Kétrészes táncmű született Szűz Mária fájdalmáról

A világ egyik legismertebb Mária-himnuszának történetét meséli el a Stabat Mater című kétrészes táncjáték a Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett koprodukciójában. A látványos előadást október 30-án mutatják be a Soproni Petőfi Színházban. A premier előtt Demcsák Ottó koreográfust, rendezőt, Harangozó-díjas művészt kérdeztük többek között az előadás üzenetéről, a felújító próbákról és a táncművészet helyzetéről.

– Szűz Mária keresztfa mellett átélt fájdalmáról szól a Stabat Mater című siralomének. Ezt az ősi, keresztény történetet miként dolgozták fel és mi az üzenete ma?

– Giovanni Battista Pergolesi XVIII. századi olasz zeneszerző Stabat Materéhez nyúltam hozzá, amely, úgy gondolom, egy fantasztikus zenemű. A csupán huszonhat évet élt művész utolsó műve ez, amelyet halála előtt fejezett be egy Nápoly melletti kolostorban. A transzcendens világ, az elmúlás és a veszteség hihetetlen módon átjön a zenéjén, ahogy az érzékek feletti világ üzenete is, amely a következő: ne félj, bízz a feltámadásban és Krisztus tanaiban! Remélem, hogy ez a mű és a táncjáték a mai emberek számára is egy erős üzenet. A pandémia nehéz időszakát éljük ugyan, de hiszem, hogy fegyelemmel, hittel és szeretettel le tudjuk győzni a félelmeinket. A közönség pedig reményt, hitet tud meríteni ebből a táncelőadásból.

Demcsák Ottó
Fotó: Soproni Petőfi Színház

– Az előadás két koreográfusa kétfajta értelmezést képvisel. Hogyan állt így össze a produkció?

– Az első rész Alekszej Batrakov munkája, aki az orosz zeneszerző, Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics zenéjét dolgozta fel. Az ő története egy háborús helyzetben játszódik, amelynek középpontjában a fiát és a férjét elvesztő asszony, Mária fájdalma áll. A háború borzalmaival szembesülő, magára maradt nő gondolatai, érzései, a női princípium ébred fel benne a hit erejével. A koreográfiájában a klasszikus alapú táncstílus került előtérbe. A második részben a négy Evangélium írásaiból autentikusan indultam ki. Krisztus testének a sziklasírba helyezésétől a feltámadásig mesélem el a történetet. Ám mint tudjuk, a négy Evangélium nem egyezik meg abban, kik voltak jelen a feltámadásnál, ezért összegyúrtam a négy evangélium hőseit, így mindenki ott lesz: Mária, Jézus, Mária Magdolna, Arimateai József, Simon Péter, János, Salómé és az angyalok is. A koreográfus feladata mindig komplex. Az alkotótársak pedig nagyon inspiratívak, de úgy hiszem, akkor jó egy mű, ha az alkotói akarat összefogja.

Fotó: Soproni Petőfi Színház

– Úgy tudom, a második rész díszletét ön álmodta meg. Mi adja a különlegességét?

– A koreográfus és a rendező valójában egy cipőben jár, hiszen először megtervezi, megálmodja azt a közeget, amelyben elképzeli az előadást, aztán elkezdődik a munka. A halotti oltár lesz a középpontban, a háttérben pedig a Soproni Szimfonikus Zenekar játszik. Az oltár feletti fényeffektek teszik különlegessé a produkciót, amelyek a feltámadásra, az isteni akaratra és a transzcendens világra utalnak. A jelmezeket pedig Húros Annamáriával közösen találtuk ki.

Fotó: Soproni Petőfi Színház

– A premier tavasszal lett volna, de a járványhelyzet miatt őszre halasztották. A felújító próbák hol tartanak?

– Torokszorító élmény volt, amikor a főpróbahéten megtörténtek a korlátozó intézkedések a vírushelyzet miatt. Érdekes, hogy amikor nyáron elkezdhettünk egy másik produkción dolgozni, azt láttam a táncos és színész kollégákon, hogy ez a kényszerű leállás micsoda energiákat mozgatott meg. A Stabat Mater felújító próbái már egy hónappal ezelőtt elkezdődtek. És úgy tapasztalom, a művészek sokkal tudatosabban, szorgalmasabban dolgoznak. Sajnos fejünk felett lebeg Damoklész kardja, hiszen ha valamelyik táncos megbetegszik vagy kontaktszeméllyé válik, le kell mondanunk az előadást. Ám bízom benne, hogy a gondviselés velünk lesz, s meg tudjuk tartani az október 30-i premiert és minden előadást. És ezt nem csak magunk miatt szeretném, hanem a közönség miatt is. Remélhetőleg érzik majd a nézők annak a szakrális erőnek, hitvilágnak a szépségét, amelyet meg szeretnénk mutatni az előadással, s amely át kell, hogy itassa a mindennapjainkat. Hiszen ezáltal még emberibbé, értékesebbé válhatunk. Örülök, hogy a táncművészet is ezt az élményszerzést tudja szolgálni.

Fotó: Soproni Petőfi Színház

– A Soproni Petőfi Színház tánctagozat-vezetőjeként, koreográfusként milyennek látja jelenleg a táncművészet helyzetét?

– A táncművészetet a művészetek között még napjainkban is igen mostohán kezelik, mert azt hiszik, a táncot érteni kell, de ez nem így van, hiszen csak érezni kell. A Soproni Petőfi Színházban a kilencedik évadunkat visszük, s ezen évek alatt rengeteg külföldi és hazai művész, koreográfus, rendező megfordult nálunk. A teátrum pedig mindig nyitott volt minden alkotói akarat előtt. Úgy gondolom, az lenne a színház feladata, hogy ideológiamentesen mutasson meg igaz és örök emberi értékeket. Hiszem azt, hogy a táncművészeknél – talán éppen azért, mert nagyon egymásra vagyunk utalva – soha nincs jobb- vagy baloldali művész. Egyszerűen művész van, aki végzi a dolgát a legjobb tehetsége szerint.

A táncművészetben ráadásul nem lehet hazudni, mert egyetlen mozdulatban azonnal kijön, milyen ember valaki, s mi volt a koreográfus elképzelése. Ahogy más előadóművészek, úgy a táncművészek felelőssége is az, hogy minden nap a maximumot kell nyújtani a közönségnek, és minden egyes nap meg kell küzdeni a produkcióért, a sikerért.

Tekintsék meg képgalériánkat az előadás próbafolyamatának néhány pillanatáról.