az NKI lépéselőnyben volt, nemcsak a több évtizedes tapasztalatok és a kapcsolati tőke felhalmozása miatt, hanem egyebek mellett azért is, mert még a gyengülő pártállami viszonyok közepette is mellette állt a média. Ez abban is lemérhető volt, hogy a könnyűzenei élet eseményeit taglaló Hungarian Music News című lapot az Interkoncert tartotta fenn, amit ekkoriban évi három-négy alkalommal négy-négy oldalon, nyolcezer példányban adtak ki a külföldi partnereknek. Orosz László – röviddel a vállalat átalakulása előtt mi mást is tehetett volna – tudomásul vette a jelentést. Akkor már biztos információi lehettek arról, hogy a pártállam végső bukása után sem kell tartania semmitől, és lesz biztos megélhetése, immáron mint újsütetű rt.-elnök. Ahogy mondani szokás, az emberanyag nem vész el, csak átalakul.

(Folytatjuk)