– A koreográfus és a rendező valójában egy cipőben jár, hiszen először megtervezi, megálmodja azt a közeget, amelyben elképzeli az előadást, aztán elkezdődik a munka. A halotti oltár lesz a középpontban, a háttérben pedig a Soproni Szimfonikus Zenekar játszik. Az oltár feletti fényeffektek teszik különlegessé a produkciót, amelyek a feltámadásra, az isteni akaratra és a transzcendens világra utalnak. A jelmezeket pedig Húros Annamáriával közösen találtuk ki.
– A premier tavasszal lett volna, de a járványhelyzet miatt őszre halasztották. A felújító próbák hol tartanak?
– Torokszorító élmény volt, amikor a főpróbahéten megtörténtek a korlátozó intézkedések a vírushelyzet miatt. Érdekes, hogy amikor nyáron elkezdhettünk egy másik produkción dolgozni, azt láttam a táncos és színész kollégákon, hogy ez a kényszerű leállás micsoda energiákat mozgatott meg. A Stabat Mater felújító próbái már egy hónappal ezelőtt elkezdődtek. És úgy tapasztalom, a művészek sokkal tudatosabban, szorgalmasabban dolgoznak. Sajnos fejünk felett lebeg Damoklész kardja, hiszen ha valamelyik táncos megbetegszik vagy kontaktszeméllyé válik, le kell mondanunk az előadást. Ám bízom benne, hogy a gondviselés velünk lesz, s meg tudjuk tartani az október 30-i premiert és minden előadást. És ezt nem csak magunk miatt szeretném, hanem a közönség miatt is. Remélhetőleg érzik majd a nézők annak a szakrális erőnek, hitvilágnak a szépségét, amelyet meg szeretnénk mutatni az előadással, s amely át kell, hogy itassa a mindennapjainkat. Hiszen ezáltal még emberibbé, értékesebbé válhatunk. Örülök, hogy a táncművészet is ezt az élményszerzést tudja szolgálni.
– A Soproni Petőfi Színház tánctagozat-vezetőjeként, koreográfusként milyennek látja jelenleg a táncművészet helyzetét?
– A táncművészetet a művészetek között még napjainkban is igen mostohán kezelik, mert azt hiszik, a táncot érteni kell, de ez nem így van, hiszen csak érezni kell. A Soproni Petőfi Színházban a kilencedik évadunkat visszük, s ezen évek alatt rengeteg külföldi és hazai művész, koreográfus, rendező megfordult nálunk. A teátrum pedig mindig nyitott volt minden alkotói akarat előtt. Úgy gondolom, az lenne a színház feladata, hogy ideológiamentesen mutasson meg igaz és örök emberi értékeket. Hiszem azt, hogy a táncművészeknél – talán éppen azért, mert nagyon egymásra vagyunk utalva – soha nincs jobb- vagy baloldali művész. Egyszerűen művész van, aki végzi a dolgát a legjobb tehetsége szerint.
A táncművészetben ráadásul nem lehet hazudni, mert egyetlen mozdulatban azonnal kijön, milyen ember valaki, s mi volt a koreográfus elképzelése. Ahogy más előadóművészek, úgy a táncművészek felelőssége is az, hogy minden nap a maximumot kell nyújtani a közönségnek, és minden egyes nap meg kell küzdeni a produkcióért, a sikerért.
Tekintsék meg képgalériánkat az előadás próbafolyamatának néhány pillanatáról.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!