Tizenöt év a fekete korongok bűvöletében

A tévesen bakelitnek nevezett vinillemezek virágkorukat a hetvenes-nyolcvanas években élték Magyarországon, a kilencvenesekben csökkenő mértékben ugyan, de még mindig szép számmal adtak el belőlük, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a kazetta, majd a CD fokozatosan átvette szerepüket, hogy aztán fokozatosan az is eltűnjön a technikai ósdiságok között. Manapság azonban, ha nem is látványosan, de a „csillogó fekete lemezek” kezdenek újra hódítani és egyre több háztartásban lehet látni újra lemezjátszót. Az idén 15 éves fennállását ünneplő lemezkiadó, a Moiras Records vezetőjével, Kovács Lászlóval beszélgettünk.

A kiadó dolga alapvetően az, hogy tetszetős lemezzel örvendeztesse meg a hallgatókat Fotó: Havran Zoltán

– Mikortól lehet beszélni a vinillemezek reneszánszáról?

– Világszinten nagyjából 2006–2007-től kezdett el felívelni az akkor szinte teljesen a nullán álló lemezeladás, Magyarországon pedig 2010 körül került újra a közbeszédbe, majd 2013-tól erőteljesebb növekedésbe is kezdtek az új kiadású vinillemezek kis-, közép- és nagylemez formátumban egyaránt.

Azóta folyamatos növekedésnek vagyunk a szemtanúi, amit elsősorban a gyűjtők és persze a rajongók érdeklődése tesz kézzelfoghatóvá. Nehéz jóslásokba bocsátkozni a jövőt illetően, de előfordulhat, hogy a CD- és a vinilkiadás arányai egyszer majd a kiegyenlítődés közelébe kerülnek, legalábbis a tendencia most erre mutat.

– Milyen tényezők befolyásolják ennek az aránynak az alakulását?

– Egyértelműen a közgazdasági körülmények, mert egy vinillemez átlagos bekerülési ára ötször nagyobb, mint egy CD-é, viszont a jelenlegi piaci viszonyok azt mutatják, hogy csak kétszer drágábban lehet eladni, mint a digitális hanghordozót.

– Kik vásárolják jellemzően a vinillemezeket?

– Az a tapasztalatom, hogy általában olyanok veszik meg a kiadványainkat, akik 2010 előtt, tehát amikor még nem volt megint divatban, nem vettek ilyen lemezeket. Jellemzően a harmincas-negyvenes korosztály érdeklődik ezek iránt, de lemezenként még nem sikerült elérni az ezres példányszámot (mint köztudott, kétezer eladott példány után jár az aranylemez). Érdekes módon azonban létezik egy olyan réteg is, amely mindig is hű maradt ehhez a formátumhoz, és gyűjtőszenvedélyük okán soha nem hagyták abba a fekete korongok beszerzését. Ebből fakadóan vannak olyan megrendelőink, akik a katalógusszámainkból lekövethetően minden korongunkat megvásárolják.

– Sorszám alapján is be lehet azonosítani egy-egy Moiras Records-lemezt?

– A mostani lemezkiadóknak – jelenleg öt kiadó jelentet meg rendszeresen vinillemezeket Magyarországon – nincs olyan kötelezettségük, hogy sorszámokkal lássák el a lemezeiket, és ha csinálnak is ilyeneket, nincs arra sem szabály, hogy ezeket a megjelöléseket milyen logika mentén generálják, sőt mindenféle logika nélkül is adhatnak számokat a kiadványaiknak. Nálunk egyébként úgy van, hogy feltüntetjük a kiadónk nevét, a sorszámot és a formátumot. Például: Moiras 001 EP (azaz középlemez). Több sorozatunk is van, így ha mindent összeszámolunk, 38 kiadványunk jelent meg a 15 év alatt, ebből egy koprodukcióban készült.

– Ha már itt tartunk: melyik volt a 001-es számú lemezük, azaz az első a sorban?

– Egy nagyváradi hard rock együttes, a Metropol Égig érhetne az ének című lemeze, 1978-ból. Ez egy romániai lemez reprint kiadása volt Magyarországon. A stílusban otthonosan mozgó kritikusok szerint is ez az együttes az akkori Piramis és P. Mobil színvonalán zenélt.

– Milyen új kiadványokkal jelentkeztek, illetve jelentkeznek az utóbbi időkben?

– Általában eddig még ki nem adott, kuriózumszámba menő hanganyagokat gondozunk. Idén négy lemezünk jelenik, illetve jelent meg, ebből három már kapható, a negyedik pedig rövidesen megjelenik. Elsőként a Futurama együttes – ezt a zenekart alapította 1963-ban a később hangmérnökként ismertté vált Kovács György, de tagja volt hosszabb-rövidebb ideig mások mellett Laux József Omega- és LGT-dobos bátyja, Laux Tibor, valamint Köves Miklós későbbi Piramis-dobos és Radics Béla dobosa, Váradi „Vadölő” László is – 1968-ban felvett, de egészen máig dobozban maradt kislemezét adtuk ki 2020-ban. Aztán következett a Solaris Nostradamus 2.0 – Returnity című, tavaly megjelent lemezének vinilváltozata, ezen egy ráadásszámot is hallhatunk a 2019-eshez képest, illetve újrakevertük és némi hangszeres részt is hozzátettünk. Ezek az utómunkálatok Erdész Róbert zenekarvezetőnek és hangmérnöknek köszönhetők. Harmadik a sorban a Beatrice Támadás! című lemeze, amely a híres-neves 1980-as Omega–LGT–Beatrice-turné végállomásának számító kisstadionbeli koncertjét tartalmazza teljes egészében. Ez utóbbi azért fontos mozzanat, mert még abban az évben, amikor lezajlott a koncertsorozat, az MHV kiadott egy lemezt, amelynek negyven percéből mindössze nyolcat szántak a Beatricének, így most vált teljessé a nagyközönség számára is ez a felvétel. Ennek a mostani Moiras Records-lemeznek az az érdekessége, hogy több különböző szalagról sikerült rekonstruálni az ominózus fellépést,. Ez a lemez Virányi Attila hangmérnök keze munkáját dicséri, és éppen most kaptam a hírt, hogy az első kiadás háromszázötven példánya mind elfogyott, így újranyomjuk még egyszer ekkora mennyiségben.

– Melyik a negyedik kiadványuk?

– A P. Box Maradj a vonalban! című koncertlemeze, amit még 1983 szeptemberében vettek fel a Budai Ifjúsági Parkban, november végén kerül a boltokba és a webáruházakba, de már most megmutatkozott az érdeklődés iránta. Itt Sáfár József, a zenekar basszusgitárosa vállalta magára a hangmérnöki munkálatokat, a kiadás alapötlete pedig a TTT Rockarchívumtól származik.

– Érdekelne, hogy melyik a legsikeresebb és a legkevesebb példányban elkelt lemezük.

– A legtöbbet – 660-at – Szabó Gábor világhíres dzsesszgitáros In Budapest című lemezéből adtunk el, a legkevesebbet, nem egészen kétszázat pedig egy CPg-EP-ből, azaz középlemezből. Ez utóbbi azért is érdekes, mert ebben a formátumban talán még a világon sem volt olyan, hogy húsz perc zene ráfért volna, de mi ezt is megvalósítottuk.

Kovács László az első kiadvánnyal
Fotó: Havran Zoltán

Ezt egy demofelvételből készítettük, és azért lehetett ilyen szélsőségesen hosszú időtartamút gyártani belőle, mert technikai értelemben rendkívül kevés információ szerepelt rajta, azaz gyenge volt az eredeti hangminőség. Az utolsó helyért való „versenyben” hozzájuk hasonló teljesítményt nyújtott a Winkelmayer Brass 1971-es felvételeiből készített album.

– Ami valószínűleg sokakat érdekelhet: hogy készül el egy nagylemez az ötlettől egészen odáig, hogy az üzletek polcaira kerül?

– Vegyük példának a mostani P. Box-lemezt, ami az együttes megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából jelenik meg! A már említett ötlet birtokában Rohánszky Jánossal, a zenekar korabeli hangmérnökével vettük fel a kapcsolatot. A lemez szerkesztését, tehát azt, hogy melyik számok következzenek egymás után, Sáfár Józseffel közösen határoztuk meg.

– Ezek szerint lehet változtatni egy koncertlemezen az eredeti számsorrenden?

– Természetesen, semmi nincs kőbe vésve, sőt, szinte már bevett szokássá vált, mivel dramaturgiai szempontokat is figyelembe kell vennünk. A Beatrice-lemeznél erre nem volt szükség, de a P. Boxnál mi is elkövettük ezt, sőt még egy helyütt egy hangszeres részt – egy gitárszólót – egy eltérő felvételről emeltük be a lemez anyagába. Ezt persze csak úgy lehetett megtenni, hogy ugyanannak a gitárosnak ugyanabból a számból és hasonló alkotói korszakából való a zenei idézet. Ezt egyébként fel is tüntettük a lemezborítón. Olyat viszont soha nem csináltunk – de a mi kiadónk „ősrégi” hanganyagok feljavításán alapuló profiljából fakadóan elég nehezen is lenne megoldható –, hogy behívjuk bármelyik énekest vagy zenészt, hogy játssza már el a negyven-ötven évvel ezelőtti szólóját tisztességesen, mert hozzákevernénk a régi felvételhez. Egész egyszerűen azért, mert akkor nem lenne már teljesen autentikus a lemez.

– Az előkészületek során mikre kell figyelni?

– A kiadó dolga alapvetően az, hogy tetszetős lemezzel örvendeztesse meg a hallgatókat. A számok sorrendjének meghatározásán túlmenően a hangfelvételeket gondozni kell, ezenkívül ki kell találni a borítót, még azt is, hogy dupla vagy szimpla legyen, de ugyanígy a lemezcímke kivitelezését is meg kell határozni. Ezt követően el kell dönteni, mekkora példányszámban jöjjön ki egy adott lemez, amit alapvetően a kereskedőkkel egyeztetek. A munkálatok speciális része a támogatások megszerzése, ennek érdekében folyamatosan figyelni kell a különböző pályázatokat.

A kiadó dolga alapvetően az, hogy a tetszetős vinillemezek megörvendeztessék a hallgatókat
Fotó: Havran Zoltán

A legelejétől a legvégéig mindent beleszámolva átlagosan négy-öt hónap is eltelik, mire megszületik a mű, a leglassabb munkánk viszont két és fél évig elhúzódott, Radics Béla emléklemezéről van szó. Itt szubjektív tényezők is közrejátszottak, egyebek mellett még az is, hogy a repertoár, amit a lemezre szántunk, folyamatosan változott – a gitárkirálynak élő jogörököse nem lévén a Radics Béla Emléktársaság képviselői vettek részt a szerkesztői munkában –, azon kívül, hogy elég silány minőségű hangfelvételeket kellett feljavítanunk.

– A hangfelvételeknek általában kik a tulajdonosai?

– A jogi szabályozás hagy némi játékteret, de leegyszerűsítve úgy néz ki a helyzet, hogy a felvétel készítője – aki lehet maga az együttes, de a keverőpultnál lévő hangmérnök is – a tulajdonos, vele kell megegyezni. A P. Box esetében nem volt nehéz dolgunk, Rohánszky János örömmel ajánlotta fel a hangszalagon lévő felvételét. A felvételek igen komoly hányadát egyébként ajándékba kapjuk, de tiszteletpéldányt nyilvánvalóan adunk a felajánlóinknak. Erről azt kell tudni, hogy aki egyszer már hozzájárult egy adott felvétel meghatározott módon való publikálásához, a döntését már igencsak nehezen vonhatja vissza, a mi praxisunkban ilyen nem is fordult elő. Ettől eltér a szerzői jogdíjak rendszere, amelyeket az Artisjuson keresztül kell a kiadónak kifizetnie a számok zeneszerzőinek és szövegíróinak.

– A legizgalmasabb és egyúttal legmisztikusabb része ennek a munkafolyamatnak számomra a hangfelvételek gondozása. Hogyan is zajlik ez pontosan, miként lesz egy hangszalagra vett anyagból a hangszerek arányaira pontosan figyelő profi felvétel?

– Óriásit változott az elmúlt tizenöt évben a hangfelvételek restaurálási technikája. Gyakorlatilag eljutottunk oda, hogy újrakeverhető külön hangsávok állnak a rendelkezésünkre úgy, hogy eredetileg meg sem voltak ezek a sávok. Némi túlzással elmondható, hogy ma már keverhetővé válik egy eredetileg is kevert, tehát hallgatható minőségben lévő hanganyag. Ez a P. Box-koncert különben már eredetileg is első osztályú volt, amin számítógépes programmal tudtunk még egy klasszissal javítani. Ez a gyakorlatban úgy szokott kinézni, hogy a szalagos magnót egy átjátszózsinór segítségével összekötjük a számítógéppel, amelynek a hangkártyájára átmásoljuk a felvételt, s egy digitalizáló program segítségével kezdődhet az érdemi munka, az úgynevezett újrakeverés, amikor megtaláljuk minden hangszer optimális arányát minden egyes zenei részletben.

– Ez nem egyéni ízlés kérdése is?

– De igen, viszont vannak általános sztenderdek, amiket szem előtt kell tartani a vinillemezek kiadásánál. Ilyen például az, hogy a gitárszóló alatt a többi hangszert is lehessen hallani, de mégsem túlságosan, nehogy elnyomják a szolisztikus hangszert. Ugyanígy alapesetben vigyázni kell arra is, hogy ne legyen két hangszernek egyforma hangszíne, mert akkor összeolvadnak. A hangmérnökök miután ezt a munkafázist elvégezték, tartanak néhány napos vagy lehetőség szerint akár hosszabb szünetet, hogy aztán friss füllel megint meghallgassák az általuk kreált hanganyagot, melynek során még finomíthatnak rajta, ha szükséges.

Fotó: Havran Zoltán

Ezenkívül a vágási munkálatok még azok, amelyek időigényesek, hiszen nem feltétlenül marad meg minden egy eredeti felvételből, és a számok időrendisége is jó eséllyel változik, így aztán a felkonferálásokat vagy a lekonferálásokat is szerkeszteni kell az adott számokhoz.

– Kozmetikázásról is szó van ebben az esetben?

– Egyáltalán nem, a hangszeres megszólaláshoz – egy kivételével – nem kellett hozzányúlni. A hangszíneket és a hangszerek hangzásbeli arányait javítottuk. A végeredmény ennél a lemeznél is a hangmérnök megálmodott hangképére kell, hogy hasonlítson, optimális esetben teljes mértékben meg kell azt valósítania.

– Ezek szerint elérhető az eredeti 1983-as P. Box-stúdióalbum színvonala egy vele egyidős koncertfelvételből?

– Igen, éppen az elmúlt 37 év technikai fejlődésének köszönhetően mindenképpen. Azt is megkockáztatom, hogy a korszak magyar hard rock koncertjei közül ez lesz a legjobb minőségű felvétel.

– Nézzük meg a vinillemezek következő gyártási folyamatát!

– A hangfájl a gyártónál testesül meg, és lesznek belőle csigavonalakra emlékeztető barázdák a lemez mindkét oldalán. Több mint százéves technika alapján működik ez a lemezgyárak vágómérnökei vezetésével. Az úgynevezett lakklemezből először a hangfájlnak megfelelő dudorokat hozzák létre, ez lesz az „apalemez”, amelynek segítségével készítik el az „anyalemezt”, amely ennek negatív lenyomata, és amiben már mélyedések találhatók, tehát lejátszható. Utóbbiból lesz egy következő fordulóban a fiúlemez, avagy a mesterlemez, amely megint dudorokat tartalmaz barázdák helyett, és amelyet már „csak” sokszorosítani kell. Közben még galvánfürdőt is vesz a korong, ami egy nagyon vékony fémréteggel való borítást jelent, hogy a fenti eljárások során ne ragadjanak össze a barázdák felületei mentén a korongok. A gyártás nagy hidraulikus nyomással történik, ami nagyjából egy húsz-harminc tonnás teherautó súlyának felel meg. Ebből következik, hogy sok-sok víz szükséges a vinillemezek gyártásához, éppen ezért telepítik az üzemeket folyóvíz mellé. Az 1976-tól 1993-ig működő dorogi lemezgyár is egy patak partjára épült.

– Most már azt is tisztázhatjuk, hogy milyen anyag is az, amit tévesen bakelitnek nevez a köznyelv!

– Acetilcellulóz-polivinilklorid a becsületes neve, amit csak alig néhány helyen gyártanak a világon, ez a vinillemezek alapanyaga, amely kiindulásként egy sötétszürke jégkoronghoz hasonlít, csak éppen jóval puhább változatban, amit módszeresen befeketítenek, hogy matt legyen.

– Van a Moiras Recordsnak állandó gyártója?

– Nincs, alapvetően Németországban és Csehországban dolgoztatunk, de persze vannak bejáratott partnereink, akikkel már többféle lemezt is legyártattunk. Még az az erős gyanúm is támadt, hogy az egyik cseh gyártó azokat a gépsorokat használja jelenleg is, amelyek eredetileg Dorogon működtek és amelyeket a privatizáció során egy angliai cég vett meg, akiktől pedig a csehek vásárolták meg. Ezeknek a csehországi gyártású lemezeknek bizonyos szemmel látható tulajdonságai, így például a vágással készített perem vagy az egyébként hőálló papírból készített címke körüli kialakítás ugyanis ezt mutatják.

– Van arra esély, hogy Magyarországnak lesz újra lemezgyára?

– Mivel kicsi a hazai piac, így nemigen, nagyságrenddel nagyobb kereslet kellene ahhoz, hogy a bekerülési ár belátható időn belül visszatérüljön. Lengyelországból és Lettországból azonban hallani olyan híreket, hogy próbálkoznak, utóbbi ország nyilvánvalóan a külföldi megrendelésekre alapoz. Aztán persze ettől még lehet egy megszállott és nem utolsó sorban pénzes magyar befektető is, akinek ez lesz a célja, de ahhoz nagyon sok kezdőtőke kellene.

– Lehet tudni, hogy összességében milyen volumenű a vinillemezek kereskedeleme jelenleg Magyarországon?

– 2019-ben számtalan előadótól összesen mintegy százhatvanezer az eladott vinillemezek száma, de ezeknek döntő többsége import volt, nem hazai kiadvány. Az öt magyar kiadó együttesen 20-25-féle lemezt jelentet meg évente, a többi, mintegy százféle (!) hazai kiadvány sok kis alkalmi kiadótól vagy éppen az előadótól kerül piacra, és a hazai vinillemezek összesen sem érték el a húszezres eladást egy év alatt az országban.