A Mezőség szélén található Magyarfülpös, az a román többségű szórványfalu, ahol – miután egy évtizeden keresztül szünetelt a magyar nyelvű oktatás – a református lelkész kezdeményezésére 2001-től újból lehetőség nyílt a magyar gyermekek számára, hogy anyanyelvükön tanulhassanak. Ady István létrehozta a Szivárvány házat, amely később bentlakásos intézménnyé vált, hiszen a hátrányos helyzetű óvodások és kisiskolások csak így tudnak részt venni a tanórákon minden nap; Szászrégenben kollégiumot alapított a nagyobbak számára, most pedig megvalósulni látszik egy régi álom is az évek óta üresen álló helyi református templom felújításával.
Amikor először jártam a Szivárvány házban, meglepődve tapasztaltam a gyerekek közvetlenségét, a 3–10 évesek úgy fogadtak, mintha ezeréves pajtások volnánk; odaszaladtak, átöleltek, a szájuk pedig be sem állt. Egymás szavába vágva meséltek süteményről, kiskutyáról és sok más vágyukról, miközben Ady István keserű mosollyal az arcán meséli, hogy otthonról nem sok szeretetet kapnak, így ha valakitől nem kell félni, mi több, kedves velük, az boldoggá teszi őket. Mindannyian nehéz körülmények közül érkeztek, nem idegen számukra az agresszivitás, de előfordul, hogy a hétvégi otthon tartózkodás során nincs mit enniük vagy fűtetlen épületben kell aludniuk.
Fotó: Trombitás Jolán
Jelenleg harmincegy gyermeknek nyújt menedéket a hétköznapokban az épület, ahol meleg ételt, ruhát, tanszert kapnak, és az anyanyelvükön tanulhatnak írni, olvasni, imádkozni. – Esélyt szeretnénk teremteni a számukra, hogy ne sodródjanak le a társadalom alsó peremére – tájékoztat Ady István, aki abbéli aggodalmától vezérelve, hogy szülői gondoskodás híján, felső tagozatba lépve kérdésessé válna a gyermekek további sorsa, megalapította a szászrégeni kollégiumot, ahol a nagyobbakról gondoskodnak hétköznap, miközben a környék magyar nyelvű iskoláiba járhatnak. Ugyan az épület felső szintje még felújításra vár, így is tizennégy rászoruló iskolás lakik itt.
Lassan húsz éve üzemel a Szivárvány ház, az első bentlakók már felnőttek, sokuknak sikerült tisztességes életkörülményeket kialakítaniuk, munkahelyet szerezniük, sőt akad olyan is, aki orvosi egyetemre jár. Mindehhez azonban nem elég a helyi tiszteletes eltökéltsége és az elkötelezett munkatársak, akik közül akadt, aki hónapokig ingyen dolgozott, mikor nem maradt pénz a munkabérek kifizetésére. Ady István elmondása szerint napról-napra élnek, és nem egyszer kerültek kilátástalan helyzetbe, az utolsó pillanatban mégis mindig érkezett segítség. Sikeresen pályáztak már a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez, az Emberi Erőforrások Minisztériumához, az ELTE Márton Áron Szakkollégiumához és az RMDSZ kolozsvári székhelyű Communitas Alapítványához, de magánszemélyektől is sokszor érkezik kisebb-nagyobb adomány, ugyanakkor minden évben megszervezik azt a motoros találkozót, amely során a résztvevők egy-egy tanknyi benzin árát ajánlják fel. Ady István úgy véli, a közösség ereje nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az éhes, ruhátlan, lelki rabságban szenvedő gyermekek számára másféle utat, reményt, lehetőséget nyújtsanak.
