Egy alkotócsalád hazai és nemzetközi sikerei a Műcsarnokban

A Műcsarnokban szokatlan tárlat nyílt az elmúlt héten, a Sándy/Konok családtörténeti kiállítás, amelyet közösen szervezett a Műcsarnok, a Magyar Építészeti Múzeum és a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ. A kiállítással a kurátor, Bodó Péter, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze ismertetett meg.

Hasonlóságokat, azonosságokat, átfedéseket igyekszik bemutatni a kurátor Fotó: Kurucz Árpád

– Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy szecessziós stílusban alkotott – vetettem közbe.

– Nem szeretett volna stílusirányzatokat követni, saját stílus kialakítására törekedett – fogalmazott a művészettörténész, hozzáfűzve: épületeit alapvetően a neogótika jellemzi, amelyet egyéb stílusjegyekkel, például a szecesszióéval gazdagított.

A kurátor ennek történetéről elmesélte: Foerk Ernő építész, aki kollégája, barátja és alkotótársa volt Sándynak, szívesen vett át Lechner Ödöntől szecessziós stíluselemeket, többek között a tégla alkalmazását, amelyet aztán Sándy beépített a saját stílusába. – Pragmatikus építész volt, aki a takarékosság mellett ügyelt a fenntarthatóságra. Noha ezek az elvek a modernizmust jellemezték, a Bauhaust, ő mégis ragaszkodott épülethomlokzatain a XIX. századi historizmushoz – mondta el a művészettörténész. Szintén Sándy tervezte az angyalföldi evangélikus templomot a Kassák Lajos utcában, illetve a Móricz Zsigmond körtér melletti, Váli utcai sarokiskolát, a mostani József Attila Gimnáziumot (melyet Orbán Ferenccel közösen tervezett), de a kiállított tervek közt ott találunk egy Közraktár utcai bérházat is.

A következő művészgenerációk neve azonban már nem Sándy, hanem Konok. – Sándy Gyula négy gyermeke közül Piroskát idősebb Konok Tamás vette feleségül, fiai, Gyula és Róbert folytatták az építészmesterséget – mondta el Bodó Péter. Idősebb Konok Tamás amatőr fotográfusként 1938-ban vásárolt egy Leica fényképezőgépet. Ez a kicsi, ám profi kamera szolgált hű társként a keleti fronton, ahol haditudósító századparancsnokként szolgált a 2. magyar hadseregben. Ott készült képei nem a harcterekről, hanem a tábori életről, a szovjet hétköznapokról tudósítanak. Fia, a világhírű ifjabb Konok Tamás a hatvanas évek végétől vált a nonfiguratív festészet egyik legmeghatározóbb alakjává. Két ízben ösztöndíjjal Párizsban is alkothatott, ahol megszakításokkal végül egészen 1992-ig élt. Ottani tapasztalatai hatására fordult el a konstruktivizmustól, rátalálva saját, kizárólag rá jellemző stílusára. Ennek sikerét bizonyítják amerikai, párizsi, németországi, hollandiai, svájci kiállításai már a hatvanas évektől fogva.