A nehezen értelmezhető, kifejezetten fura címről Katkó Tamás, a Kolta Galéria művészeti vezetője, a kiállítás kurátora elárulta: néhány évvel ezelőtt, amikor azért morgott, mert egy csoportos kiállításra nem érkeztek meg időben Á. Tóth József fotói, az alkotó így válaszolt: „Tudod, ez Miskolc, nem Budapest. Moszkvától délnyugatra, de csak egy kicsit. Itt két hét egy képkeretezés.”
Az ezek ismeretében már szellemesen hangzó cím dacára a fotográfus Miskolcon készült felvételei mellett a távol-keleti fényképei szintén szerepelnek – konkrétan a videón.
A miskolci fényképész 2017-ben tíz napot tölthetett a dél-kínai Csianghszi tartományban. Vej Hsziang (Wei Xiang) Magyarországon élő üzletember, Kínában végzett festőművész öt fotós részére szervezte meg az utat. A közismert turistacsalogató látnivalók mellett kinti kollégáik olyan helyekre is elvezették a magyar küldöttséget, ahová egy turista nem biztos, hogy odatalálna. A Jangce völgyében elterülő, csaknem dupla magyarországnyi, az ott élőket számlálva négy magyarországnyi országrészt másfél hét alatt képtelenség bejárni. Miként Á. Tóth József fogalmazott egyik útitársának, Benkő Imre Prima Primissima díjas, kiváló művésznek: épp csak sikerült bekukucskálni a kulcslyukon.
Kínai képeinek kiállításai, vetítései alkalmával az alkotó mindannyiszor elmondta: „Több mint négyezer kilométer utaztunk autóval, repülővel, vonattal. Jártam nagyvárosokban és piciny hegyi falvakban. Fotóztam buddhista szerzetest, muszlim hentest és amerikai lobogóba öltözött tinédzsereket. Megtanultam pálcikával enni, és azt is, hogy a reggeli is lehet leves. Láthattam a terrakotta hadsereget és utazhattam hat-nyolc sávos autópályákon és 240 km/órával robogó expresszvonaton. Egy dolgot nem mondhatok el: azt, hogy egy kicsit is megismertem volna Kínát.”
De mi a közös a távoli földrészen és a Miskolcon készült felvételeken? Á. Tóth József látásmódja. A fotográfus vállaltan szociofotós, aki vallja és megvalósítja Roland Barthes Világoskamra – jegyzetek a fotográfiáról című művében leírtakat: „Minden fotográfia jelenlétet bizonyít, ez a bizonyító erő az az új gén, amelyet a fotó hozott a képek családjába”. Szociofotóstól nem meglepő módon a társadalom perifériáján élőket örökíti meg Gadnától Tiszaladányon át Ózdig vagy Miskolcig. Ám nem a nyomort ábrázolta/ábrázolja, túlzott hatásvadászattal. Ellenkezőleg, az élet vidám pillanatait veszi észre. Ezeket örökíti meg munkáskolóniákban, cigánytelepeken.
