Szerzői album jelent meg a Balázs Elemér Grouptól

Ábrándozós, romantikus, kissé nosztalgikus atmoszféra, ami szerencsére nem megy át giccsbe.

Balázs Elemért legtöbben talán a nemzetközi szinten is sikeres Trio Midnightból ismerik, ám a neves dobos 2000-ben szólózenekart is alapított, a Balázs Elemér Groupot, aminek évfordulós lemeze, a Celebration 20&10 korántsem csak a vájt fülű dzsesszfanatikusok érdeklődésére tarthat számot. Szép, arányos, igényes hangulatzenét hallunk, az meg külön vonzó érdekesség, hogy az album nem az alanyi szerzőiséget, hanem a közös játékhoz szükséges alázatot példázza. Mert bár az együttes tagsága sűrűn változik, csak az alapító és testvére, a zongorista Balázs József személye stabil, a jelenlegi csapat minden egyes tagja írt dalt a lemezre. És mivel a kilenc dal (plusz két feldolgozás) egyike sem lóg ki a sorból hangulatilag, nyilvánvaló, hogy Balázs Elemér nem az a karakter, aki mindenáron meg akarja mutatni a világnak, hogy milyen zseniális dobos és zeneszerző egyszerre, hanem egyszerűen szeretne jó zenét játszani idegbaj nélkül, és ehhez mindig talál alkalmas társakat.

A jelenlegi csapat minden egyes tagja írt dalt a lemezre
Fotó: Balázs Elemér Group

Aki a fentiekből arra gondol, hogy a Celebration… album valami mélységes derűt és nyugalmat sugároz, jól gondolja. Nem egy tolakodó anyag, még csak virgázós dobszóló sincs rajta – az, hogy mégis egy dobos a zenekarvezető, inkább a legkülönbözőbb helyekre beszúrt, színes kis játékokból vehető észre, de például a negyedik dal, a Celebration perkás (vagy derbukás, vagy kongás) szólórészét sem Balázs Elemér játssza, hanem Czibere József ütőhangszeres. Ahogy a következő, romantikus-elvágyódós Rising Up tételt is alázatosan végigseprőzi a zenekarvezető – tudják, az a seprő, ami néha dobverő helyett van a dobos kezében, és tényleg csak úgy végigseper vele a réztányérokon meg a bőrökön.

Amitől ez mégis szerzői album, az az ábrándozós, romantikus, kissé nosztalgikus atmoszféra, amit szerencsére mindenki épp csak annyira vesz komolyan, hogy ne menjen át giccsbe. Horváth Cintia és Szakonyi Milán hangja hibátlanul összesimul a mindig visszatérő felelgetésben és egymásra éneklésben, a kontraszt minimális, épp csak az alapvető női-férfi vokalitás természetes sajátosságai rezegnek külön. A két szólam nem vitázik, nem feszül össze, hanem szépen egybesimul, és mégsem válik a játék unalmassá, hisz a zenei környezet elegendő feszültséget csihol a vokálok köré. Mert hiába a Pat Methenyt idéző harmonikus báj, feszültség nélkül nem zene a zene. S amikor, legyen szó mondjuk az említett Rising Upról vagy a Secretről, meghalljuk a dob-zongora-bőgő (utóbbin Pecek Lakatos Krisztián játszik) közös settenkedését az idilli hangulatból valami titokzatosabb, rejtettebb érzetek felé, az ínyenceknek való élmény; és persze Komjáti Áron gitárjáról se feledkezzünk meg. Csak legyen hozzá megfelelő zenelejátszónk! Egy tisztességes hi-fi vagy fülhallgató közvetítette élménynél már csak az a jobb, ha élőben álmodozunk együtt a zenészekkel.

Balázs Elemér Group: Celeb­ration 20&10. Fonó Music Hall, 2020, Budapest.