Életünket a gondviselés irányítja

Az erkölcsi nyugtalanság mozijának nevezik azt a lengyel filmes stílusirányzatot, amelynek legjelesebb képviselője Krzysztof Kieś­lowski. Egy ideje elérhető az interneten a Véletlen című, 1981-ben készült filmjének egy olyan verzió­ja, amelyben egy kivétellel visszahelyezték azokat a jeleneteket, amelyeket a kommunista cenzúra kivágott. Egyébként Kieś­lowski mozija arról szól: életünket nem a véletlenek, hanem a gondviselés irányítja.

Fotó: Örökmozgó

– Uram, Istenem, túl vagyok mindenen, megkeresztelkedtem, itt vagyok, lehet, hogy formaság, de megcsináltam. Most már csak arra kérlek, legyél. Készen állok megkeresztelve, csak arra kérlek téged, legyél. Most már nem tudok visszakozni, és soha többet nem kérek tőled semmit. Csak legyél, Uram, Istenem – mondja a Véletlen kulcsjelenetében a filmekben kevésszer hallható, megle­pően őszinte szavakat Witek Dlugosz, akit az egyik legnagyobb lengyel férfi színész, Bogusław Linda alakít annyira természetes játékkal, hogy az ember már-már hajlamos azt gondolni, nem is film az, amit lát. De nemcsak ezért remekmű Kieślowski Véletlene, hanem azért is, mert a főszereplő három életének gondolkodásmódját letükrözi a rendező a három különböző nővel megélt szerelmi életében is. Leképezi a három nőhöz való viszonyában, de még a szerelmeskedéseikben is. És ez igazi filmtörténeti bravúr.

Fotó: Örökmozgó

A Véletlen ugyanis három lehetőségről szól. Az egyikben Witek eléri a vonatot és kommunista lesz, a másikban nem éri el a vonatot és összeverekedik a kalauzzal, ez esetben a lengyel ellenállási mozgalomhoz csatlakozik, a harmadik lehetőség pedig, amelyet a film bemutat, hogy Witek nem éri el a vonatot, de nem kap hajba a vasút munkatársával, nem halaszt az egyetemen, hanem orvos lesz, családot alapít, a politikától pedig megpróbálja távol tartani magát. Elsőre úgy tűnik, Kieślowski mozija arról szól, hogy életünket mennyire befolyásolja egy véletlen esemény, egy vonat lekésése. Kieślowski intellektuális mozija viszont sokkal inkább arról szól, nem az a lényeg, merre vezet az út, hanem az, hogy bármilyen szituáció­ba, élethelyzetbe kerüljön is az ember, meg tud-e maradni tisztességesnek, be tudja-e tartani az alapvető erkölcsi törvényeket.

A film (1981-ben még igencsak bátran, ellenállómoziként) felhívja a figyelmet arra, hogy egyedül, istenhit nélkül nem igazán mennek jól a dolgok.

Túl gyenge az ember ahhoz, hogy ateista kommunistaként képes legyen egy igaz­ságos világot teremteni, hiszen látjuk is a filmben, hogy nem a földi menny­ország, hanem a pokol az, ami épül. Ateista orvosként sincsen remény arra, hogy jobbá tegye az ember a világot, mert az ördög egészen aktív munkát végez. Ha megnézzük a három életutat, akkor szembetűnő, hogy az a járható, amelyben Witek megtalálja Istent.

A Véletlen 1981-ben készült, viszont a mozikba már csak a cenzúrázott változat került. Az interneten megtalálható az eredeti, lengyel filmtörténészek által helyreállított változat, amelyből csak egyetlen cenzúrázott jelenet maradt ki. Mivel a cenzúrázott változathoz korábban készült magyar szinkron, ezért az utólag visszarakott jelenetek magyar felirattal láthatók.

Az egyik ilyen cenzúrázott jelenetben az orvosi egyetem dékánja mondja el gondolatait Witeknek arról, hogyan lehetne megúszni a kommunista pártba való belépést.

– Amikor hozzám odajöttek, azt mondtam, hogy nem hiszek a pártban. De ezt magának nem javaslom, mert utána nagyon megharagudtak rám

– magyarázza a dékán, majd meg is kérdezi a pártba való belépésről – és tulajdonképpen miért nem akar? Innentől jön a kicenzúrázott rész: – Igazuk van. Csatlakozzon a párthoz és az élete könnyebb lesz – teszi hozzá a dékán. Erre a fiatalember csak annyit reagál:

– Amit csinálnak, az megvetendő. Eddig a cenzúrázott rész. Ami mindebből megmaradhatott, az a következő mondat: „Nem akarok és kész.” A helyreállított változatot nézve hangot adhatunk örömünknek: milyen jó, hogy ma már szabadon ki lehet mondani azt, hogy amit a kommunisták csinálnak, az megvetendő. Ahogy Kieślowski is így gondolta csaknem negyven évvel ezelőtt.