Az isteni zene egy mocskos szájú gyermekbe költözött

Zavarba ejtő Miloš Forman 1984-es Amadeus című filmje, amely kétségtelenül filmtörténeti remekmű. De jelentős része fikció, ugyanis a film alapja Peter Shaffer színdarabja volt, amelynek középpontjában Salieri beteges féltékenysége áll. Csakhogy Salieri rajongott Mozartért, a valóságban nincsen nyoma a színdarabban és a filmben bemutatott rivalizálásnak. Ez a film tehát a látszat ellenére nem igazán szól a valódi Mozartról, de még a valódi Salieriről sem. Akkor viszont miről? A zavarba ejtő az, hogy ugyanarról szól, amiről Mozart legnépszerűbb operája, A varázsfuvola: a fény és a sötétség harcáról.

Részesei lehetünk, amikor sokszor felcsendül Mozart muzsikája a filmben Fotó: InterCom

Valószínűleg Miloš Formant is az a gondolat sodorta magával, amikor a film megvalósításába fogott, hogy egy grandiózus küzdelem filmes ábrázolásában vehet részt. Mozart zenei tehetsége révén ugyanis Isten megnyilvánulását élhetjük át, amely saját dicsőségében ragyog. Salieri szintén grandiózus és lenyűgöző zenei építménye pedig arról szól, ahogy az ember dicsőíti Istent. Hogy érthetőbb legyen, érdemes visszaidézni Salieri filmbéli gondolatait, amikor először találkozik Mozart zenéjével. „A kotta szerint apró semmiség. Egyszerűen indul, szinte komikusan. Szimpla lüktetés, fagott és basszusklarinét, akár egy ócska zenedoboz. És akkor hirtelen odafönn megszólal egy oboa. Egyetlen hang hosszan kitartva. Majd a klarinét veszi át a dallamot, és szívfájdítóan gyönyörű frázissá édesíti. Ez nem cirkuszi mutatvány volt: muzsika. Amelyhez foghatót nem hallottam még. A hangokból vágy sugárzott, csillapíthatatlan sóvárgó vágyakozás. Úgy éreztem, Isten hangját hallom.” Salieri azonnal felfedezte, hogy a szó szoros értelemben Isten áldotta tehetséggel áll szemben. A tökéletes zenével.

Miloš Forman nagyszerűsége abban áll, hogy hagyja érvényesülni Mozart zenéjét a filmjében. Nem bonyolítja túl a dolgokat, amikor zenéről van szó, és zenéről temérdek alkalommal van szó a filmben, és halljuk, amiről beszélnek. Ha Salieri arról beszél, hogy a klarinét veszi át a dallamot, akkor a néző már hallja is a hangszert. Forman beavatja a nézőt a zene legnagyszerűbb rejtelmeibe, miközben Isten diadalmas jelenvalóságát ünnepli. Ez a film egy vallásos remekmű. Látszólag arról szól, hogy a magát középszerűnek tartó Salieri hogyan irigyli Mozart tehetségét, hogyan szűköl a sarokban. Hogyan lesz egyre dühösebb Istenre, míg szembe nem száll vele.

Részesei lehetünk, amikor sokszor felcsendül Mozart muzsikája a filmben
Fotó: InterCom

Érdekes, hogy mi fáj Salierinek a legjobban. Az, hogy az isteni zene – ahogy fogalmaz – „egy mocskos szájú gyermekbe költözött”, általa szólal meg. Forman filmje leginkább azt tanítja meg a nézőknek, hogy ne azzal törődjenek, milyen módon találkoznak bármilyen isteni megnyilvánulással, hanem érezzenek végtelen örömöt azért, mert Isten megnyilvánulásának részesei lehetnek. A fény és sötétség harcát Forman egészen érdekesen, a mai napig kínosan aktuálisan teszi érthetővé. A filmben ugyanis arról van szó, hogy a sötétség erői karaktergyilkossággal akarják elterelni a figyelmet a lényegről. A fény tündöklését viszont egy kicsit sem tudják elhalványítani ilyen nevetséges ármánnyal.

Nem sokszor láthat az ember olyan filmet, amely ennyire tisztán közvetíti azt az üzenetet, hogy Isten legyőzhetetlen. Bár Salieri szembeszáll vele, ahogy temérdek ember teszi ezt korunkban, de küzdelmük nemcsak hogy fabatkát sem ér, de még csak vihart sem tud okozni az isteni erő és energia sugárzásának hatókörében. Zavarba ejtő Miloš Forman filmje, ugyanis Mozartról és Salieriről nem sok érdemleges dolgot lehet megtudni, mármint olyat, ami a valóságos létezésükkel kapcsolatos, de Isten zenében való megnyilvánulásáról viszont minden lényeges elhangzik, sőt részesei lehetünk, amikor temérdek alkalommal felcsendül Mozart zenéje a filmben.

Zavarba ejtő Forman filmjének aktualitása is, ugyanis korunkban a sötétség erői nemcsak Isten létét tagadják megállás nélkül, hanem a komolyzene eltörlésén is gondolkoznak. Az ő szempontjukból teljesen logikus próbálkozásról van szó, az igazán zseniá­lis komolyzenei művek ugyanis Isten dicsőségének megnyilvánulásai.