Az ügynökök a Banánligetbe mennek

Fehér Béla új, Banánliget című regényének cselekménye kellően abszurd ahhoz, hogy hihető legyen: két ügynököt a rendszerváltozás után ottfelejtenek a konspirációs lakásban.

Kezdjük azzal, hogy milyen a kínai száznapos tojás. Tudniillik ezt száz napig fermentálják oltott mésszel összekevert faszénben, a keveréket vízzel hígítják, és megsózzák. Olyan, amilyennek hangzik: kívül rohadt, belül rohadt, de a miénk. Illetve a kínaiaké. Hát persze, hogy kábítószert is lehet csempészni benne, ha a kilencvenes évek Budapestjén vagyunk, mert kissé ilyen volt a kilencvenes évek demokráciája is: a gulyáskommunista ételmaradványokat Made in China tányérokról csipegették a magyarok. De térjünk a lényegre.

Fehér Béla új, Banánliget című regényének cselekménye kellően abszurd ahhoz, hogy hihető legyen: két ügynököt, Téli Pált és Piricske Tamást a Banánliget fedőnevű konspirált lakásba küldik a nyolcvanas évek végén, hogy onnan megfigyeljék a szomszéd épületben lakó ellenzéki vezérfigurát, Heller Albertet. Csakhogy közben megtörténik a rendszerváltozás, az ügynököket pedig egyszerűen ottfelejtik, vagy ők nem vesznek tudomást arról, hogy régi-új szelek fújnak. A lakást persze nem hagyhatják el, hisz a hazai helyzet egyre fokozódik, mégis meg kell ­élniük valahogy, és az öreg ügynökök meg is találják a helyüket a demokrácia új, fia­tal proletárjaiként, először a kínai­ak raktárosaiként. És persze körülöttük kavarog a kilencvenes évek ügyeskedő maffia világa, no meg a mindentudó házmesterek és a múltjukat végképp eltörölni kívánó egyéb ügynökök alakjai, akik szintén megtalálják a helyüket az új rendszerben: általában vezetői pozíciókban.

Mindez persze Fehér Béla sajátos, nyelvleleményes humorával van megírva, és érezhetően elemében volt az író, hisz oldalanként olvashatunk ahhoz hasonló részeket, mint amikor Mátyusné Főző Irén ügynök egy erotikus diverzió szimulálása közben ráripakodik ügynök társára: „Több szenvedélyt akarok, elvtárs! Ugorj nekem, markold a csöcsöm, mert ez most nem csöcs, hanem taktikai eszköz! – adta ki az utasítást, de Piricskének nem sok kedve volt markolászni az áporodott illatú asszonyt.” A nyelvi humort a páratlan karakterek tetézik meg, akik önmagukban is a humor eszközeivé válnak, talán a regény karakterei viszik hátukon a cselekményt, és nincs is ezzel gond, hisz egy teljes társadalmi tabló kerekedik ki belőlük.

>Nemrég olvastam egy kritikai megjegyzést, miszerint a regény alaphelyzete agyaglábakon áll, sőt, már omlik is össze, hisz nehezen hihető, hogy két ügynök csak úgy ott ragad egy konspirált lakásban, amelyet el sem hagyhat, miközben azt sem veszik észre, hogy megváltozott körülöttük a világ; ráadásul a rendszerváltozás ­szociológiai mélységeit sem tárja fel Fehér Béla, amit ugye illene ilyenkor megtenni.

Nos, dehogynem tárja fel, hisz jól tudjuk, hogy az egész korszak olyan abszurd karaktereket szült és olyan abszurd helyzeteket teremtett, mint amilyenek a regényben vannak leírva. Fehér Béla Banánligete több fontos kérdést is felvet – de jó magasra –, többek között azt, hogy lehet-e nem abszurd és groteszk módon a rendszerváltozásról írni. Úgy tűnik, hogy nemigen lehet. A Banánliget a velünk élő kommunizmusról és a velünk élő ügynökökről szól, akik körül bizony megváltozott a világ, de ők szépen csendben itt maradtak köztünk, és bár lejárt a mandátumuk, tovább figyeltek bennünket, a hálózatuk pedig föld alatti folyóként haladt tovább. És a legjobb fedésben maradtak: hisz a szép új kapitalizmusba annak rendje és módja szerint beépültek: levetették a pufajkát és feltöltötték a Gucci öltönyt, a kommunista ideológia helyett heroinra váltottak, mert az jövedelmezőbb üzletnek bizonyult. Valahogy úgy, ahogy ezt egy regénybeli mondat is összefoglalja:

„Eljött a szép új világ, békés átmenet a gátlástalan cinizmusba”. Hát valahogy így.

Fehér Béla: Banánliget. Kortárs Kiadó, 2020