Földabrosz a világhálón

A régi, XVII–XVIII. századi térképeken bajosan találná meg valaki a szülőhelyét.

Pompei térképe Fotó: Országos Széchényi Könyvtár

„A földabroszon bizony nem tudta volna megmutatni a szélességi és hosszúsági fokot, de még azt sem, milyen kikötőhöz van legközelebb” – írta Móricz Zsigmond az Alföldről, Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét című 1942-es regényében. Nem nagy talány, hogy a földabrosz a térkép régi neve. Ám az Országos Széchényi Könyvtár ezt a régies elnevezést választotta egyik online tartalomszolgáltatási elemének.

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) folyamatosan bővülő adatbázisa jelenleg csaknem ezer 1850 előtt nyomtatott hazai és külföldi térképet tartalmaz, amelynek jelentős része a XVIII. században készült, de több XVII. századi kiadás is gazdagítja a könyvtáruk alapítójától, gróf Széchényi Ferenctől származó gyűjteményt.

Rózsa Dávidnak, a nemzeti könyvtár márciusban kinevezett főigazgatójának egyik kiemelten fontos vállalása, hogy az OSZK kincsei minél szélesebb körben legyenek elérhetők a digitális térben.

– Körülbelül ötven tematikus oldalt működtetünk, olyan közismerteket, mint a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK), ahová a vírusjárvány alatt került fel a húszezredik kötet – fogalmazott a főigazgató, elárulva azt is, hogy a digitalizálási munka a kényszerű bezárás alatt sem állt le. Június 4-én indult a Fotótér, első világháborús és a 30-as, 40-es évek Erdélyét bemutató felvételekkel. Szintén a karantén idején startolt a Mikes Kelemen program adatbázisa, amely új felülettel segíti a tengerentúli magyarság könyvtári és iratanyagainak eljutását a hazai és a határon túli közgyűjteményekbe.

Pompei térképe
Fotók: Országos Széchényi Könyvtár

– Amit csak lehet, ingyenesen, jó minőségben, vízjelmentesen teszünk közzé, szabad felhasználásra, publikációkhoz, kutatásokhoz, egyetemi dolgozatokhoz, tanulmányokhoz – magyarázta Rózsa Dávid, megjegyezve: mindenfajta dokumentumból válogatnak, a régi nyomtatványoktól a metszeteken át, a térképekig.

Oláh Krisztina, a kutatási és különgyűjteményi főosztály megbízott főosztályvezetője elmondta: hogy a színlap, a kotta, a plakát, a fénykép mind a nemzeti könyvtár azon gyűjteményei, szakszerűen szólva különgyűjteményei, amelyek komoly közönségérdeklődéssel bírnak. S ezek közé tartozik a térképgyűjtemény is.

– A térképek azért nagyon közkedveltek, mert mindenki személyesen kötődik hozzájuk – magyarázta Oláh Krisztina, hozzáfűzve: amikor valaki böngészi, megnézi lakóhelyét, környezetét, mi változott, hol született.

Olinda térképe 1630-ból

Ez publikációs szempontból is kedvező, magyarán olvassák az emberek a témában született szövegeket. Ékesen bizonyítják ezt a főosztályvezető asszony, az OSZK Földabrosz címet viselő blogján írt bejegyzései, amelyek – lévén szerzője térképész – olvasmányos térképtörténettel is szolgálnak minden érdeklődőnek.

– No, de most XVII–XVIII. századi földabroszokat tettek nyilvánossá, azokon bajosan találná meg valaki a szülőhelyét – vetettem közbe, a megelőző gondolatmenet folytatásaként.

– Valóban – felelte Oláh Krisztina. – Azonban most a régi térképeinket kezdtük digitalizálni, ami amolyan első lépés. Célunk a teljes térképtári szegmens lefedése.

Azonban nem csupán a térképtárat, de az OSZK gyűjteményének további részeit is mindenki számára elérhetővé teszik az online térben.

– Tízmilliós a gyűjteményünk, ebből táplálkoznak a különgyűjteményeink, s mindenki számára elérhetővé kívánjuk tenni, határon innen és túl, nem kizárólag azoknak, akik fellátogatnak a Várba. Ez szerves része nemzeti könyvtári küldetésünknek – így Rózsa Dávid.

Természetesen szintén tervezik a következő ezer térkép nyilvánossá tételét.

– Tartalmilag, tematikailag, korban, földrajzi fekvés terén egyaránt bővítjük a kínálatot – mondta Oláh Krisztina, akitől megtudtam, hogy az első Magyarországot ábrázoló, nyomtatott magyar térkép keletkezési dátuma 1528, a Tabula Hungariae alkotója pedig Lázár deák volt.

A nyomtatott térképek mellett a kéziratos térképeken hazánk szintén megjelent.

– Kéziratosnak azt a térképet nevezzük, amelyet valaki egyénileg rajzolt – oktatott a térképész.

E ponton nem tudtam megállni a kérdést:

– Kapta magát valaki, fogta mércéjét, s nekiállt távolságokat mérni, majd az alapján megrajzolni a térképet?

– Eleinte a térkép készítését nem feltétlenül előzte meg földmérés. A XV., XVI. században elbeszélések, szöveges leírások, korábbi minták, vázlatok alapján készítették a térképeket – hangzott a válasz. – Országleírások keletkeztek, amelyekben rögzítették, egyes települések hány napi járásra vannak egymástól, a folyók merről merre folynak.

Így fordulhatott elő, hogy például a Balatonnál a Tihanyi-félsziget a déli partra került, a Fertő-tó pedig Ausztria közepére.

Földabrosz Északnyugat-Magyarországról

Ha Magyarország esetében ekkora hibák csúsztak be, mi lehetett egy világtérképen! Nem beszélve arról, hogy akkoriban Földünk még bizony állt, s a lapos korong körül keringett a Nap.

– Ráadásul a távoli földrészekről nem rendelkeztek információkkal – jegyezte meg Oláh Krisztina, hozzátéve: a hajózás, a felfedezések korával kezdődött a teljes világ megismerése.

– Azonban az információcsere nem jellemezte ezt az időszakot. A másik országba beépült diplomaták szerezték meg, például a portugáloktól a holland hajóflotta számára nélkülözhetetlen ismereteket – folytatta a térképész.

– Ismeretek hiányában vajon megbízható térképeket produkáltak? – érdeklődtem.

– Akadnak olyanok, amelyeken találni fantomszigeteket, amelyek hallomás nyomán kerültek a térképre. Azután a hajósok arra járva megállapították, hogy máshol található, esetleg nem is létezik a feltételezett szárazföld – kaptam választ, s megtudtam azt is, hogy ennek oka az lehetett, hogy szélességi fokokat mértek, azonban hosszúsági fokok mérésére csak a kronométer feltalálását, kivitelezését követően kerülhetett sor.

Halkan megjegyzem, mert érdekes, hogy Piri Reis, oszmán tengernagy és térképész 1516-ra (egy évtizeddel a Tabula Hungariae elé) datált világtérképének fennmaradt részletén a jégmentes Antarktisz partvonalát örökítette meg. Ezt többen feltételezésnek, mi több, konteónak vélik. Ami tény, mert feliratként olvasható Piri Reis művén, hogy a tengernagy Dél-Amerika partvonalait és a neveket Kolombusz térképéről másolta, s tény szintén, hogy az Antarktiszt 300 évvel később fedezték fel. A megörökített partvonal már akkoriban is ezerméteres jégtakaró alatt húzódott, lévén hat–kilenc évezrede tart a földrészen a jégkorszak…

Akinek felkeltette érdeklődését a rejtély, nosza keresse fel az OSZK Földabrosz blogját, ahol számos érdekességet olvashat Piri Reisről. Ám előtte lapozgassa az ezer régi földabrosz virtuális képét.