A jó Lancelot erkölcsei és trubadúrérzelmei

Az 1135 körül született Chrétien de Troyes verses regényének – Le Chevalier de la Charette (a francia címet azért idézem, mert látni lehet, hogy ott nem szerepel Lancelot neve, ami a könyv cselekményének előrehaladása és a feszültség szempontjából nem elhanyagolható tény) – magyar fordítása már megjelent 1999-ben, de a Prae Kiadó jóvoltából idén ismét az olvasók elé került.

Nem is tudom, mi a legjobb szó – ha csupán egyetlen szóval próbálnánk meg – jellemezni a könyvet… Kalandos? Izgalmas? Nem feltétlenül, mert a mai, vizuális ingereken edződött olvasónak inkább megmosolyogtató a végeérhetetlen szerzői igyekezet, hogy hősét újra és újra lovagitorna-helyzetbe hozza, ahol derekasan és többnyire ugyanúgy mészárolják egymást a derék lovagok. A korhűség? Természetesen az is, nagyon érdekes, nagyon sok információt is a művészi tudás mellé felsorakoztató könyv ez.

De mégis talán a legjobb szó rá az, hogy: bájos.

Bájos az a trubadúrszerelem, amellyel a derék Lancelot viseltetik Guinevra iránt (aki nem mellesleg Artúr király felesége – de ebben a regényben olyan magától értetődő természetességgel adják oda magukat kóbor lovagoknak az előkelő származású hölgyek, hogy az ember tisztára prűdnek érzi magát; már persze csak akkor adnák oda, ha a lovagok fogadnák, de – quod era demonstrandum – a lovagok, kiváltképpen a jó Lancelot erkölcsei és trubadúrérzelmei oly igen tiszták, hogy csakis a király feleségének bájait hajlandó magához engedni); bájos, hogy a hős lovag minden nő álma, mert remek bajvívó (egyéb érdemeiről nem sokat tudunk meg, azonkívül, hogy kicsikét mamlasz, mert a felkínálkozó hölgyeket, mint mondottam, egytől egyig elutasítja, kivéve, ha mégis akkora szolgálatot tesznek neki mondott hölgyek, például megmentik a börtönből, hogy muszáj megszeretnie őket – másik fajta – erkölcsi kötelességérzetből kifolyólag).

Bájos a felső tízezer csapodársága (illetve ennek a csapodárságnak a tudomásul vétele – illetve nem is tudomásulvétele, hanem észre nem vétele, teljesen természetesként való kezelése, magától értetődése), bájos, ahogy – kissé tanító bácsisan – az emésztő szerelemről beszél a szerző: „Bizony, akiknek szívében / soha nem volt még Szerelem, / sokszor gonoszul, szívtelen / módon megvetik azokat, / kiknek Ő ad parancsokat. / Pedig igazabbá válik, / kit a Szerelem irányít, / fény ragyogja be tetteit – / gyávák, akik nem követik.”

Bájos a történet vége is, ahol – a posztmodern részéről később átvett és kétes sikerre vitt – szerzői kiszólásból megtudjuk, hogy más fejezte be a könyvet: „Urak, ha többet mondanék, / megtoldanám azt, mi kerek, / zárom hát e történetet: / itt kell a pontot kitenni. / Tudós Godefroi de Ligni / volt, ki befejezte végképp / a Kordés Lovag regényét; s ne szidjátok, mért tett ilyent, / hogy ő folytatta Chrétient, / ez Chrétien kérése volt. / Ott vette át, hol Lancelot-t / befalazták a toronyba, / és a végéig folytatta. / Nem tett mást vagy többet bele, / hogy szép maradjon a mese.”

A becsületért, a jó hírért, névért s a szép tisztességért (no meg persze a királyné… kezéért) küzdő Lancelot a szégyent is vállalja – a kordé ugyanis, amelyre felszáll és amely a címet is adja, afféle kaloda, pellengér, melyre a bűnözőket teszik és hordozzák körbe, és az ilyen embernek semmi becsülete nem marad többé („Ha kordét látsz, vess keresztet, / ne hozzon rád bajt, keservet!”) –, hogy elnyerje a szerelmet, melynek beteljesülése felől azonban nem lehetünk egészen biztosak, ugyanis Guinevrának vissza kell fognia magát király férje előtt a végül győzedelmeskedő Lancelot nyakába való ugrást illetően: „…Arthur s a nép / szeme előtt biz’ veszélyes / lenne az, ha szenvedélyes / vágyában szívét követné. / S Guinevra ezt meg is tenné, / ha az ész nem lenne résen, / hogy e veszett őrültségben / idejében meggátolja. […] És a csókot elhalasztja, / míg nem lel neki csendesebb, / bizalmasabb időt helyet.” (Itt kell megemlítenünk a csodálatos remekművet, a Sárkány és papucs című magyar rajzfilmet, mely tökéletesen és szellemesen dolgozza fel ezt a kedves történetet – különösen a szerelmivonal-részét.) A fordítás pontos, remek, soha meg nem unható fordulatok és rímek sorjáznak, így aztán garantált néhány napnyi önfeledt szórakozás: nemes szórakozás ez, a szónak mindenféle értelmében.

Chrétien de Troyes: Lancelot – A Kordé Lovagja. Fordította Vaskó Péter. Prae Kiadó, Budapest, 2020.