Caracasból Budapestre

Opitz Tomas az 1971-es esztendő végén született Caracasban. Édesapja még Győrben, édesanyja Szatmárnémetiben látta meg a napvilágot, ám Venezuelában ismerkedtek össze.

– Apám családja 1949-ben, édesanyámék húsz évvel később települtek Dél-Amerikába – elevenítette fel az emlékeket Tomas, akinek szerencséjére szülei oda költöztek, ahol példás a magyar közösség hagyományőrzése, magyarságtudata, kezdve a cserkészettől a néptáncon át a színjátszókörig, s természetesen ott vannak a protestáns és katolikus gyülekezetek meg a hagyományőrző vacsorák. Caracasban az anyanyelv megtanulásáról, a családok mellett, a magyar óvoda gondoskodik.

– Először magyarul tanultam meg, s csak utána spanyolul – árulta el Opitz Tomas, felidézve a magyar nyelvű torna­órákat, amiket Sajó László tartott.

Idővel, ahogy felnőttek, a társaság szétszéledt, vegyes házasságok, egyetemi tanulmányok szólítottak kit-kit máshová. Mivel családja nagyobb része Magyarországon élt, Tomas rendszeresen látogatott „haza”.

– Minden nyarat itt töltöttünk, úgyhogy nem volt soha idegen nekem az ország – mesélte.

Opitz Tomas: Minden nyarat itt töltöttünk, úgyhogy nem volt idegen az ország
Fotó: Bach Máté

Iskoláit Venezuelában végezte, ott szerzett építész diplomát. – Ugyan megvolt bennem a vágy az utazásra, de azt nem gondoltam, hogy ha elhagyom Venezuelát, sosem térek vissza ­

– jegyezte meg.

2003-ban érkezett Magyarországra, ahonnan kétévente visszalátogatott Dél-Amerikába, egészen 2012 februárjáig. Hugo Chávez elnökségének utolsó esztendeiben hatalmas sztrájkok lehetetlenítették el az ország gazdaságát, így elmaradtak Opitz Tomas megrendelői is. Persze hogy kilátástalannak vélte jövőjét. Sajnos igaza lett, amennyiben 2018-ban az infláció 1,7 millió százaléknyira szökött.

– Borzasztó érzés lehetett, hogy szülőhazája, az egykor virágzó dél-amerikai ország mivé lett – jegyeztem meg.

– Rengetegen elhagyták Venezuelát, s a befogadó országok nagyra értékelik a tudásukat – világította meg a helyzetet a galériatulajdonos. – Nagyon kevés az esély, hogy akik új otthonra leltek évtizedekkel ezelőtt, azok visszatérjenek szülőföldjükre.

Visszakanyarodva életére, elárulta, hogy a fotográfiát munkájában is használta, ami különösnek tűnhet egy építész esetében.

– Fele arányban kaptam mérnöki képzést Venezuela központi egyetemén, azonban a másik fél az az itteni MOME-képzésnek felel meg. A fotózás egyébként „családi betegség” nálunk, édesapám, amikor 18 évesen Venezuelába került, rengeteget fényképezett, laborált – vallotta be, majd azt is: féltestvére szintén fotográfus, ő maga pedig már középiskolában kamerát ragadott.

Első kiállítását 2001-ben Caracasban rendezte Másfél évszázad – Vene­zuelai magyar fotográfia címmel. Azaz kicsivel távozása előtt. Egy esztendőre rá ősei hazájában megkapta első megrendelését.

– Attól a szállodalánctól, amelynek dolgoztam Caracasban, amelyik éppen akkor jött Budapestre. Marketingfotókat készítettem számukra a belső terekről.

Közben saját alkotásait igyekezett megmutatni csoportos tárlatokon, de dolgozott mint disc-jockey, sőt egy barátjának pakolászott padlószőnyegeket.

– Milyen képeket csinált?

– Mégiscsak építész vagyok, talán ezért elsősorban városi csendéleteket, de sok modell is felkeresett, hogy készítsem el a portfólióját. Egyszer egyikük azt mondta, Tomi, ne csinálj rólam szép képet, inkább csúnyát. Így született 2005-ben a Szép lányok, csúnya fotók sorozatom.

Öt évvel később ismerkedett meg Puskás Beával, aki azóta, 2013-tól már a felesége, s akivel, mivel a geológusi mellett kulturális menedzseri diplomát is szerzett, úgy határoztak, ő menedzseli majd kedvesét. Esküvőjük évében nyitották első galériájukat, mindössze tíz négyzetméteren.

– TOBE néven, mint TOmas és BEa, ugyanakkor az angol to be, azaz lenni, bemutatni – magyarázta a fotográfus, hozzáfűzve, hogy saját képei bemutatása után igyekeztek dél-amerikai ismerőseinek műveivel új színt hozni Budapestre.

Ma már magyar művészek munkáit viszik külföldre, ezzel igyekeznek népszerűsíteni a fiatal alkotókat. Méghozzá sikerrel, Milánóban, Amszterdamban, Londonban, Párizsban egyaránt.

– Tavaly nagyon jó évünk volt, a most kiállító Bartha Máté munkáival pályáztunk az arles-i fotófesztiválra, ami a világ legfontosabb ilyen rendezvénye. Az itt látható Kontakttal sikerült bejutnunk azon tíz pályamű közé, amely előtt nyertünk – büszkélkedett a sikerrel Opitz Tomas.

A kiállítás szeptember végéig látogatható.