„Hasonló korban élünk, mint Comenius”

A Heraldika Kiadó gondozásában Csámpai Ottó nemrég átfogó tanulmányt jelentetett meg a nagy népnevelő életéről és munkásságáról.

Idén háromszázötven éve annak, hogy Jan Amos Komenský, vagyis Comenius, a cseh származású pedagógus és reformátor, a nemzetek tanítómestere egy kivételesen termékeny és értékes örökséget hagyva az utókorra, meghalt. Időről-időre hajlamosak vagyunk elfeledkezni életművéről és ilyenkor mindig szükséges újból felfedezni azt – vallja Csámpai Ottó, a Nagyszombati Egyetem egykori szociológia professzora, aki a Heraldika Kiadó gondozásában nemrég átfogó tanulmányt jelentetett meg a nagy népnevelő életéről és munkásságáról, kiemelve a II. Rákóczi Györgynek írt Gentis felicitas, azaz a Nemzet boldogsága című művét.

Az író által tudományos dolgozatként aposztrofált munka több, mint száraz ismeretanyag, információk halmaza vagy okok feltárása és következtetések levonása. Szubjektív önvallomással indít, amelyben megszólal a kisebbségi létben leélt magyar élet dacos büszkesége és állhatatossága, valamint az abból fakadó elégedettség, hogy

a nagy pedagógusnak többen bizonyították már magyar gyökereit. Érdekes etimológiai fejtegetés során jutunk el a felső-Magyarországi Szeges nemzetségnévig, ahová a családi szálak vezetnek.

Comenius személyét – azon kívül, hogy széles körű ismeretekkel rendelkezett a magyar nyelvészet és történelem területén –, még közelebb hozza a magyar olvasó szívéhez, hogy a fent említett Gentis felicitasban mind Magyarországgal, mind pedig a magyarokkal kapcsolatban rendszeresen használja a kedves jelzőt. Ez több, mint a diplomácia nyelvezete – állítja a szerző – ez a hazaszeretet kifejezése.

Szórakoztató elemek is vegyülnek a tudományos írás sorai közé, hiszen a könyv fejezeteken keresztül tárgyalja Comenius kalandos életútját, amely során számos európai országban megfordult, némelyben pedig igen jelentős tudományos és pedagógiai munkát végzett. Minden törekvését a teljesség megismerésén alapuló ismeretrendszer, a panszofia elmélete határozta meg, amely az embert hozzásegíti a világban való helyének megtalálásához. Ehhez azonban „összjavítás”, vagyis minden emberi berendezkedés és nemzet megjavítása szükséges.

Comenius az eszményi iskolarendszer létrehozásában az eszményi állam megvalósulásának előfeltételét látta. Arra törekedett, hogy a hagyományos oktatás folyamatát játékkal történő tanulásra cserélje.

Csámpai Ottó – saját bevallása szerint – bár már kisiskolás korában találkozott Comeniusszal, és az egyetemi évek alatt is tanulmányozta munkásságát, igazán érdekessé végzett szociológusként vált számára, amikor a nemzeti és etnikai kérdésekkel kezdett behatóbban foglalkozni. Olyannyira, hogy mikor a Nagyszombati Egyetemen bevezette és meghonosította az etnoszociológia tantárgyat, kötelezővé tette diákjai számára Comenius Gentis felicitasának tanulmányozását. Mint mondja, a nemzetfogalom megalkotásának két klasszikusa, Bernard Bolzano és Johann Gottfried Herder előtt csaknem százötven évvel Comenius meghatározása olyan pontos volt, hogy a mai szociológusok által használt fogalmi körben sem találni jobb nemzetdefiníciót.

Az életút leírását követően a könyv Comenius filozófiai nézeteinek szintézisére vállalkozik, majd az Appendix című részben rátér legfontosabb magyar vonatkozású művére, a II. Rákóczi György erdélyi fejedelem számára írt Gentis felicitasra, amely a korabeli Magyarország állapotát és a fejlett nemzet tulajdonságait tárgyalja. A bőséges értelmezésen túl, itt megtaláljuk az eredeti latin szöveget és annak felülvizsgált, pontosított fordítását is, amelyet egy magyarázatokkal ellátott tanulmány előz meg. A korrigálásra azért volt szükség, mert a korábbi két magyar fordítás közül az egyik a XX. század harmincas éveiben jelent meg Pozsonyban, de ennek még a címét is helytelenül – a Nemzet szerencséjének – fordították.

Az 1962-ben napvilágot látott változat pedig a kor ideológiájához idomulva, elhallgatta a hunok és a magyarok testvérnépként való említését vagy éppen a királyságot fordította egyszerűen csak országnak.

I. Rákóczi György Comeniust már 1643-ban meghívta a gyulafehérvári iskola élére, ő azonban akkor visszautasította azt, mert a svéd oktatási rendszer reformjával volt elfoglalva. Végül csalódott az angolokban és a svédekben is, így egyetlen reménye maradt, hogy a népek összjavításáról való elképzeléseit a gyakorlatba ültethesse: az Erdélyi Fejedelemség. Politikai törekvése azonban – miszerint II. Rákóczi György majd a Habsburg-ellenes mozgalom élére áll és felszabadítja Magyarországot, valamint Csehországot –, nem járt sikerrel.

Csámpai Ottó több tanulmányában és könyvében már az új évezred küszöbén figyelmeztetett a nemzetközi migráció biztonsági kockázataira, ugyanakkor már egy évtizede felhívta a figyelmet az úgynevezett „politikailag korrekt” fogalmazás veszélyeire is.

A Comenius újrafelfedezése című kötetében szintén kitér a XXI. századi vonatkozásokra a tömeges bevándorlás tükrében. Mégpedig azt állítja, hogy ha annak idején Comenius elképzelései az összjavításról megvalósulnak, és a gyarmatosító államok nem zsákmányolják ki a gyarmatokon élő lakosságot, akkor manapság nem kellene szembenéznünk a tömeges migrációval ezekből az országokból.

A könyv epilógusa Scherer Lajos felvidéki tanár, a trianoni nemzetcsonkítást követően papírra vetett gondolatait idézi, amelyek Csámpai Ottó szerint napjainkban is érvényesek: „Hasonló szomorú korban élünk, mint Comenius. Körülöttünk recseg-ropog minden. Majdnem mindenki fázik a munkától és fut az Istentől, hogy meg-megszólaló lelkiismerete szavát mámorok zajába fojtsa: ezért fogadjuk el eszményi mintaképül Comeniust, s legyünk követeléseinkben mértékletesek, a munkában serények, a hazaszeretetben utolérhetetlenek, fajtánk erősítésében meg nem szűnők, és Istenünk imádásában fáradhatatlanok, hogy küzdelmes életünk ne elveszett, de tartalmas legyen, mint Comeniusé volt, aki késő századok múlva is bámulatba ejti a kultúráért harcoló emberiséget, s akiben annyi sok év után is világító tornyot látunk. A nagy emberek tisztelete és életük tanulmányozása pedig mindig nemesíti az embert.”