Igen, ez volt az a mégis-boldog kor, amikor nem afféle luxus volt a könyvekről írás, hanem szinte napi szükséglet, a kenyérhez hasonlatos betevő a szellem számára: éppen ezért rendesen odatette magát a recenzens, és soha nemcsak a könyvről vagy a szerzőről beszélt, hanem mindig, de tényleg kivétel nélkül mindig eljutott az általános törvényszerűségek felismeréséig, az értelmezési horizontot a lehető legszélesebbre nyitotta, tágította, és mind a világirodalmi, mind a magyar irodalmi, mind a szűkösségében is tág és végtelenül gazdag, az önállósodás útjára éppen rálépő erdélyi magyar irodalom kontextusában való elhelyezésig. Csak két rövid példa: „Erdélyben sok író van és lesz mindig, mert epikus nép ez, és az íróság úgy fakad belőle, mint sziklából vizei.” Vagy a regényíró (!) Kemény János szavai: „… köztudomású, hogy kifogástalan novellát sokkal nehezebb írni, mint tökéletes regényt.”
A végtelenségig folytathatnánk a korabeli irodalmi élet művelőinek és teoretikusainak tollából származó szövegek idézését, de elfogyott a hely. Íme, a végszó – soha nem gondoltam, hogy egy recenziókat összegyűjtő kötetre azt mondom: izgalmasabb, mint egy primer szövegeket tartalmazó könyv… és legalább két újraolvasást igényel majd.
Hull immár a fenyőtoboz. Nyirő József-emlékkönyv 1924–1944. Szerkesztette és az előszót írta: Medvigy Endre. Erdélyi Szalon Könyvkiadó, Budapest, 2020.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!