Egy alkotócsalád hazai és nemzetközi sikerei a Műcsarnokban

A Műcsarnokban szokatlan tárlat nyílt az elmúlt héten, a Sándy/Konok családtörténeti kiállítás, amelyet közösen szervezett a Műcsarnok, a Magyar Építészeti Múzeum és a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ. A kiállítással a kurátor, Bodó Péter, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze ismertetett meg.

Hasonlóságokat, azonosságokat, átfedéseket igyekszik bemutatni a kurátor Fotó: Kurucz Árpád

Metszéspontok a tárlat alcíme, ami utal a négy nemzedék alkotóinak sorsában, művészetében megmutatkozó azonosságokra, hasonlóságokra. Mint például az ifjabb Konok Tamás festőművész és nagyapja, ifjabb Sándy Gyula építész munkáiban fellelhető átfedésekre. Mivel egy háztartásban éltek, az unoka sokszor megfigyelhette az építész nagypapát munka közben.

– Magával ragadták a vonalak, az ívek, a körök a tervezőasztalon. Természetfeletti tartalommal bírót érzett ki a formákból, mint később mondta: a láthatatlant akarja láthatóvá tenni a vonalakkal, amelyek a végtelenből erednek s oda is tartanak – magyarázta Bodó Péter művészettörténész, a kiállítás kurátora.

Konok Tamás ráadásul nem kizárólag festő, hanem szobrász is, aki számos épületreliefet alkotott, nonfiguratív motívumai visszaköszönnek számos ház homlokzatáról.

– Szintén közös a családban az utazás iránti szenvedély – mutatott rá a kiállítás kurátora, aki elárulta: ifjú Sándy Gyula bejárta a Kárpát-medencét, főleg a Felvidéket, ahol minden általa tervezett épületet felkeresett, dokumentált. Idősebb Konok Tamás, katonaként szolgálva a második világháborúban, eljutott a Szovjetunióba, ahol számos életképet, portrét fotózott. Fia pedig Nyugat-Európában utazhatott, az Egyesült Államokban is kapott alkotói ösztöndíjat, mi több, évtizedeken keresztül élt Párizsban.

A kiállítás legnagyobb része ifjabb Sándy Gyula munkásságát mutatja be. Látványtervei, akvarelljei árulkodnak az építész kézügyességéről.

– Vélhetően festőművész édesapja tehetségét örökölte – állapította meg a művészettörténész, majd szólt arról, miért kevéssé ismert idősebb Sándy Gyula művészete. – Kevés alkotása maradt az utókorra, mert Toldy Ferenc utcai lakásukat a második világháborúban lebombázták, alkotásainak zöme odaveszett – mesélte. – Nem a művészetből élt, hanem gimnáziumban tanított, többek között olyan, később jeles művészeket, mint Benczúr Gyula vagy Vágó Pál festők.

Fia, ifjabb Sándy Gyula templomépítőként hagyott nyomot az országban.

– Legismertebb épülete a budai Postapalota… – egészíti ki ismereteinket Bodó Péter.

– Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy szecessziós stílusban alkotott – vetettem közbe.

– Nem szeretett volna stílusirányzatokat követni, saját stílus kialakítására törekedett – fogalmazott a művészettörténész, hozzáfűzve: épületeit alapvetően a neogótika jellemzi, amelyet egyéb stílusjegyekkel, például a szecesszióéval gazdagított.

A kurátor ennek történetéről elmesélte: Foerk Ernő építész, aki kollégája, barátja és alkotótársa volt Sándynak, szívesen vett át Lechner Ödöntől szecessziós stíluselemeket, többek között a tégla alkalmazását, amelyet aztán Sándy beépített a saját stílusába. – Pragmatikus építész volt, aki a takarékosság mellett ügyelt a fenntarthatóságra. Noha ezek az elvek a modernizmust jellemezték, a Bauhaust, ő mégis ragaszkodott épülethomlokzatain a XIX. századi historizmushoz – mondta el a művészettörténész. Szintén Sándy tervezte az angyalföldi evangélikus templomot a Kassák Lajos utcában, illetve a Móricz Zsigmond körtér melletti, Váli utcai sarokiskolát, a mostani József Attila Gimnáziumot (melyet Orbán Ferenccel közösen tervezett), de a kiállított tervek közt ott találunk egy Közraktár utcai bérházat is.

A következő művészgenerációk neve azonban már nem Sándy, hanem Konok. – Sándy Gyula négy gyermeke közül Piroskát idősebb Konok Tamás vette feleségül, fiai, Gyula és Róbert folytatták az építészmesterséget – mondta el Bodó Péter. Idősebb Konok Tamás amatőr fotográfusként 1938-ban vásárolt egy Leica fényképezőgépet. Ez a kicsi, ám profi kamera szolgált hű társként a keleti fronton, ahol haditudósító századparancsnokként szolgált a 2. magyar hadseregben. Ott készült képei nem a harcterekről, hanem a tábori életről, a szovjet hétköznapokról tudósítanak. Fia, a világhírű ifjabb Konok Tamás a hatvanas évek végétől vált a nonfiguratív festészet egyik legmeghatározóbb alakjává. Két ízben ösztöndíjjal Párizsban is alkothatott, ahol megszakításokkal végül egészen 1992-ig élt. Ottani tapasztalatai hatására fordult el a konstruktivizmustól, rátalálva saját, kizárólag rá jellemző stílusára. Ennek sikerét bizonyítják amerikai, párizsi, németországi, hollandiai, svájci kiállításai már a hatvanas évektől fogva.