Komor, borús történet kedélyes hangon elmesélve

A Krimi ma sorozat a gyermekkönyveiről ismert Kertész Erzsi Az átutazó című kötetével bővült.

A Prae Kiadó egyedülálló vállalkozásáról – melynek keretében látható szépirodalmi igénnyel megírt kortárs krimiket, nyomozós történeteket jelentet meg az újonnan elnevezett „Krimi ma” című sorozatában, már többször beszámoltunk: írtunk Molnár T. Eszter Szabadesés című izgalmas regényéről, személyes kedvencemről, Mészöly Ágnes Rókabérc, haláltúra című krimijéről, Cserháti Éva A sellő titka – A K.É.Z. első esete című különleges könyvéről (amelyik már deklaráltan a „Krimi ma”-sorozatban jelent meg, valamint a nem kimondottan és kizárólagosan krimiszerű Pintér Tibor-könyvről, „A harmónia tébolyá”-ról. (Ebben a sorozatban – bizony! – eddig csak jó könyveket olvastam.)

A Krimi ma sorozat 2020-ban újabb kitűnő kötettel bővült: az eddig elsősorban gyerekkönyvszerzőként ismert Kertész Erzsi Az átutazó című regényével. Különleges hangulatú regény ez, szinte végig esik benne az eső (a magyar krimikben feltűnően gyakran esik az eső, úgy látszik, ez a kulissza elengedhetetlen, ha már ködünk nincsen elég, mint az angoloknak), és a történet előrehaladtával egészen hátborzongatóvá és pszichedelikussá válik.

A könyv főhőse egy nagyszájú, cinikus, céltudatos, szellemes folyamat­optimalizáló menedzser asszony, aki egy éppen ezekkel ellentétes kvalitásokat követelő helyszínen, az Ágasfa nevű település határában defektet szenved, és be kell mennie a faluba segítségért. (Afféle „pesti kislány falun” fordulatnak tűnik ez sokáig.) Véletlenül a fura unokatestvére is a faluban lakik (illetve a falu fölötti erdőben egy kunyhóban), és odahívja magához a nőt. Különös és különc emberek egész sokasága jelenik meg körülöttük, és a főhős körül olyan események történnek, amelyek alapján még az is megkérdőjeleződik (igencsak hátborzongató módon), hogy egyáltalán életben van. (Sötétben enyhén fénylik az egyik keze – ez egy álom következménye, amelyben Jézussal társalgott.) Szóba kerül egy bizonyos Kislány, aki évekkel korábban tűnt el a faluból, így az erdőben rekedt menedzser asszony elkezd nyomozni.

Bár a végkifejlet nem annyira katartikus, amennyire a felvezetőből következhetne, nagyon egyben van ez a könyv: a beszélgetések mögött húzódó – a beszélgetések tartalmával gyakran ellentétes irányú – pszichológiai motivációknak ilyen professzionális leírását csak a legnagyobbaknál láthatjuk (talán nem véletlen ez: a szerző maga is pszichológus): „– Helló – mondja Li­lióza, de a hangsúlyban ennél azért több van. Valami olyasmi, hogy helló, megjöttem, vedd el a kabátomat, kínálj meg egy bársonyhuzatú karosszékkel és egy csésze finom, gőzölgő teával. Ha én is így tudnám mondani a hellót, akkor nem itt tartanék. – Helló – mondom, és attól tartok, nincs ebben több, mint hogy fáradj be, és meg ne erőltesd magad, majd megkenem én mind a harmincat” (tudniillik szendvicset a bulira). A jelekből olvasás krimikben elengedhetetlen ábrázolása ugyancsak mesteri: a könyv csúcspontján afféle shakespeare-i, hamleti trükként a főhős egy általa (meg)rendezett, dramatizált játék (az úgynevezett gyilkosos játék) segítségével próbál a való életben esetleg működő motivációkat feltárni, és így a rejtély kulcsára bukkanni. (Ha már párhuzamok: a kötetből nagyon erős Fekete tükör epizódot lehetne forgatni.)

És hát a kesernyés, (ön)ironikus, kíméletlen humora, az bizony briliáns: „– Maga tényleg hisz az igaziban? – kérdezem. Egyre jobban kedvelem Irmát. A szeme táskás és vizenyősen kék, az arca puffadt, a ruháiból molyirtó és birsalma szaga árad. A körmein lepattogzott élénkvörös festék, a keze reszket, ahogy a pohárért nyúl.” Vagy pedig (még mindig a szendvicskenés kontextusában): „Faragom a hideg vajat, zsíros forgácsok repkednek a pulton. Valamennyi a kenyérre is jut. Az eredmény siralmas, folyamatmenedzserhez nem méltó, de majd eltakarom az olcsó felvágottal. A tetejére egy kis reszelt sajt, aztán jöhet is az ételfotós.” És végül: „A pálinka még aktív. Ezt abból sejtem, hogy váratlanul határtalan emberszeretet önt el, mindenkit imádok a szobában, kivétel nélkül. Régen is így volt, ha ittam. Azt mondják, az alkohol az igazi énünket hozza elő. A enyém ilyen kis cuki.”

És valóban: a narrátor ezen a kedves, kedélyes és cuki hangon adja elő ezt a komor, borús történetet, és vezet el a végkifejlethez – amit természetesen nem árulhatunk el.

Kertész Erzsi: Az átutazó. Krimi ma sorozat, Prae Kiadó, Budapest, 2020.