időjárás 3°C Mária 2022. december 8.
logo

Cinikus, könyörtelen világ A keresztúri vámpíré

Juhász Kristóf
2021.01.08. 07:00
Cinikus, könyörtelen világ A keresztúri vámpíré

Boldogabb időkben nagy divat, olykor ínyenceknek való időtöltés volt, ami ma már legfeljebb kamasztársaságban fordul elő, ha épp nem lehet fogni az internetet, hogy az éj leszálltával, kandalló lángja, tábortűz vagy csak gyertyafény mellett rémtörténeteket meséltek egymásnak a népek. Aki nem emlékszik rá, nézzen csak utána, hogyan született Frankenstein doktor története.

A keresztúri vámpírt lapozgatva sokszor emlékeztetnem kellett magam, hogy a fiatal, első kötetes kárpátaljai szerző, Kertész Dávid kötetét olvasom, nem pedig valami Charles Bukovski- vagy Chuck Palahniuk-szerű, hétpróbás, vén kalandorét, afféle villoni vagabundét, aki mellé bármikor leülünk a tűz mellé, hogy meghallgassuk a történeteit. Egyes, titkolt elvágyódásokat dédelgető hölgyolvasók pedig talán szívesen is ébrednének mellette, ha kakasszóval nem állna odébb.

A tömegszórakoztatási tömegelektronika és tömegmédia korában az ember nyilvánvalóan nehezebben mesél el és hallgat meg egy jó kísértethistóriát, hisz ott van a tudatunk, a legszélsőségesebb kép- és hangeffektusokkal megerőszakoló filmek bambulásának érzéki moslékja. Betegebbnél betegebb rendezők és forgatókönyvírók igyekeznek sokkolni, megdöbbenteni, fölrázni minket. Bizony elfelejtettük, a legrémisztőbb dolog a világon: a saját képzeletünk.

Cinikus, könyörtelen világ A keresztúri vámpíré, igazi noir: itt nincsenek jófiúk, csak rosszak, még rosszabbak, szerencsétlenek és áldozatok. A rövid, csattanós történetekben nincs mellébeszélés: ami elmondható, el kell mondani, mert közel a hajnal. A stílus egységesen szikár, mondhatni, minimalista, de ez nem az a posztmodern irodalmi blődli, amit sokan minimalista prózának mondanak, és az bennük a legérdekesebb, hogy valaki kinyitja az ajtót, aztán becsukja. Ez úgy minimalista, ahogyan a (rém)mesék vagy legendák. A szerző el akarja mondani, mi meg arra vagyunk kíváncsiak, amit mond. Sokatmondók a három részre tagolt novelláskötet fejezetcímei: Esküszöm, megtörtént; Ez nem velünk történik; Azt hiszem, meg fog történni.

A keresztúri vámpír stílusa egységesen szikár

A stiláris paletta sokszínű, sokízű. Akad itt a ködös Albion gótikus horrorjaira hajazó rémtörténet, mint a Herr Drosselmeyer szerkezete, A felkelő nap háza vagy a kötetnyitó Sírrabló, olyan brutális csattanóval, hogy sokat próbált ínyenceknek is belesajdul a tudata, és akad olcsó szeszben ázó, túlvilági western, mint A rozsdás patkó. Van, ahol se rém, se horror, mint az Egy ellopott mondat vagy a Máli néni újratemetve morbid groteszkje, ami tényleg megtörténhetett. Van guláganekdota is, az egyik leggyönyörűbb káromkodással, amit valaha olvastam. És van, ami szinte nem is történet, csak egy jelen idejű hangulat, mint az Akarat című pillanatkép, ami kísértetiesen emlékeztet egy híres ipari metálegyüttes híres videóklipjére. Majd kitalálják, melyikre.

Mégsem ezekből idézek most, hanem a kedvencemből, ami kicsit ki is lóg a kötetből, mivel itt a hős nem konstans sötét, cinikus alak, hanem éppen beavatásban részesül, vagyis fejlődik. A mitikus beavatástörténet több ponton is azonosítható, konkrét mitológiából merít:

„Még lélegeztem. Homályos alakot láttam a lábaim alatt. Kipislogtam szemeimből a könnyet és a vért. Most már láttam. Én álltam ott. Tisztán és sértetlenül. Kezemben hosszú, fagyöngyből faragott lándzsát tartottam.

– Kész vagy? – kérdeztem.

Bólintani próbáltam. Nem hiszem, hogy sikerült, de értettem magam. Az oldalamhoz emeltem a lándzsát.

– Ezt a halált magamnak ajánlom – mondtam, majd egyetlen egyenes mozdulattal a bordáimon keresztül szíven döftem magam. Megkönnyebbültem. Köteleim elsorvadtak. […] A Nap tétova csíkként húzódott az égen, a Holddal kétszínű szivárványt alkottak.”

Kertész frivol üdeséggel fog meg látszólag elcsépelt témákat is, mint ember és gép közti vonzalom vagy a számítógépes társkeresés. A stílus, a problémafelvetés és a végkifejlet is sokszor idézi a régi jó Galaktika folyóirat novelláit – csakhogy ezek a történetek, ismétlem, egy első kötetes szerző képzeletéből pattantak elő, amitől nyilvánvalóan ő maga is már megrémült.

A teljes könyvet jellemző morbid akasztófahumor egyik csúcsjátéka Az emberiség mindenekfelett, ez a teljesen kicsavart, bolygóközi inváziós, akár műfajparódiának (a műfaj hidegháborús aranykorára gondoljunk) is fölfogható sci-fi:

„Az emésztésünk rendkívül hatásos, szinte bármit képesek vagyunk komolyabb károsodás nélkül elfogyasztani, az inváziót követő ’22-es éhínség során a megszállóinkkal táplálkoztunk, ezt a szokást meg is tartottuk, sok más idegen lény is ínyencségnek számít az étrendünkben. Civilizációnk kezdete óta folyamatos háborúban állunk önmagunkkal is. A legtöbb idegen kultúra az összetartásának köszönhette a fejlődését, mi ellentéteinknek.”

Ez is falhoz vágó, kozmikus erejű csattanóval végződik, nem idézem, el kell olvasni.

Szemtelen, friss hang Kertész Dávidé, gondolkodását éppúgy átlengi Philip K. Dick hideglelős paranoiája vagy Chuck Palahniuk gúnyos brutalitása, mint az ódon, csavaros rémtörténetek kriptaszaga. Igazi bűnös élvezet.

Kertész Dávid: A keresztúri vámpír. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2020, Budapest.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.